Omegapár (Vkook+Sope)(Omegaverse)

Találkozás

– Hyungnim, vedd fel a cipődet, gyere! – hívom ki testvéremet az előszobába. Sietve szalad is ide, hogy a szekrényben megkapaszkodva felemelje a lábát nekem. Mosolyogva segítek ráadni a kis bakancsot, gondosan figyelve a zoknijára. A múlt héten lecsúszott, és kicsit kidörzsölte a bőrét az új cipő. – Úgy ni! Ügyes nagyfiú vagy! Hol a kabátod? – kérdezem, felemelkedve térdeimről, hogy egymagasak legyünk. Odaszalad a kabátkájához, és leakasztva a fogasról, ide is fordul vele.

– Itt! Itt! – nyomja neki a mellkasomnak, amivel megnevettet.

– Én vegyem fel helyetted, hm? Kicsi vagyok, de azért nem ennyire! – veszem át tőle a prémes, szuperhősös öltözetet, hogy könnyedén belebújtathassam. – Úgy ni! Kész is vagy! Kint várd meg Anyut az udvaron, jó? – Engedem, mert teljesen felesleges lenne bent tartani. Öt éves korához hűen telis tele van energiával. Szalad is, hogy körbeugrálja és megölelje a hóembert, amit hétvégén építettünk. Édes.

– Tae! Tae segíts, sehol nem találom a telefonom! – érkezik meg kétségbeesetten Niomi, kutakodva az oldaltáskájában.

– Megnézem a szobádban, addig öltözz fel, minjdárt indulhattok. – ajánlom fel, felpattanva a földről, és meg sem állok a rózsaszínbe öltöztetett tiniszobáig. Ejha! Erre aztán ráfér a takarítás. – Had találjam ki... – Szólok ki az előszoba felé. – Ma találkozol Markkal, igaz?

– Jajj, igen, ne haragudj a kupi miatt! – Mentegetőzik, amin csak kuncogok. Az éjjeliszekrénynél kezdem a keresést, mert itt szokta tölteni, de sajnos a szoba ezen sarkában csak ruhákat és cipőket tudok áttúrni. Még a fülese sem itt van. A következő állomás a fürdőszoba, ahol anya még a sminkjét igazítja. Rögtön megtalálom az említett készüléket, úgyhogy megmentőként viszem is a tulajdonosának. – Úristen, köszönöm! – Ölel meg vidáman, hálásan. – Elpakolsz a szobámban, ugye?

– Igen, de hétvégén ledolgozod! – kötök vele kisujjesküt, mint jó testvéreknél szokás. Ő is elhúzza a száját, mint én a szobapakolásra, de végül is megegyezünk. Ez az! Végezetül előkészítem Anya cipőjét, és a cipősszekrényre terítem azt a kabátot, amit mostanában használ, mert egy kicsit ő is késésben van. Nem, nem aludtunk el, ez egy átlagos reggel. – Anya, a tesóim már kint várják a sofőrüket! – szólok be hozzá, ő pedig megköszönve be is fejezi a dolgát, és újabb két puszit, újabb köszönetet zsebelhetek be ma reggelre. Ez az! Üres lakás, sok munka! Minden 16 éves álma. Kuncogok egyet ezen a gondolatomon, viszont a piszkos melót délutánra hagyom. Jackson már bizonyára vár is rám. Ellenőrzöm a csapokat és a konyhát, hogy minden el legyen zárva, felöltözöm a csípős hideg ellen, nyakamba veszem az edzős cuccomat, az iskolatáskámat és neki is vágok a nagyvilágnak.

Hm, igen, edzés. Jogos kérdés, hogy egy omega miért jár edzeni? Nos, természetesen nem edzek sokat, és nem volt egyszerű elkezdenem, viszont a közérzetemen és az önbizalmamon is sokat javított, úgyhogy eszemben sincs abbahagyni. Főleg, hogy barátok közé lépek a teremben, az alfák és a béták meglepően támogatnak. Egyébként meg, férfi volnék, teljesen rendben van, hogy bár nincs kockahasam, azért van egy kicsi bicepszem és formásabb is vagyok.

Jackson már az edzőteremben van, mint mindig, homlokán a pánt ellenére is csorog az izzadtság, és éppen egy 40 kg-os súllyal küzd meg, tudni sem akarom, hanyadjára. Vidáman integetek neki, de természetesen, amíg a súlyzót le nem rakja, nem várok választ.

– Szia, Tae! Hogy vagy így hétfő reggel? – kérdezi mosolyogva, a tőle elvárható figyelemmel.

– Jól, köszönöm. Viszont kicsit fáradt vagyok, lehet, hogy ma csak kocogok kicsit.

– Ahogy érzed, még nem fogytak ki a futógépekből. – kuncog fel Jackson aranyosan. Széles mosollyal fogadom gesztusát, és el is sietek átöltözni. Atlétában és rövidnadrágban visszatérve egy idegen fiúcskát látok meg. Hollófete haja alatt arca vörösebb, mint egy édes alma, széles mosolya ellenére viszont hang alig jön ki a torkán, mert Ujin a pulton is áthajol, hogy hallja a fiúcskát. Alfának alacsony, de vékonynak nem mondanám! Béta nem lehet, mert az illata hihetetlenül édes. Nem is tudom, miért, de a szívem repes az örömtől, amikor a fiú egy bérletet mutat fel a jelenlegi dolgozónak, aki széles mosollyal bólogat. Maguktól visznek oda a lábaim.