Hajnal

Tizenharmadik

— Sziasztok! — köszönök Mason csapattársainak mikor odaérünk a pályára.

A hely, ahova Mason jár kosarazni, nincs túl messze a stadiontól, ahol múltkor volt a meccsük. Négy nagy pálya foglal egymás mellett helyet, egy-egy kisebb fallal elválasztva. A fiú csapata az első pályán foglal helyet, néhány pad mellett. Én is leteszem kabátomat és táskámat az egyik padra és mosolyogva lépek oda a sárga mezben ácsorgó fiúkhoz.

— Szia! Te vagy Mason barátnője? — kérdezi meg mosolyogva az egyik fiú, én pedig egyből zavarba jövök a kérdéstől.

A padlót kezdem el figyelni és hirtelen nem is tudom mit reagáljak. Mason és én még csak nem is csókolóztunk, de valahogy olyan különleges a kapcsolatunk. Nagyon sokat megtudtunk a másikról és hiába nem történt még semmi közöttünk, mégis nagyon közel érzem magam hozzá.

— Nem, Cam, nem a barátnőm. — válaszol helyettem is a fiú zavartan, egy apró mosollyal az szája szélén. —, Eloise nagyon szereti a kosarat és gondoltam elhozom egy edzésre. Persze ha senkit nem zavar.

— Engem mondjuk lehet zavar. — lép Mason mellé egy barna hajú fiú, flegma stílusban.

Egyből felismerem a magas srácot. Ő volt az, aki a legutóbbi meccsen is beszólt Mason-nak és aminek hatására a többiek kedve, Mason-nel együtt, elment mindentől is.

Egy pillanatra megfagy a hangulat, majd ahogyan felnézek a mellettem álló szőkés-barna hajú fiúra, valami megtörik bennem. Mason komor arccal mered a semmibe, próbálja kizárni a csípős beszólást, de látszik rajta, hogy zavarja és bántja.

Hirtelen méreggel telítődök meg és szigorú tekintettel állok szembe a bunkó fiúval. Egy pillanatig hezitálok, de végül egy gúnyos mosollyal szólalok meg.

— Igazából ha zavar, ha nem, maradok, mert maradni akarok. Engem is idegesít, hogy mindig van valami bunkó megszólalásod, de inkább magamban ítélkezem és jobban tennéd, ha te is így csinálnád. — mondom neki magabiztosan, mire az összes fiú elneveti magát, Mason arcára pedig egy elégedett mosoly ül fel.

A fiú meglepetten reagál mondandómra, de utána közelebb lép hozzám mérgesen.

— Édesem, te is jobban tennéd, ha befognád azt a gyönyörű szép szádat. Kurvára leszarom, hogy mit mondasz. — hajol oda hozzám, én pedig érzem, hogy az undor teljesen kiül arcomra egy grimasz formájában.

— Örülök, akkor ebben egyetértünk, édesem. — lököm kicsit arrébb, majd szorosan Mason mellé visszaállok és megfogom a fiú kezét. —, Kezdhetitek, mert én már nagyon izgatott vagyok.

A fiúk, megtörve a csendet, elkezdenek hangosan cseverészni és bemelegíteni, én pedig szembe fordulok Mason-nel, továbbra is szorongatva a kezét.

— Elmondod végre, hogy ki ez a fiú? Már másodjára szól be neked. — kérdezem meg kíváncsian, de érzem, hogy ezzel egy érzelmes pontot nyomogatok.

— David a neve. Régen, amikor csatlakoztam a csapathoz, akkor még nagyon jóban voltunk. Segített beilleszkedni és a kosárban is, hogy jobban menjen. Az viszont nem tetszett neki, hogy nekem volt egy barátnőm, ő pedig nem olyan népszerű a lányok körében. — magyarázza halkan, én pedig már össze is teszem a képet, és tudom mit fog mondani, emiatt a másik kezét is megfogom Mason-nak és simogatni kezdem azokat nyugtatásképp. —, Alyssa amúgy is szakítani akart velem és David segített ebben neki.

Látom a könnyeket a szemében, de még mielőtt lehullanának könnyei, egy gyengéd puszit adok arcára, Mason pedig mosolyra húzza ajkait.

— Mi lenne, ha most nem csapatjátékra koncentrálnál a kedvemért, hanem arra, hogy kibassz ezzel a David gyerekkel? — kérdezem meg oldalra döntött fejjel, Mason pedig nevetésben tör ki.