Tintaárny /BEFEJEZVE/

15. Alku a hatalomért

Órákon át a tó partján maradtunk a Maszkos Emberrel. Az egész napot szótlanul töltöttük, mégsem éreztem kínosnak a helyzetet, és nem féltem tőle annak ellenére sem, hogy tudtam, mágiahasználó. Tudtam, hogy sosem láttam még ezelőtt, mégis kellemesen ismerősnek találtam a közelségét. Örültem, hogy nem vagyok fizikailag egyedül a gondolataimmal.

Valamiért most jobban fontolóra vettem a lehetőséget, hogy a peremen élőknek segítsek, mint amikor Yi próbált ugyanerről meggyőzni. Kevésbé éreztem a nyomást a lelkemben, hogy árulóvá válok. Mégsem azon gondolkodtam a legtöbbet, mit tehetnék, hanem azon, miért van rám ilyen mély hatással egy ismeretlen véleménye.

Mikor elkezdtek megnyúlni az árnyékok, ő javasolta, hogy induljunk vissza, én pedig minden teketória nélkül engedelmeskedtem. Hagytam, hadd vezessen. Pár lépéssel lemaradva követtem, gyönyörködtem a naplementében, a minket körbeölelő természetben. Hamar rájöttem, hogy nem ugyanarra tartunk, mint ahonnan jöttünk.

Vad és tarka növényekkel borított mezőn sétáltunk keresztül. Zsongott körülöttünk több ezer bogár, néhány még meg is csípett, de ez annyira más élmény volt a sűrűn beépített város után, hogy nem zavart. Szerettem volna minél többet megtapasztalni ezekből az új élményekből.

A rövid sétánk akkor ért véget, amikor a terep hirtelen lejteni kezdett, és mint egy hatalmas teknő terült el alattunk egy jó pár méter hosszú mélyedés. A völgyszerű képződmény legalján teljesen letaposták a növényzetet egy nagy körben, aminek a közepén két alak kerülgette egymást. Meresztenem kellett a szememet a szürkületben, hogy ki tudjam venni, Yi és Yasuo vannak odalent, mind a ketten támadásra emelet karddal lassan köröztek egymással szemben.

Hirtelen összecsaptak, villant néhány szikra, majd egy ugrással felvették az eredeti távolságot. Köröztek tovább, keresték egymás gyenge pontjait. A következő csapásnál Yi olyan sebességgel mozgott, amire ember nem lehet képes. Minden szakértelem nélkül, biztos voltam benne, hogy ez Yi mágiájának része. Yasuo becsületére legyen mondva, próbált védekezni, de nehéz kivédeni azt a támadást, amit nem láthatott. A fiú a földön kötött ki, Yi pedig fölé magasodott.

Éreztem, hogy a látvány hatására valami megváltozik a Maszkos Emberben. Megmerevedtek az izmai, feszültséget sugárzott. A tintából formált kardja pillanatok alatt öltött alakot a fém párja mellett az övére erősített hüvelyében.

– Mi a kapcsolat köztünk? – csúszott ki a számon a kérdés, amit már gyanítottam.

A Maszkos Ember tartása megváltozott. A figyelme már nem a verem alján küzdőkre, hanem rám irányult. A kardja elvesztette a formáját, és pocsolyává folyt szét kettőnk lába mellett, de csak az én cipőmet és ruhámat festette pöttyökben szederkékre.

Bizonytalanul felém nyúlt, de mikor már csak pár centire volt az ujja az arcomtól, tettem egy lépést hátra. Nem tudtam, miért, de éreztem, hogy ez az érintés nagy jelentőséggel bírt a számára, és amíg nem értettem a részleteket, nem akartam belemenni a játékba. A testtartása csalódottságról árulkodott. A szürkület miatt sajnos már esélyem se volt arra, hogy az álarcának rései közt lássam a tekintetét, pedig nagyon kíváncsi lettem volna rá.

– Miért gondolod, hogy van bármilyen kapcsolat köztünk? – rideg volt a hangja, kemény, mintha éppen összetörne.

– Gondoskodsz rólam. Aggódsz Yasuoért – gyenge érveknek éreztem őket most, hogy kimondtam, az érzés mégis ott volt. – Nem emlékszem egyikőtökre sem.

– Yasuora nem is emlékezhetsz. Sosem találkoztatok – azt hittem, örömöt fogok érezni, mikor igazolást nyer az elméletem, de csak keserűséget hozott magával végül a felismerés. Gyanítottam valamit mélyen, de még gondolni sem mertem rá.