Második esély [Charles Leclerc magyar fanfiction]

Negyedik kör

A biztonsági kordon hangos sípolással jelezte, hogy a belépőkártyám érvényes. Finoman löktem egyet a hideg fémen és már benn is voltam. Pár pillanattal később Simon is mellém lépett és együtt indultunk el FIA elnőkével előre megbeszélt találkozópont felé. Elejét akarta venni a pletykáknak, igy a hivatalos nyitás előttre hívott majdnem két órával, hogy még egy gyors megbeszélést tartsunk, valamint felkészüljünk a sajtónyilatkozatra.
Még csak a csapatok technikai szakemberei voltak itt. Sehol a sajtó emberei vagy a rajongók, az első szabadedzésig még órák voltak hátra. Így viszonylag csend volt egy vasárnapi futam forgatagához képest. Már tegnap itt kellett volna lennem a sajtónapon, de személyes elintéznivalók miatt azt le kellett mondanom. Most viszont nagyon izgultam. Hamarosan bejelentik, hogy a FIA milyen hatalmas feladatot bízott rám, ezzel pedig minden szempár rám fog szegeződni. Ettől viszont az utóbbi években nagyon elszoktam. Ráadásul, ha ez nem lett volna elég, még ott volt Ő is. Jelenleg csak az adott némi megnyugvást, hogy az első akadályt sikerrel vettem. Találkoztam Charlessal és nem dőlt össze a világom. Bár a hivatalos bejelenésre még várni kellett, a visszatérésem után azonnal belevetettem magam a munkába, nem akartam időt hagyni magamnak, hogy nekiálljak elemezni a helyzetet.
A nyüzsgés és a sok ember pedig jót tett nekem. Végre kifizetődött, hogy a szüleim megannyi dolgot taníttattak nekem. Főleg a rengeted nyelvlecke bizonyult hasznosnak.
Reggelente olaszul tartottan eligazító meetinget, majd németül folytattam a megbeszéléseket. S bár igaz, hogy a kínai partnerekkel tolmácson keresztül kommunikáltam, annak is nagyon örültem, hogy a mondandójuk nagy részét egyedül is megértettem.
A munkában szárnyáltam, régen éreztem magam ennyire elememben. Közvetlenül is több tucat emberrel dolgoztam együtt, de közvetve egyszerre több százan tartoztak alám. Végre újra azt éreztem, hogy élek.
Simon, ahogy most is, végig mellettem volt. Hiába nem fenyegetett veszély, le sem vette a szemét rólam. Jó alibi volt neki, hogy rengeted embert ismert, akik a segítségemre lehettek a munkában, de mindketten tudtuk, hogy nem ezért ül egész nap a dolgozószobámban. De néma paktumot kötöttünk arról, hogy nem beszélünk erről.
Marie Anne is kitett magáért, gyanúsan sokszor készültek az asztalra a kedvenc ételeim és hirtelen minden kedvenc nasimból is nagymennyiségben került haza. Persze arra is figyelt, hogy ne zacskó vagy dobozszámra tömjem magamba a szénhidrátot, de le sem tagadhatta volna, hogy elgyengült a szigorúsága és kedveskedni akar nekem. Erre abból jöttem rá, hogy amikor mikor tőlem szokatlan módon leadtam egy hatalmas online rendelést és ez a hatalmas csomag megérkezett egy szóval sem említette, pedig mindig rosszalló nézéssel és megjegyzésekkel illetett, ha túlzásba vittem az online vásárlást, ennek eredményeképpen le is szoktam róla. És most sem szándékoztam visszaszokni, de ennyi lazaságot meg kellett engednem magamnak.
Most is épp az egyik új szerzeményemet viseltem, ami még nagyobb magabiztosságot adott nekem.
Mohammed hatalmas mosollyal az arcán fogadott és családtagként köszöntött engem. Annak idején az apámmal nagyon közeli barátságot ápoltak, ami mára megkopott, igy nagy meglepetésként ért, mikor elsőként jelentkezett nálam, miután a megfelelő helyeken megszellőztettem, hogy szeretnék visszatérni az üzleti világba.
- Sophie lányom, elmondhatatlanul örülök, hogy itt vagy nálunk – röviden meg is ölelt, de hamar elengedett. Azt gondolná az ember, hogy annyi időt töltött már nyugaton, hogy felvette a mi habitusunkat, ám az ilyen helyzetekben mégis egyértelművé vált, hogy mennyire arab felfogás szerint él és igyekszik megtartani az illendő távolságot.
- Hát még én mennyire örülök, hogy itt lehetek. Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget. Ígérem nem okozok csalódást.
- Biztosra veszem. Ezért lett tiéd a munka. Ha nem tudnám, hogy te vagy a legjobb nem hívtalak volna fel.
- És nem zavar, hogy valószínűleg magadra haragítod majd az apámat?
- Tudod, hogy mi a véleményem a viselkedéséről. Nem helyes, amit veled tett. Szóval, nem aggódom, mindenki egye azt, amit megfőzött.
- Akkor csapjunk bele! – mosolyodtam el.

Sophie vajon tényleg felkészült a munkára és arra, hogy újra Charles közelében legyen? Vagy a meglepetés, amit a monakói pilóta tartogat neki a következő fejezetben, kizökkenti majd?