Vár ránk a föld...

25. rész +18

Rain

Mélyen megdöbbentett Sky bejelentése.

Mindig is úgy gondoltam – mivel a testvérek között ő a legfiatalabb –, hogy szabadabban élhet. Nincs elhalmozva felelősséggel és elköteleződéssel a birodalom felé. Igen, tudom, hogy vannak dolgok, amik alól nem bújhat ki egy uszonyos sem, de az, hogy rákényszerítették a párbállást, több a soknál. Olyan szerény, jó sellő, soha nem panaszkodott és nem is volt rá panasz.

Phayu diszkréten elvonult, hogy beszélgetni tudjunk. Alighogy becsukódott mögötte az ajtó Sky felé fordultam.

– Megfoghatom? – nyújtja kezét.

– Persze, tessék – mosolyogva fektetem karjába.

A kicsi csak gügyög, ujjait megpróbálja Sky bőrébe mélyeszteni, de folyton lecsúszik róla.

– Lehet, nemsokára neked is lesz.

– Micsoda?

– Hát, porontyod.

– Kötve hiszem – motyogja. – Ahhoz össze is kellene tenni a két micsodát.

– Sky... Nem értem. Párba álltál.

– Uhm.

– Szóval, csak megtörtént...

– Az úgy volt...

Belekezdett a mesébe.

Röviden annyi történt, legalábbis az ő elmondása szerint, hogy a két birodalom között meggyengült a kapcsolat. A déliek ajánlatot tettek, hogy a két fiatal együtt sodródjon tovább a tengerek vízében.

Erősen ajánlották, hogy jöjjön létre ez a megállapodás, mert ha nem, az beláthatatlan következményekkel járna. Elég agresszív egy nép, nem vitás. Phayu beszélt róluk, és már attól rosszul voltam, amit mesélt róluk. Sky nem húzná ott olyan sokáig, túl széplelkű ahhoz a vasszigorhoz.

Az udvarlás is annyiból állt, hogy kifaggatta leendő párja az egészségügyi állapotáról. Mindenáron tudni akarta, hogy még érintetlen-e, mert ha használták, akkor csak selejtes áru. Abból viszont nem kér, annál többet érdemel.

Az összeadási ceremóniát az alattvalók előtt tartották, nehogy visszakozásra kerüljön a sor. Ha mégis megtörténik, valószínűleg kirobban a két birodalom közötti vita, ami háborúba torkollott volna.

Ahogy elhangzottak a szavak, csuklóját megragadva elhurcolta párja. Egy előre előkészített barlangba sietett, és hiába ellenkezett, nem eresztette el az a vadállat. Szót szó követett, végül leütötte őt az a bikacápa.

Arra ébredt, hogy felette görnyed, erősen liheg, és már majdnem bevezette tagját. Sky kapálózott és véletlen ágyékon rúgta. Akkor hallotta meg Pai hívó szavát, és a vízbe vetette magát. A részletekről nem volt hajlandó beszélni, főleg, mikor az embere került szóba. Érthetetlen módon a füle tövéig vörösödött említésére.

– Akkor nem feküdtetek le?

– Az embereknek rossz a hallásuk? Vagy nem vág úgy az eszük? – forgatja szemét. – Remélem, nem válsz olyanná, mint ők.

– Sky, már olyan vagyok – suttogom.

– Jól van, ne vedd a szívedre! – dől nekem, miközben a kicsire mosolyog. – Nem, időben távoztam – adja meg a választ előbbi kérdésemre.

– Most mi lesz veled? Ha hazamész?

– Húzom az időt, de elkerülni nem tudom.

– Kérd meg apádat, hogy válasszon szét.