Hajnal

Tizennyolcadik

Megfogadtam Mason tanácsát és a kosármeccs óta igyekeztem kevesebbet tanulni és görcsölni a vizsgák miatt. Helyette több időt töltöttem a családdal, illetve tegnap találkoztam Claire-el és nagyon jól éreztem magam, mindenféléről is beszélgettünk.

A mai nappal kapcsolatban azonban iszonyú izgatott vagyok. Mason csapatának az edzője kitalálta, hogy a sikerek miatt egy vacsorapartit hirdet egy nagyon jó hírű étterembe. Az edző azt is mondta, hogy a játékosok hozhatnak magukkal plusz egy főt és Mason engem hívott meg. Nagyon jól esett a fiútól, hogy rám gondolt egyből és boldogan fogadtam el a meghívását.

Egy gyönyörű fekete ruhát veszek magamra és egy kellemes sminket teszek fel arcomra, hajamat pedig laza hullámok díszítik. Egy szintén fekete magassarkú cipőt veszek lábamra és egy fehér táskát magamhoz véve késznek nyilvánítom magamat.
Mason ebben a pillanatban ír egy üzenetet, hogy itt van, én pedig a családomtól elköszönök és sietve a fekete autóhoz megyek.

— Szia! — köszönök a fiúnak egy hatalmas mosollyal.

A fiú egy laza puszival köszönt az arcomon majd elindul az étterem felé.

— Hogy vagy? — kérdezi meg vigyorogva.

— Nem tanultam a napokban és sokkal jobban érzem magam. Elhiszem magamról, hogy képes leszek megírni minden vizsgámat jól. — magyarázom lelkesen.

— Végre kezdesz hinni magadban. Ideje volt. — néz rám egy pillanatra elhúzott szájjal, de egy apró mosoly megbújik szája szélén.

— Kapok segítséget a környezetemből. — vonom meg a vállam majd elnevetem magam. —, Egyébként köszönöm, hogy segítesz. Sokat jelent!

— Ant tanította meg nekem, hogy mennyit jelent az, ha valaki magad helyett is hisz benned és támogat mindenben. — mondja egy nagy sóhajjal.

Minél többet tudok meg Mason múltjáról, annál jobban körvonalazódik bennem, hogy Ant milyen stabil támasza volt Mason-nek. Mindig segítette, támogatta és még be is fogadta a fiút, amikor neki nem volt otthona. Eddig is tudtam, hogy Anthony szíve nagyon is a helyén van, de ezek a történetek mindig csak igazolják ezt a tényt. Hiába marja a két fiú egymást gyakran, egyértelmű, hogy imádják egymást és ezt nem is tudják letagadni.

Az út további része csendben telik, de egyáltalán nem zavar. Szemhéjaimat lecsukom és élvezem a kellemes környezetet és a melegséget, amit Mason közelében érzek. Ha mellettem van, mindig sokkal nyugodtabbnak érzem magam.

— Megérkeztünk! — jelenti ki Mason izgatottan.

Ahogyan kiszállok az autóból, elakad a lélegzetem. Egy borzasztóan elegáns étterem látványa terül elém, ami teljesen magával ragad.

— Gyönyörű vagy! — Mason elém áll és csillogó szemekkel néz mélyen az én íriszeimbe.

A fiú sem panaszkodhat, a fekete öltöny tökéletesen kiemeli sportos alkatát.

— Köszönöm. — teljesen zavarba jövök a fiú bókjától, amit Mason is észre vesz és hangos nevetésben tör ki.

— Paradicsomfejű. — mondja vigyorogva, mire mérgesen megcsapom a karját és elindulok az étterembe, de Mason is csatlakozik hozzám hamar, majd összekulcsolja a kezünket.

Elámulva lépek be az épültbe és az állam konkrétan a földre esik. A fekete és fehér színek dominálnak leginkább, a plafonon díszes csillárok lógnak és drágának tűnő dekorációk bújnak meg mindenhol.
Egy férfi int nekünk az egyik hosszú asztalnál, Mason pedig vigyorogva kezd el húzni oda.