Vár ránk a föld...

17. rész

Rain

Belefáradtam a magyarázkodásba, de Sky nem adja fel.

Olyan intenzív átéléssel magyaráz Pai-nak, hogy még azt is elfelejtette, nem áll szóba emberfélével. Haragja egyre nagyobb lángokat növeszt, izzik a feje. Addig, amíg barátom magyaráz, én ábrándos tekintettel meredek az akváriumban békésen üldögélő kagylóra.

Majdhogynem áttetsző, így kemény héján keresztül is látom legféltettebb kincsemet. Még most sem tudom elhinni, hogy ez megtörténhetett velem, hiszen tudtommal elvesztettem minden képességemet, amit a sellőlét jelentett.

– Sky – zavarom meg monológja közben –, szerinted hogy lehetséges ez?

Hirtelen elhallgat, és fejem zsibbadása is alábbhagy.

– Hát – ül le mellém –, valószínűleg már benned volt, mielőtt átváltoztál.

– Azt mondod?

– Azt – bólint. – Más magyarázata nincs.

Igaza lehet, de sosem gondoltam, hogy ez velem is megtörténhet.

A vízben egyszer csináltuk, bár akkor jó alaposan. Elpirulok, ha csak rá gondolok, milyen alapossággal fedezte fel, akkor még érintetlen testemet. Általában ez akkor esik meg, ha már párban áll a sellő, mert szükség van hozzá bizonyos kötelékhez, ami Phayu állítása szerint, köztünk nincs meg. – Most merje letagadni!

– Akkor a sellőknek nemtől függetlenül lehet gyerekük? – kopogtatja meg az üveget Pai.

– Miért, nálatok nem? – kérdezem.

– Mármint az embereknél? – kifürkészhetetlenül pillant Sky-ra. – Nem.

– Akkor ti csak ellenkező neműekkel csináljátok? – faggatózok tovább.

– A földön ez kicsit bonyolultabb.

– Magyarázd el!

– Azt már nem, még magam sem igazodok el ebben az útvesztőben.

Szerintem ezt nem kell túlgondolni, ha megtetszik valaki, hát azzal kell megpróbálni párba állni.

– És neked van már párod? – kíváncsiskodok tovább.

– Már miért lenne? – hökken meg. – Jól érzem magam egyedül is, nem kell a nyakamba senkifia.

– Szóval – vigyorodom el –, a fiúkat kedveled?

– Mitől lettél ennyire kíváncsi?

– Csak érdekel. Pai, mesélj már egy kicsit magadról.

– Hmm... Hát jó, egy pillanat – hagyja el a szobát.

Sky oldalba könyököl, és elég csúnya pillantást kapok tőle.

Csak remélni merem, hogy felkelti Pai az érdeklődését, ez által talán velünk maradna. Mióta az eszemet tudom, többnyire elválaszthatatlanok vagyunk, és a tudat, hogy nélküle éljem le hátralévő életemet, nem esik jól. Amúgy is, a tengeri boszorkány megmondta, hogy nem a vizekben fogja megtalálni álmai párját.

– Ne faggasd már!

– De miért? – elkerekedett, ártatlan szemekkel nézek rá, legalábbis igyekszem annak tűnni.

– Kényelmetlen helyzetbe hozod.

– Vagy esetleg, többet látsz benne, mint amit kimutatsz.

– Sügér!