Ígéret (Yoonmin-Omegaverse)✓

14.

Yoongi betartotta a szavát és mellettem maradt, bár egész nap filmet néztünk vagy felesleges dolgokról beszélgettünk. Jót tett nekem, hogy valamennyire de átbeszéltük a témát. Még körülöttünk éreztük a hatását.
Anyuékkal is muszáj volt közölnöm, ezt pedig telefonon tettem meg, hogy könnyebbé tegyem számomra a helyzetet. Yoongi mellettem volt akkor is és támogatott, hiába remegett úgy a kezem, mint a kocsonya, nem vette át tőlem ezt a terhet.

Yoongi itthonról dolgozott. A telefon és a laptop váltotta egymást ez idő alatt a kezében, több nyelven szólalt meg. Tetszett, hogy nincs csend itthon, hanem tevékenykedik, igaz Holly zavaró tényező volt számára.
Míg Yoongi dolgozott, addig én egy hobbit találtam magamnak. Kertészkedni kezdtem. A közeledő hűvős idő miatt nem tudtam úgy tevékenykedni, de legalább a leveleket össze tudtam szedni. A többit a kertészek intézték, de volt egy kikötés hozzuk. A hátsókertben a medencétől pár méterre felástak nekem földet, hogy tavasszal ültethessek. Ahhoz a részhez nekik nem szabad nyúlniuk, csak én gondozhatom.
A hátsókert volt a kedvenc részem a kis birtokon. Nagy zöld terület, a kerítések mentén fák, valamennyiük gyümölcsöt termelt. A háztól nem messze az erkélyen levezető lépcsők után helyezkedett el a medence. A közelében fák is voltak, melyek árnyékot adtak és alattuk egy hintaágy volt. Azon pihentem és néztem az eget, csend volt, csak a környezet adta a szokásos hangjait, kellemes volt.
Hirtelen kezdett el csengeni a telefonom, amitől enyhe szívinfarktust is kaphattam volna. Anya megint Jihoon mobiljával telefonál.
- Anya, elmondtam kábé tizenötször, hogy nem a legjobb poén Jihoon telefonját használni - fogom meg orrnyergemet. - Befejeznéd?
- Jimin - megáll bennem még az élet is a hangja hallatára. - Mizu öcsi?
- Jihoon? - bekönnyezek azonnal. - Tényleg te vagy?
- Aham. - válaszolja. - Tök cukik a nővérek, az egyik rámkacsintott. - jellemző, Jihoon azonnal magára vonja mindenki figyelmét, főleg ha nő az illető.
- Fogadhatsz látógatót? - kérdezem egy nagyot szippantva a levegőből.
- Azt hiszem igen, de te nem kéne otthon maradj? - kérdezi.
- Nem. - rázom meg a fejem. - Megyek, ne mozdulj onnan!
- Mintha bárhova el tudnék menni. - dünnyögi.
Azonnal bontom a vonalat és a hintából felállva trappolni kezdek az emeletre. Le kell zuhanyoznom és elmennem Jihoonhoz, valamit vennem is kéne neki. De ilyenkor mit illik adni? Bár a bátyám, szóval neki mindegy.
Yoongi a hálónkban telefonál, amikor berontok az ajtón és szinte feltépem a szekrény ajtaját. Hagyom a tusolást. A nadrágok közül kirántok egyet és egy nagy pulcsit is, amit az ágyra dobok. Hűvös van kint, nem lenne jó megfázni. A nadrágomból kilépve, kezdem el magamra húzni a másikat, egy aprót ugrok is, amikor fent van a csípőmön felül.
- Hova mész? - kérdezi Yoongi kíváncsian.
- A kórházba. - válaszolom és az alfa felé nézek. - Jihoon felébredt!
- Elkísérjelek? - néz rám kérdő szemeivel.
- Nem kell, Lee elvisz. - mondom, majd odamegyek hozzá. Átölelem derekánál és ajkaira csókolok. - Nem tudom mikor jövök, írjak?
- Igen, látni fogom. - bólogat és megcsókol. - Vigyázz magadra kertész!
- Te is! - felkapom a pulcsit magamra és integetve köszönök el férjemtől.

