Omegapár (Vkook+Sope)(Omegaverse)

Gyereksereg

Kíváncsian lépek be a házba. Két év Thaiföldön, BamBam családjánál igencsak hosszú idő volt. Régóta nem láttam már Taehyungot, igaz, hogy nagyon gyakran beszélünk, de az nem olyan. BamBam óvatosan teszi le a tündérkénket, hogy levegye a kislányról a kabátot, a cipellőt, és beengedje a többiekhez. Addig én is ledobálom magamról a felesleges, ősszel mégis elkerülhetetlen ruhadarabokat, és sietve indulok meg a nappali felé.

– Jackson bácsi! – rohan ide hozzám Yoomi, szélesre tárt karokkal, hogy megölelhessen.

– Bácsi a füled tokja, az! Hát ki tanította ezt neked, hm? – Kapom fel az agresszív leányzót. – És hogy viselkedtél, hm? Mi volt az a balhé tegnap a fiúkkal, hm? Miért bántod őket állandóan, te rosszcsont?

– Mert olyan kis bénák! Megérdemlik! Amúgy Tae mondta, hogy bácsizzalak, nem az én ötletem volt! – Tudja, hogy mitől olvadok meg, ezért néz fel rám azzal a cuki, hatalmas szemecskéivel. Amilyen aranyosnak néz ki, olyan sok a gond is vele.

– A kalóztörvények értelmében le vagy tartóztatva! – ugrik ide hozzánk a másik bajkeverő, a kis Jungho. Mögötte némán támogató majdnem apja, Hoseok, hatalmas kitömött papagájjal, teljes kalózjelmezben, még szemfedője is van.

– Úgy bizony! Add meg magad, gazember! – csiviteli vidáman, megnevettetve engem.

– Ejha, hát így kell fogadni egy régi barátot? – teszem le a leányzót, hogy feltartsam a kezeimet.

– Barát egy frászt! Majd azt mi eldöntjük! – veszi elő Jung a játékkardját, és fenyegetve kezd hadonászni felém. Bamie jót röhög rajtam, Taehyunggal karöltve.

– Alfák, befejezni, teljes terrorban tartjátok a kisebbeket! – Bukkan fel Jungkook is, karján a legkisebb, három éves leányzóval. Yoongi legfiatalabb kislánya, akinek már tényleg Jungkook az apja. Mögötte, lábaiba kapaszkodva a Taekook kicsi fia szinte reszket, úgy aggódik. Nem csodálom, kicsi volt még, mikor utoljára látott. Kook szava ér is valamit, mert két legidősebb gyermeke egy kalóznótába kezdve indulnak a nappali felé. – Gyere csak beljebb, Jackson, Jimin a konyhában van, éppen etetni próbálja a lányát, Mark és Niomi elméletileg a gyerekekre vigyáznak, de tartok tőle, leginkább egymásra hangolódtak... Yoongi pedig köddé vált, szokása szerint.

– Hány gyerek van nálatok most, ha szabad kérdeznem? – Jungkookra nézek érdeklődőn, mosolyogva. Szerencsére már egyáltalán nem látszik rajta az eset, tényleg sikerült teljesen felépülnie.

– Ejha, nos, nálunk vannak öten, ugyebár – kezdi el összeszámolni Hoseok – Jiminnél egy, Niominak a három, tőletek is egy.. Az tíz. De még jön Jaie is, náluk is van kettő, szóval lassan óvodát is nyithatunk!

– Hogy bírtok el minden nap öt gyerekkel? – Kerek szemekkel teszem fel a kérdést, mert azért nem sok, alig hét év telt el, mióta Jungkookot elrabolták és hazahoztuk.

– Oh, ne is kérdezd! Tae így is győzköd, hogy szeretne még – legyint Hoseok nevetve. – Bár kettőnk közt szólva, a két legnagyobbal egyenként is több a baj, mint a három kicsivel együttvéve. Legalábbis, amíg Yoongi meg nem emeli a hangját. Onnantól futás van és síri csend.

– Ne aggódj, Jackson, mindjárt előkaparom a húgomat, meg Kook is a nővérét, aztán tudunk beszélni is. – Tae idelép hozzám, hogy átölelve adjon nekem két puszit. Nem engedem tovább, hosszan magamhoz ölelem, finoman megszorongatva. Ő nevetve bújik közelebb, boldogan szusszantva a vállamra. – Jó újra érezni ezt a finom szegfűszeg-illatot. Már-már elfelejtettem, milyen.

– Jól van, Tae, ez épp elég lesz, vidd csak vissza a kicsiket Niomihoz! – Kook párja kezébe adja kíváncsi, érdeklődő csomagját, amit mindketten nevetve fogadunk. Féltékeny, pedig már hosszú évek óta nincs oka rá.