Ígéret (Yoonmin-Omegaverse)✓

11.

Az első hónap csendességét, a második hónap rosszullétekével és pihenésekével telt az idő. Ha volt egy kis erőm, akkor a házban tevékenykedtem és fogadtam anyámat és az anyósomat, akik tanácsokkal láttak el. Az egyik ilyen az volt, hogy Holly nem aludhat velünk.
Nos, igen. Mióta Holly érzékelte a picit a hasamban, azóta a kutya az éjjelek alatt a harmadik társunk lett az ágyban. Miatta kénytelenek voltunk úgy aludni, hogy ő tudja védelmezni a hasamat, bár nem voltam veszélyben.
Csakhogy, nem engedtem abból, hogy Holly a saját ágyában aludjon a nappaliban. Jól esett a kutyus társasága a napok folyamán, amikor Yoonginak muszáj volt dolgozni mennie, míg én valamelyik ruhadarabjában mászkáltam a házban.
A második hónap végén jártam, amikor észrevettem, hogy egyre kívánósabb vagyok. Mindent is ettem, mindennel.
Azonban történt valami időközben.
Egyik nap, amikor otthon volta a rosszullét miatt, akkor anya hívott. Jihoon autóbalesetet szenvedett és kórházba került. Nem akartak korábban hívni, hogy ne ijesszenek meg, de kómában van és az orvosok nem adnak neki sok esélyt arra, hogy felépül.
Sokkoltak a hírrel. A hasam is fájni kezdett és ismét elhánytam magam, ami a legtöbbel ellentétben most rosszabbul érintett. A fürdőben ültem akkor is, amikor Yoongi hazaért, már a könnyeim folytak, próbáltam megemészteni a hírt.
- Mi történt? - kérdezi Yoongi aggódva.
- Jihoon... kórház - mondok ki ennyit és ismét kiadom magamból, ami feljön.
- Itt vagyok Jimin. - ül le mögém Yoongi és átölel, vanilía illata miatt megszédülök. - Nem lesz baja, rendbe jön, erős a bátyád.
Azonban tudom, hogy mindezek a szavak, amiket mond hazugságok. Bármit megtennék, hogy rendbe jöjjön a bátyám.
Yoongi jelenléte enyhítette a rosszullétemet, de a könnyeimet nem apasztotta el. Álomba sírtam magam és bár nem érzékeltem akkor magamon, de történt valami.

A következő héten a specialista várójában ültünk, Yoongi nem beszélt sokat, aggódott értem, mert tudja, hogy a bátyám a legfontosabb a számomra. Folyton feszült voltam a múlthéttől és rendszerint zavartam a szüleimet, mert nem hagyták, hogy a kórházna menjek meglátogatni Jihoont.
A nővér behívott minket és köszönve üdvözöltük a dokit.
- Most a szívet szeretnénk meghallgatni. Ne ijedjenek meg, ha gyorsabb a szívhang, a piciknél ez teljesen normális. - magyarázza a doki és bőven nyom gélt az alhasamra. Yoongi kezét szorongatom.
- Választottak már becenevet a kicsinek? - kérdezi, hogy elterelje a figyelmünket.
- Pöttömnek nevezzük, majd szeretnénk a nemének megfelelően nevet választani. - válaszolja Yoongi helyettem és új áll, hogy hozzábújhassak, amennyire az ágy engedi.
- Megvan a kicsi! Szépen fejlődik. - tájékoztat minket a doki. - Lássuk a szívhangot. - kicsit megnyomja a hasamat, mire megszorítom Yoongi kezét, fáj, de ki kell bírnom. - Hm, ez érdekes. Még egyszer megprobáljuk. - mondja miután túl nagy volt a csend.
- Valami baj van? - kérdezek rá.
- Legyen egy kis türelemmel. - mondja az orvos továbbra is a monitort figyelve és azt, hogy a picinek van-e szívhangja. Nagyot nyelek, de nem hallunk dobbanó hangot.
Az orvos lemondóan sóhajt egy keveset és letörli a papírtörlővel a gélt, Yoongi igazitja meg a felsőmet, miközben felülök.
- Sajnálattal közlöm, hogy a pici meghalt. - összeszorul a torkom a hír hallatára, de úgy érzem magam, mintha a testem a víz alatt lenne és fulladoznék. Látom, ahogy a doktor hozzám beszél, de nem hallom a szavait. Egy világ tört össze bennem.

