Vár ránk a föld...

5. rész

Rain

Garantálom, hogy a medúzáknak több esze van, mint neki.

Hablatyol itt nekem össze, vissza, de az ellenkezőjét csinálja. – Kértem én, hogy csókoljon meg? – Az első is csak azért történt, mert elragadtattam magam. – Inkább legyek egy mulya rája párja, mint ennek a buborékfejű kopoltyúsnak!

Dühöngve indulok Sky keresésére. A halak riadva úsznak el előlem, és az eddig mosolygós teknős is elúszik előlem. Az utamba kerülő növényzetet nem hogy félretolnám, nem, inkább kitépem, és félredobom. Pedig nem ártott nekem, és most ez ritka pazarlás.

Mi, sellők azt valljuk, hogy a pusztítás csak abban az esetben megengedhető, ha túlélésről van szó. – Sajnálom! – próbálom lenyugtatni háborgó lelkemet. Senkinek és semminek nem tesz jót, ha dühöngök, inkább csak nevetség tárgya leszek.

Utána hallgathatnám Őfelsége fejmosását, hogy felelőtlen vagyok, nem gondolkozok előre, és mit fog szólni a nép. – Mit szólna? – Már így is pletykák tárgya vagyok, eggyel több vagy kevesebb, nem számít. Iszapba pacskolt hírnevemen semmi sem segít.

A palotába úszva, nem állítanak meg, csak fejet hajtanak és lebegnek tovább. Első utam az étkezőbe vezet, de nincs ott senki. Az egyik edény alatt találok hínártekercset, – magamhoz veszek párat – és azt majszolva megyek tovább. – Nem is rossz! – Kerülök, fordulok, minden számomra engedélyezett helységbe bekukkantok. – Hol lehet?

– Seb, nem láttad Sky-t? – kérdezem Őfelsége mindenesét.

– A szobájában.

– Mit csinál ott ilyenkor? – meglepődök, mivel nem jellemző rá, hogy nappal ott bujkáljon.

– Készül a párválasztóra – feleli. – Önnek sem ártana.

– De Seb – úszok hozzá közelebb, és átölelem széles vállát –, hát nem jó vagyok én így?

– Ha el akar kelni a halpiacon – mér végig –, akkor nem.

– Mi a baj velem? – úszok hátra. – Nekem nincs pocakom, mint egyeseknek – ugratom.

– De én nem is keresek magam mellé senkit.

– Miért nem? Sok sellőleányka vágyakozik egy olyan pompás példány után, mint... – mutatok végig rajta.

– Nem velem kellene törődnie – szeme villan –, hanem, azzal, hogy megfelelő társa legyen valakinek.

– Még az is lehet, hogy nem választ nekem senkit a gömb.

– Reménykedjen csak, el fog kelni.

– Ki akarna velem lenni? – elkezdem körbe úszkálni, mert tudom, hogy ezzel idegesítem.

– Egy félvak, foga hullatott, kopasz, hordóhasú, uszonyszegett, zörgőporcú, kivénhedt félbolondnak, Ifjú úr!

– Hmm... Kedves Seb, amit felvázoltál, felülmúlja elképzelésemet – cuppantok egy hatalmas puszit, kiázott arcára.

– Na, de Fiatalúr! – dörzsöli meg helyét. – Ilyet nem illik.

– Mi lenne, ha párnak követelnél?

– Hogy mondja?

– Több okból is jól járnál.

– Na, meséljen! – mosolyodik el, mert tudja, hogy megint valami butasággal állok elő.

– Egy, élhetnéd a vének unalmas és békés életét.

– Magával a nyakamban?

– Kettő, nem lenne gondja, kosztra és szállásra.