Ha végre megfognád a kezem....

Tanszerek

December 7.

A zene megy a fülemben, miközben töriórán ülök. Random csillagokat rajzolgatok a füzetembe, és egyáltalán nem szentelek figyelmet az előttem dumáló tanárra. Domonkos mellettem a kezére hajtja a fejét, a másik oldalamon Barna csak bámul ki a fejéből.
Az elmúlt 2 hétben nem történt konkrétan semmi. Csak felkelek, bemegyek a suliba, és hazamegyek. Se Domonkos, se Barna nem szól hozzám az incidens óta. Károllyal és Zalánnal szoktam beszélni, de teljesen egyedül maradtam.

A csengőre kiveszem a fülhallgatóm, és a saját termünkbe sietek, ott gyorsan leülök, és előveszem a szendvicsem. Domonkos is ideér, leül mellém.

- Simon, adsz egy falatot?

A hirtelen hangra összerezzenek. 2 hete nem szólt hozzám. Igaz, volt már ilyen, a csók után, hogy nem beszéltünk, de érzem, ez most más. Ő szerelmet vallott nekem. Ó istenem, ha tudná, hogy én is szeretem őt!

- Ja, aha, persze- nyújtom felé a kajám.

Ő harap belőle, visszaadja, és belemerül a telefonjába.
Barna próbál visszaszerezni engem, és a kötődési problémáim miatt, néha megingok abban, hogy nem akarok vele semmit csinálni többször.

- Nem akarsz eljönni velem büfébe?

Ó, az emlegetett szamár. A másik oldalamon Barna beszél hozzám, de válaszként csak elfordulok, és ezzel a mozdulattal Domonkos ideges arcával találom magam szembe. Még mindig mérges Attiláékra. Meg is értem. Én is mérges vagyok, de a helyzet ellen nem tehetek.

A videó... igen. Minden fiú tud róla, de senki nem hozza fel. Már nyílt titok, hogy meleg vagyok, de senki nem beszél róla. Még Zalán sem, aki nem elfogadó hírében áll.

Hirtelen csapdában érzem magam. Egyik oldalamon Domonkos, a másikon Barna, és nem tudom merre forduljak, hogy ne ellenségges arcokkal találkozzak. Lehajtom a fejem a karomra, és összeszorítom a szemem, remélve, hogy felkelek ebből a rémálomból.

Domonkos szemszöge:

Na igen. Ez az én szerencsém. Rájövök, hogy tetszenek a fiúk, sőt, tettszik egy fiú, Simon, aki nem viszonozza az egészet. Mondjuk miért kellenék neki pont én?
Elegem van az egészből, felállok, és kirohanok az osztályból. Túl sok a negatív energia, nem bírom. A folyosón sétálva valakinek nekiütközök, mivel nem figyelek oda.

- Bocsánat, nem vagyok mindig ilyen figyelmetlen- mondom, és összeszedem a földre esett tanszereket.

Felemelem a fejem, egy lány áll előttem, vörös haja fel van fogva, az egész arca szeplős, és a kérek szemüvege miatt a szemei órásinak tűnnek.

- Domonkos vagyok- mutatkozok be

A lány felnevet.

- Abigél.

Furcsa, kissé hippis ruhák vannak rajta, amik egészen jól állnak neki. Már épp indulni készül, amikor elkapom a karját, mire ő kérdőn néz rám.
Nem gondolkodok, csak beszélek.

- Nem akarsz eljönni velem a hétvégén meginni valamit? Osztálykirándulás lesz, de én nem megyek.

- Örömmel- tűri el az egyik hajtincsét a lány- itt a számom

Simon szemszöge:

- Akkor ki kivel akar lenni egy szobában?- kérdezi az ofőm

Barna egyből mond engem, nekem időm sincs ellenkezni. Domonkos nem is lesz ott. Mit csinálok én, a pozitív kisugárzása nélkül?

Ekkor Domonkos belép az ajtón és leül mellém. Furcsán boldognak tűnik.

- Domó...- mondom. Most becézem először- biztosan nem jössz? Lehetnénk egy szobában...

Ő rám se néz, csak megrázza a fejét.

- Nem, programom van aznapra.

Csalódottan előre fordulok, és üresen nézem ahogy a többiek szobákat válogatnak. Nem szeretnék Barnával lenni egy szobában. De úgy látszik ez senkit sem érdekel.

- Úristen, ma elmehetnénk a karácsonyi vásárba- hallom Zara hangját mögöttem

- Jó, mindenképp, úgyis ajándékot kell vegyek- válaszol Anna.

Jázmin és Kinga is mennek velük. Legalább ők jól fognak szórakozni. Jázmin rámnéz, majd odaszúr egy beszólást Zarának.

- Csak nehogy Simon is arra menjen, mert úgy melegít, hogy nem marad hó.

A lányok csak nevetnek, én pedig összepakolok és kiviharzok a teremből, az utolsó dolog amit látok az, hogy Domonkos mosolyog a telefonjába, és valakivel nagyon írogat.

_________________________________________
Stjzmn