Lee fél órán belül vitt el a kórházhoz, ahol a recepción megérdeklődtem, hol van a bátyám. Szerencsére fogadhat már látogatókat, már tegnap óta, akkor voltak a szüleim is. Kicsit haragudtam rájuk, de gondolom Jihoon azt akarta, hogy ő közölje velem.
Nyitva volt a kórterem ajtaja, így be is léptem rajta.
- Jihoon? - lépegetek előre félve.
- Itt vagyok Jimin. - int egyet kezével lustán, de az is lehet fáradtan. - Épp most ment el a doki. Egész szép szál pasas.
- Jihoon! - azonnal rávetem magam a bátyámra és agyonölelgetem, fájdalmasan nyög fel, de nem érdekel. - El nem hiszed mennyire hiányoztál nekem!
- Nagyon? - kérdez rá mosolyogva, hevesen bólogatok. - Mizu öcskös? Anyáék mesélték, hogy jól megvagy Yoongival. És milyen a terhesség? Már kéne a hasad is látszódjon, nem?
- Yoongival nincs gond. Mostanában sokat volt mellettem, de én kértem meg rá. - magyarázom, majd megfogom Jihoon kezét. - Egy jó darabig nem lesz nagy hasam Jihoon. Én...én elvesztettem a kicsit.
- De...de hogyan?
- Az okot nem tudjuk. - rázom meg a fejem, hosszan fújom ki a benntartott levegőt. - Már megműtőttek. - nem kell neki elmondanom, hogy mi történt. - Ezért van Yoongi mellettem, igénylem a közelségét.
- Nem leszek nagybácsi? - kérdezi suttogva, arcára nézek, sokkoltam.
- Majd, idővel. - válaszolom neki.
- Mikor? - kérdez rá azonnal. - Elterveztem mindent Jimin! Megtanítani rosszaságokra, teleetetni édességgel és jókat nevetni. Te meg lecsesztél volna, hogy mennyire elkényesztetem őt!
- Jihoon...
- Próbálkoznotok kell! - jelenti ki, vattacukor illata émelyítővé válik, elengedem kezét és hátrahúzódok. - Hogy tehettél ilyet?
- Elég! - csattanok fel, egész testemben remegek. - Hogy vonhatsz kérdőre? Még mindig fáj nekem is! Annyira fáj Jihoon! - megtörlöm szemeimet durván, azt hittem elfogytak a könnyeim.
- Jimin, én...
- Nem akarok semmit hallani! - szakítom félbe bátyámat. - Jihoon, én képes lettem volna meghalni, hogy te rendbe gyere! Meg akartam halni érted és érte!
- Jó napot! - jön be egy nővér, gondolom a hangoskodás miatt. - Fell kell szólítanom önt, ha nem képes fékezni az indulatait, távozzon. Ez egy kórház, itt a betegek pihenni próbálnak!
- Értettem. - mondom dühösen. - Máris megyek!
- Jimin! - kiállt utánam Jihoon, de nem várom meg, hogy ismét leoltson.

A legszívesebben kirohantam volna az épületből, de nem tehettem meg. Ezért csak dühösen végigsétáltam a folyóson, egészen az autóig, ahol Lee várt.
- Haza vigyem? - kérdezi Lee, miután bekötöm magam. Nagyot sóhajtok.
- Kérem vigyel el a legközelebbi tengerpartra. - mondom hátrahajtott fejjel.
- Az több órányira van, biztos benne?
- Biztos vagyok benne Lee. - válaszolom és egy kicsit lehúzom az ablakot is.
Lee elindul. Végig kell vezessen a városon, majd a nagy tömbházakat a kisebb házak váltják, utána pedig az autópálya. A levegő hűvösét kiélvezem, annyira jól esik.
Igaza volt Lee-nek, amikor azt mondta, hogy több órányira lesz a legközelebbi part. Sikerült elaludnom a hátsó ülésen.
Megérkezésünk előtt pár perccel ébredtem fel.
- Uram, van hátul... - kezdené Lee, de már szállok is ki, hogy a homokon keresztül alig fél méterre álljak meg a tengertől. Nemsokára le fog menni a nap, azt meg fogom nézni.
Nem sétálok, nem ülök le, hanem mozdulatlanul állok és nézem, ahogy a nap egyre jobban közeledik a tenger és az ég közötti határhoz. Aztán, lassan a víz mögé bukik, mintha elbújna a világ elől, de erre semmi esélye sincs. Megborzongok a nagyobb szél miatt, összehúzom egy kicsit magam és kiélvezem a pillanatot. Kiélvezem a tenger hullámai által keltett hangokat, a néha felbukkanó sirályok énekét és az autók burrogását, amit még a partról is lehet hallani a nagy csend miatt.
Nagyot szippantok a sós levegőből és mielőtt a nap eltűnhetne a szemem elől, hátat fordítok a víznek és visszagyalogolok az autóhoz.