Ha végre megfognád a kezem....

A házi feladat

- Leülhetek?

Összerezzenek a hirtelen hangra. Felnézek, és az egyik osztálytársam áll előttem kezében a kabátjával. Erősen próbálom az agyam legmélyebb bugyraiból előszedni a nevét, de egyszerűen nem emlékszem.

Miért akar ide leülni? Attila helyére? Számomra senki nem pótolja ŐT. A fiú kérdő tekintettel néz rám. Egy pillanatra nem értem, aztán rájövök, hogy még nem válaszoltam.

- Figyu, bocsi de nem hinném....

A srác ledobja magát mellém, és kiveszi a füléből a fülhallgatót. Nem hallotta a nemleges válaszom. Szuper.

Próbálok a telefonomra koncentrálni és nem arra, hogy ő mellettem pofázik a szomszédnak akinek szintén nem tudom a nevét. Ránézek az órára. 7.50. Tíz perc és csengetnek. Azt se tudom milyen ora lesz. Unottan megnyitom a krétát, ahol az órarend van. Irodalom. A rohadt életbe. Nem szimpatikus a tanár. Nem is emlékszem hogy volt e házi. Lassan körbenézek remélve hogy valaki megírta. A padtársam előcsapja a füzetet, ahol a házinak feladott vázlat volt. Neki megvan. Pfff. Nem tűnik házi írós típusnak. Viszont nekem nagyon kéne a megoldás, mert kinézem a tanárból hogy egyest ír be. Az meg még így év elején nem nagyon kéne

- Megkapom a házit?- szólok hozzá, de mivel fülhallgató van a fülében nem hall meg. Hülye fülhallgató.

- Bocsi- bököm meg a karját, mire ő leállitja a zenét, és kérdő arcal néz rám.

- Igen?

Próbálok tök természetesnek tűnni, mintha nem égne le a pofám amiért már év elején házit kérek tőle.

- Esetleg lemásolhatom a házit?- kérdezem

A srác megvonja a vállát és a kezembe nyomja a füzetet

- Persze- mondja, és ujra elindítja a zenét

Megforgatom a szemem, és a füzetre nézek. Domonkos. Basszus pedig tudtam hogy valamilyen "D" betű.
Gyorsan lefirkantom a vázlatot, és visszatolom a füzetet az ő részére a padnak. Már meg se próbálok szólni, úgyis egy ilyen ultra kínos szituáció születne. Mikor megszólal a csengő elvileg már mindenki beért. Nem veszem a fáradságot megszámolni az osztályt, az a hetes dolga. Akinek szintén nem tudom a nevét.

Bejön a tanár, és feláll az egész osztály. Fhu, még mindig nagyon furi nekem a nő. De a gondolataim folyton Attilára ugranak vissza. És hogy mennyire hiányzik hogy titokban megfogja a kezem a pad alatt....vagy amikor nem a kezemet....

- Akkor jöjjön egy felelő!

A tanár szava zökkent ki a mocskos gondolataimból. Gyorsan felemelem a fejem, és hirtelen pánikolni kezdek. Nem tanultam semmit.... de szerencsére az egyik lány felteszi a kezét. Önkéntes felelő. Próbálom kitalálni a nevét. Nem lehetek ilyen béna, gyerünk Simon, emlékezz. BORI. Majdnem felkiáltok, de végül visszafogom magam, csak egy apró hangot adok ki, amire Domonkos rám néz.

- Minden oké?

Egy pillanatra, de csakis egyre Attilát látom meg benne. Ő is ugyanilyen gondoskodó volt.

- Persze- suttogom, és ezzel le is zárom a beszélgetést. Nem akarok társalogni azzal az emberrel, aki rá mert ülni Életem Szerelmének a székére. Mèg csak a székét se érdemli meg. Ő olyan csodás...
Ekkor Domonkos mégis hozzámszól.

- Amúgy tudom hogy nemet akartál mondani arra hogy ideülhessek.

_________________________________________
Stjzmn-al már dolgozunk a sztorin. Kaptok egy jó kis slow burn-t, haha.