Fogalmam sincs, hogy hogy jutottunk haza. Arra emlékszem, hogy kinyitottam a kulccsal az ajtót és lehúztam a cipőimet, de az autóútra nem. Holly farokcsóválva jött felénk, várta, hogy megsimogassan, de elsétáltam mellette, be a nappaliba és a kanapéra ültem. Nem sokkal később követett.
Hallottam, ahogy Yoongi beszélgetni kezd, de nem figyeltem a szavaira. Hollyt közelebb vontam magamhoz és rövid bundájába dugtam a fejemet, míg teste másik oldalán simogattam. A könnyeim útnak indultak.
Kis idő elteltével bemélyed mellettem a kanapé szivacsa, egy kezet érzek meg a hajamban vígasztalóan simogat.
- Jimin - szólít meg Yoongi, hangja eljut hozzám. - Sajnálom.
Elengedem Hollyt és átölelem Yoongit olyan szorosan, ahogy csak tudom, vaniliáját nehezen érzem meg a bedugult orrom miatt, de érzek rajta a gyász illatát. Szipogva húzódom hátra, tenyeremet arcára simítom, homlokomat az övéhezteszem és behunyom szemeimet.
- Sajnálom - suttogom. - Sajnálom Yoongi, sajnálom, sajnálom, sajnálom...
Nagyon sokszor mondom el neki, hogy sajnálom, meg sem tudom számolni. De az, hogy mennyire sajnálom nem ér fel azzal, hogy mennyire rosszul érzem magam, amiatt, mert miattam ment el a kicsi. Csakis miattam, senki más miatt. Én vagyok a hibás.

Sokáig maradok Yoongi ölében, mindkettőnknek idő kell, hogy feldolgozhassuk a történteket. Erre nem lehet felkészíteni egy embert sem.
- Engedj - suttogom Yoonginak. - A mosdóba kell mennem.
- Rosszul vagy? - kérdezi szemeimbe nézve, mikor felállok róla, aggódik.
- Nem vagyok rosszul. - rázom meg a fejem. - Használnom kell a mosdót.
- Menj. Csináljak teát? - kérdezi felállva ő is. - Csinálok teát.
- Jól van. - hagyom rá.
Holly követ a mosdóba, de kizárom most a fürdőből. Elvégzem a dolgomat, majd kézmosás után a kagylónak támaszkodom és a tükörbe nézem a képemet. Látszik, hogy sokat sírtam, látszik rajtam, ahogy elvesztettem valamit, ami fontos volt annak ellenére, hogy nem is volt időm megismerni és mostmár nem is ismerhetem meg.
Azonban, mielőtt az indulataim elragadnának elhagyom a fürdőt és leülök Hollyhoz. A kutya kíváncsian fürkész szemeivel.
- Tudod - nyelek egy nagyot, befészkeli magát az ölemben. - Gondolom érzed. Nem is tudom miért neked mondom el, de te vagy mellettem. Iszonyatosan fáj a lelkem, beleszakadok a fájdalomba, annyira, hogy a legegyszerűbb az lenne, ha meghalnék. - ismét sírok, hosszan fújom ki a levegőt. - Először Jihoon és most a pici. Nem tudom mit tegyek Holly, hogy minden rendben legyen. Nem tudom. Nagyon fáj.
Remegve sírom ki magam a kutyusnak, lehajtott fejemet felemelem és a falnak támaszkodom meg. Oldalra pillantok, Yoongi ott áll a lépcsőn, mintha rajtakapott volna valamin. De csak az érzéseimet mondtam el a kutyájának. Semmi másban nem vagyok bűnös.