Tintaárny /BEFEJEZVE/

22. Meghúzni a ravaszt

Úgy éreztem, hogy ha maradt is még Yonenak mondandója a számomra, akkor azt már sosem fogja velem közölni. Miután szétváltunk, tisztességes távolságot tartott tőlem, és szigorú némaságban kísért végig az utcákon, hogy megkereshessük Yit. Nem hibáztattam érte, hiszen most utasítottam vissza, ha a tintán múlik, akkor egy életre.

Míg sétáltunk, elmélkedtem a lehetőségeinken. Ha aznap, amikor először megcsókolt igent mondtam volna neki, és ha apám valóban portálugró volt... vajon utánam jött volna, és most még ő is élhetne idekint? Szembeszállna a rendszerrel, amit ő hozott létre? Biztos voltam benne, hogy mind a két kérdésre igen lenne a válasz, de akkor Yonet az öccsének elvesztése őrölte volna fel. Nem létezett ennek a történetnek boldog befejezése.

Yit végül az otthonában találtuk meg. Kedvesen üdvözölt minket, de amikor Yonet meglátta az álarca nélkül, és most először kérnie sem kellett, és magától átlépte a küszöbét, gyanakvóan ráncolni kezdte a szemöldökét. Szokásos széles gesztusával hellyel kínált minket az asztalnál. Yone felé küldött egy kérdő pillantást, amire a mellettem ácsorgó férfi csak bánatosan megrázta a fejét. Yi ettől csak feszültebb lett, mint eddig volt. Sejtettem, hogy végig tisztában volt vele, milyen viszony volt köztünk, és abban reménykedett, hogy ha ráébredek erre a múltbéli kapcsolatra, az elég erős indok lesz, hogy visszatartson a tinta erejének megszerzésétől.

Kicsit mereven, szigorúan foglalt helyet velem szemben. Yone kettőnk közé ült, az asztal hosszabbik felére, mint valami döntő bíró. Enyhe déjà vu kerített hatalmába, hogy megint itt voltunk, de most tudtam, hogy nem engedélyért jöttem. Tudtam, hogy ha Yi nem támogat, akkor egyedül is képes lennék a Szekta ellen vonulni. Esélyem sem lenne, de megtenném. Azt szerettem volna, hogy fogadjon a harcosai közé.

– Alkut fogok kötni a tinta erejéért! – közöltem reményeim szerint olyan hangon, amitől egyértelmű, hogy nincs helye fellebbezésnek vagy tiltakozásnak. A döntésem végleges.

Yone elfordult tőlem, Yi pedig egy mély sóhajjal reagált, de ezen kívül percekig semmi sem történt. Elhatároztam, hogy nem én leszek az, aki meg fogja törni ezt a csendet, még az ajkaimat is összepréseltem, hogy ne tudjak megszólalni.

Végül Yi adta be a derekát.

– Tudom, hogy azt várod, elfogadjam a döntésedet – nézett szigorúan a szemembe Yi, majd Yone felé fordult. – Tőled viszont nem vártam volna, hogy feladod a küzdelmet. Elhivatott voltál.

– Ő kért rá... - hajtotta le a fejét Yone. – Mit tennél, ha ezt kívánná tőled, akit szeretsz?

Yi vonásai megrándultak, de figyelmen kívül hagyta Yone kérdését. Visszafordult hozzám, és egy ideig farkasszemet néztünk. Továbbra is makacsul hallgattam, és ez láthatóan egyre jobban frusztrálta Yit.

Még mindig nem értettem ezt a férfit, a viselkedését. Biztos voltam benne, hogy köztünk is lapul valami kimondatlan, elfeledett kapcsolat, amit ő nem is hozna felszínre, de engem kérlelhetetlenül érdekelt most már minden fekete folt a múltamból. És egy kicsit ingerelt, hogy olyan, mintha mindenki tudna valamit rólam, de senki semmit sem hajlandó elárulni.

– Nem támogatom a döntésedet, Kaisa! – közölte végül tárgyilagosan.

– Udyr az engedélyeddel vagy anélkül is ad nekem tetoválást. Nem a támogatásodért jöttem – szögeztem le gyorsan, mielőtt további ellenkezés lesz belőle. – Csatlakozni szeretnék a tintaharcosok közé.

– Miért?

– Mert ha nem engeded, hogy veletek küzdjek, akkor egyedül fogok – nagyon ijesztő volt ezt kimondani. Nem tudtam, hogyan kezdenék hozzá, de nem is akartam belegondolni, amíg nincs rá szükségem.