Hajnal

Tizenegyedik

Az épület belülről teljesen máshogy néz ki. Míg kívülről egy színben pompázik, addig bent a falak bohókás színre vannak festve, rengeteg festmény lóg a falakon, nagyon hangulatos. Középen van egy nagy bárpult, és míg az egyik oldalon bokszok vannak, ahova leülhetnek a vendégek, a másik oldalt a biliárdasztalok foglalnak helyet. A zene a falra szerelt hangszóróból hangosan szól, de nem zavaró, sőt egész kellemes zenék mennek.

Viszonylag sokan vannak, mi azonban gyorsan elfoglaljuk az egyik bokszot. Én a szélére ülök le a kényelmes bőrhuzaton, Mason pedig mellém ül. Ant és Ryder egyből az itallaphoz nyúlnak, míg a két lány hangos cseverészésbe kezd. Mason óvatosan nyúl a lábam mellé majd tenyerét ráteszi combomra.

— Kényelmes kéztartó? — kérdezem meg a fiútól egy féloldalas mosollyal.

— Igen. — mosolyodik el ő is miközben másik kezével az asztalra támaszkodik és arcomat kezdi el szemeivel pásztázni. —, Kérdezhetek valamit? — kérdezi meg halkabban.

— Attól függ miről van szó. — mondom neki, közben én is rádőlök az asztalra és a combomon pihenő kezére teszem a sajátomat.

— Igazából csak érdekel, hogy miért nem akartál az előbb beszélni magadról? — kérdezi meg.

Nem veszem fel vele a szemkontaktust, helyette a kezeinket figyelem. Légzésem kissé felgyorsul és érzem ahogyan szemeim bekönnyesednek.

— Az lett belém nevelve, hogy ne panaszkodjak sokat a problémáimról. Nehezen nyílok meg és még nehezebben látom be, hogy mély ponton vagyok. — továbbra sem nézek fel Mason-re, aki közben gyengéden simogatni kezdi lábamat nyugtatásként, hiszen érzi, hogy mélyebb témát érint.

— Szeretném, ha egyszer leülnénk és te mesélnél nekem. — Mason közelebb húzódik és a fülembe suttogva mondja mondatát.

Kissé megszorítom a fiú kezét, ahogyan mentolos leheletével bizsergeti a fülem környékét, de ennél több reakciót nem teszek mondatára. Nem tervezek a problémáimról beszélni, de nincs kedvem most ezen agyalni.

— Ti mit csináltok? — hallom meg Claire éles hangját, majd amint ránézek, a lány egy pimasz mosollyal vizslat minket.

— Inkább én nekem kéne kérdeznem, hogy ti mit csináltok! — elhúzódom egy kicsit Mason-tól, bár a keze még mindig a combomon marad, majd a szőke hajú lányra és Ant-re mutatok felváltva. —, Úgy érzem lemaradtam egy körrel, mert még élesen bennem van, ahogyan kedves Claire azt mondja, hogy soha nem kötné össze az életét ezzel az idiótával, utalt itt Anthony-re. — most én húzom számat egy széles mosolyra, Claire azonban csak kinyújtja a nyelvét rám.

— Úgy érzem én is lemaradtam. Együtt vagytok? — kérdezi meg kíváncsian Mason.

— Talán. — mondja Ant halkan egy vigyorral az arcán, nem is láttam még a fiút ennyire zavarban.

— Összejöttek, csak mindketten túl buták ahhoz, hogy ezt nyíltan ki is mondják. — magyarázza Scar, mire én is és Mason is bólintunk egyet.

— Jól jársz ezzel az idiótával, Claire. — nézek rá a lányra egy játékos mosollyal.

— Nem vagyok idióta, kikérem magamnak. — teszi keresztbe a karjait Ant összehúzott szemekkel.

— Na jó, inkább kérjünk valamit inni. Mason, Eloise, ti mit kértek? — fordul felénk Ryder kérdésével.

— Hozhatsz bármilyen koktélt. — válaszol Mason, mire bólintok egyet, ezzel egyetértésemet kifejezve.

Amíg Ryder és Ant elmennek a pulthoz kikérni az italokat, addig Scarlett elmegy a mosdóba, Claire pedig a telefonját kezdi el bújni. Én fáradtan döntöm rá a fejemet Mason vállára, hiszen tényleg rendkívül kimerült vagyok. Ha nem lenne korrektor a szemem alatti karikákon, akkor egészen biztosan, hogy megijeszteném az embereket a hatalmas karikáimmal. Az álmatlanság és a rengeteg sírás nem a legjobb kombináció és ezt most meg is tapasztalom elég erőteljesen.