Vár ránk a föld...

14. rész

Phayu

Ennyire még soha nem voltam legyengülve.

Sunan azt ígérte, úton a segítség, de mi tarthat ilyen sokáig? Igyekszem kitartani, de fogytán az erőm. Még azt sem hagyják, hogy magamra találjak, jön az újabb kínzások sorozata. Pikkelyeim kezdik elveszíteni fényüket, lassan már csak megtompult, bőrképlet uszonyomon. Eddig olyan szépen sorakoztak, fedték egymást, de most összevissza állnak.

Ha véletlenül hozzáérek, felsértik tenyeremet, bőrömbe vájnak, felsebeznek. Talán jobb is, hogy nem lát Rain ilyen állapotban. Hátamon húzódik a bőr, a sós víz marja, ideje sincs begyógyulni, minden nap újabb sebeket szerzek. Biztos, hogy nyoma fog maradni, és életem végéig emlékeztet majd, hogy az élet igazságtalan.

Nyílik a verem teteje, két sötét alak merül le hozzám, hónom alá nyúlnak, és felúsznak velem. Meglepetésemre nem a vesztőhelyre visznek, csak letámasztanak a fal mellé, és magamra hagynak. Kis idő után Prawat jelenik meg, eltűnt arcáról a már megszokott bosszúszomj.

- Hogy vagy? - kérdezi, és leül tisztes távolságban.

Csillogó uszonya felkavarja az iszapot.

Nem tehetek róla, de irigy vagyok, hogy ő olyan tökéletes, én meg egy szétrágott csontvázra hasonlítok.

- Mesésen - nyögöm.

- Nem úgy nézel ki.

- Mit vársz tőlem? - nézek rá kérdőn. - Nem ezt akartad? Gratulálok, megkaptad.

- Phayu, ennek nem lett volna szabad megtörténnie.

- Tudod, azt hittem, a barátom, a testvérem vagy - motyogom.

- Az is voltam, amíg nem vetted el azt, ami az enyém.

- Még mindig nem érted? - nevetek fel gúnyosan, de megbánom.

Hátamon a sebek lüktetni kezdenek.

- Lemondtál róla, és a szerencse mellém állt.

- Valóban a szerencse műve? Nem inkább a hízelgésednek köszönhetően? - meredek rá.

- Részletkérdés, csak azt szeretném, ha tudnád, sajnálom.

- Meg ne haragudj, de nem hiszek neked.

Valóban mardossa a bűntudat, vagy csak enyhíteni akar lelkiismeretén, ha ugyan van még neki.

Az a Prawat, akit én ismertem, nem tett volna ilyet, se velem, se mással. Az, akit az utóbbi napokban, hetekben láttam, megtenné. A hatalomvágy teljesen elvette az eszét, és számára nincs visszaút, elveszett.

- Merre találom? - kibújt a tüske a szütyőből.

- Miért kérdezed? - piszkálom körmömet.

- Ha beleegyezne, hogy párba áll velem, akkor vissza tudnám hozni a világunkba.

- És hogy kapna vizet?

- Beszélek Őfelségével.

- Prawat, nem mondták, hogy ami Rain-nel történt, azt nem lehet visszacsinálni?

- Ugyan - legyint -, mindenre van megoldás.

- Te sügér! Talán összeszedted az összes pikkelyét a tengerfenékről? - horkantok egyet. - Mit csinálsz, visszatapasztod a lábára?

-N-nem.

- Értsd meg, ő már ember, minden tulajdonságával együtt. Sellőként megszűnt létezni.

Ezt kimondani nagyon is rosszul esett.

Fáj, hogy nincs itt, nem úszkálhat, nem élvezheti barlangjának magányát, és az én társaságomat. Ennek az életnek sosem lesz része, de én lehetek az övének, az nincs kizárva, persze, ha elszabadulok erről a víz alatti pokolból.