Boszorkányok pedig nincsenek

17. A Királynő Keze

- Lucy Moon! - csattant a méltatlankodó hang, amitől Lucy összerezzent, kizökkenve az addig szerteszét csapongó gondolataiból. - Méltóztatnál figyelni az órámon?!

- Bocsánat, Mrs. Withhold! - pirult el szégyenkezve Lucy, ami az egyetlen ajánlatos bűnbánó taktikának számított a tanárnőnél, amikor egyáltalán bejött.

- Figyelj és jegyzetelj! Holnap kikérdezlek! - hangzott az ítélet, kivételesen kegyesen, hiszen most azonnal is pellengérre állíthatta volna az egész osztály előtt.

Lucy magában felsóhajtott. Ezt megúszta! A holnap se lesz könnyű, de a holnap még olyan messze van. Nem, a matekot még mindig nem szerette különösebben, de azért elevickélt valahogy Mrs. Withhold tudományának zátonyos vizein. Mondjuk, ehhez talán Tim segítsége is kellett, fintorgott gondolatban. Lopva Timre pillantott a jobb oldali padsorban, aki láthatóan elmerült a tanárnő magyarázatának figyelmes hallgatásában, és csak a szabad szemmel alig látható fejcsóválása jelezte, hogy mi a véleménye Lucy iménti óvatlanságáról.

De az istenért, hát ősz van, és olyan szépen süt odakint a Nap! Vétek, hogy egy ilyen szép napot a középiskolára kell pazarolni! A matek az utolsó órájuk volt, és sose akart vége szakadni. A csengő hangjára Lucy összerezzent, de meg se moccant, ahogy az osztálytársai sem. Nagyon hamar megtanulták, hogy kicsengetés ide vagy oda, Mrs. Withhold óráján nem tanácsos mocorogni, amíg ő úgy nem gondolja, hogy befejezte.

Végül ötpercnyi ráadás után végre szedelőzködhettek. Ahogy a tanárnő kitette a lábát a teremből, azonnal kitört a hangzavar. Az iskolai élet alig változott azzal, hogy immár középiskolába jártak, és az eddigi sulijukkal szemben álló, sárga téglákból épült épület ajtaján léptek be reggelente. Az osztály részben új volt ugyan, nagyjából a diáktársak fele cserélődött ki a váltással. Most már nagyok voltak. Illetve a középiskola felsőbb évfolyamosai szemében a "kicsik", de ez csak egy évig lesz így.

- Jössz a plázába, Lucy? - szólította meg az egyik új barátnője, Anita.

- Mennék! - morogta Lucy. - De hallottad, a vén szipirtyó holnap tutira rám fog szállni. Muszáj átnéznem a könyvben ezt a szart, nehogy karót adjon.

- Akkor majd legközelebb - sóhajtott együttérzőn Anita.

- Ja. Menj, érezd jól magad!

Lucy morcosan pakolta össze a cuccait. A vén boszorkány jól kitolt vele!

- Ezek szerint mehetünk együtt haza? - állt meg az asztala mellett Tim.

- De jó! - Lucy hangjából csak úgy csöpögött a szarkazmus.

- Szuper, hogy ennyire örülsz neki - nyomott el egy mosolyt Tim. - Ha megígérem, hogy segítek a matekban, akkor legalább megpróbálsz úgy tenni, mintha tetszene az ötlet?

- Örömtáncot ne járjak hozzá neked, Timothy Sutton? - hajolt csípőre tett kézzel az arcába Lucy.

- Ha az segít neked... - vigyorgott rá pimaszul a szemüveges, enyhén kövérkés fiú.

Lucy duzzogva csapta bele a maradék holmiját a táskájába. Timothy kimondottan idegesítő tudott lenni időnként. Szerencsére a puszta megjelenése kihúzta a táptalajt a "két szerelmes pár, mindig együtt jár" típusú csúfolódások alól. Timről senki sem feltételezte, hogy romantikus értelemben keresné akármelyik lány társaságát az osztályban. Timothy reménytelenül kocka srác volt. Viszont sokaknak volt égető szükségük a "kockafejére" a leckéikhez, így erre való tekintettel megúszta a strébereknek kijáró gúnyolódásokat. Az érdek nagy úr, már a középiskolában is.