A harmadik terem (2. rész) [Befejezett]

15

Párszor átlépve a sebbességkorlátot, hamarabb beértem. A folyosón futottam össze Daviddal, aki jelenlétemre nagyott nézett.
-Érdekes. Mindegy, még nem kerítettük elő az embert. Most vannak úton utána. Még vagy egy óra.
Sóhajtottam, mert az igzatottságtól már nem birtam magammal.
-Jó, és addig mit csináljak?
-Nem tudom, Olivia- mondta fáradtan. - De én most hazamegyek. Miután kihallgattad, hívj fel.
Szó nélkül kikerült, és elment. Nem hibáztattam, ugyanis nagyon sokszor megfordult már a fejembe, hogy ez az ember hogy van még talpon. Nem sokszor hallottam azt a szájából, hogy hazamegy. Innen következtetek arra, hogy mióta ez az ügy elindult, nagyjából négyszer annyit ülhetett ebben az épületben, mint otthon.
Épp továbbindultam, amikor William szintén szembejött velem.
-Szia! Hát te mit keresel itt? - állt meg előttem meglepetten.
-Jó napot! Nemsokára behozzák a... - kezdtem bele, de egyből a homlokára csapott.
-Ó, tényleg. Elfelejtettem...
-Úgy látom, hosszú hétvégéjük volt - jegyeztem meg.
-Közbejött egy új gyilkosság. Már meg is van az elkövető,hisz családon belüli volt, de egész hétvégén haza se mentünk Daviddal.
-Miért nem megy haza?
-Az első kihallgatásodon nem hagyhatlak egyedül.
-Miattam ne aggódjon - mosolyogtam rá. - Úgy is lesznek bent velem rendőrök, megvédenek, azon kívül tudok kérdezősködni, és minden rögzítve lesz. Tessék nyugodtan hazamenni.
Ezen kissé gondolkodni latszott, majd egy fáradt levegővétel után bólintott.
-Igazad van. Ahogy megvagy, hívj fel. Addig nyugodtan menj be az irodámba - mosolygott, majd ott is hagyott.
Az ajánlatát egyáltalán nem utasítottam vissza, egyből az irodája felé vettem az irányt.
Beültem a forgószékbe, és folytonos forgások folyamán legalább tízszer lepörgettem magamba a kihallgatás jelenetét. Természetesen különböző felvonásokkal. Egyedül azt nem tudtam elképzelni, hogy ő a gyilkos. Nem, ennyire egyszerűen nem lehetne megoldani az egészet.
Képzelgéseimet a telefonom csörgése szakította meg.
Mr. Wesley volt az, az egyetemről. Elmondta, hogy jövőhéten nem kell bemenjek, tekintve az ügyemre, de a jegyzeteket kérjem el.
Hálás voltam, ugyanis már stresszeltem amiatt, hogy itt kell hagynom az ügyet.
Alig tettem le a telefont, betoppant egy rendőr, mondván, hogy menjek le az harmadik kihallható terembe, ugyanis meghozták a férfit.
Hamar lesétáltam, és az ajtó előtt két rendőr állt. Belépve, a férfi nekem háttal ült. Kopasz, a tarkója felett egy repülő fecskét ábrázoló tetoválás volt látható, a póló, ami rajta volt több helyen is szakadt. A terem két sarkában egy-egy rendőr állt. Az egyik rendőrhöz léptem először, aki ideaadta a dossziét, majd beavatott abba, hogy a férfi szökni próbált, és felakadt a kerítésre. Muszáj volt halványan elmosolyodnom, mire a férfi felpattant.
A rendőrök reflexszerűen odasiettek, és lefogták.
-Miért hivatott ide maga ribanc? Nem csináltam semmit! - ordította. Láttam, hogy a rendőr a sokkolóért nyúl, de intettem neki, hogy még ne használja.
-Ha lenyugodna, és normális ember módjára viselkedne, beavatnám. Amúgy, úgy vettem észre, hogy a "ribanc" megszólítás igen gyakori a szótárában.
Erre, mintha villám csapott volna bele megállt a kapálózásba, és meg intettem a rendőröknek, hogy engedjék el. Azok így is tettek, de csak két lépéssel álltak hátrébb.
-Ezt meg honnan veszi?
-Valaki belenézett a barátnője telefonjába, és megtalálta ezeket - vettem ki a nyomtatott képeket a screenshotokról a dossziéból. Döbbenten nézte őket, majd letettem az asztalra, és rámosolyogtam, hamisan.
-Na, mit szól?
-É-én ezt nem... nem értem.
-Akkor beavatom. Tisztában van vele, hogy a barátnője főnökét megölték. A barátnője elkotyogta, hogy nyomozó vagyok, mire maga nagyon keményen bekattant. Engem csak egy dolog érdekel - dőltem rá az asztalra, és mélyen a szemébe néztem. - Miért?
Kicsit magához tért, és megpróbált válaszolni.
-Micsoda? Nem lehetel kíváncsi? Nem zavarna, ha a csávód mindig titkolna valamit? Egy a szajha amúgy is folyton megcsal.
-Ó, nem, nem, nem - álltam fel - ez nem kíváncsiság. Ez kéremszépen az, hogy rájött, hogy szorul a hurok a nyaka körül. Hisz lehet érezni a félelmet az üzeneteiből - hunyorítottam rá.
-Maga pszichopata! - nevetett fel.
-Jó, legyen úgy - ültem le. - De ha nem mond semmit, akkor előzetesbe tesszük.
Egyből leállt a nevetéssel.
-Ó nem. Nekem van két gyerekem. Anya nélkül. Én nem maradhatok itt - mondta, és lehetett érezni a szenvedést a hangjából.
Próbáltam azért mégis leolvasni valami hazugságra utaló jelet az arcáról, de nem tudtam. Csak a színtiszta aggódást. Eszembe jutott, hogy a mappába ott van minden alapadat róla, szóval felnyitottam, és megkerestem a lapot.
Valóban, ott volt feketén fehéren, hogy két gyermek édesapja.
-Itt az áll, hogy házas, és a feleség él. Talán nem Amanda az, aki megcsalja magát - néztem fel rá komolyan.
-Szerinte melyik a jobb; egy halott anya, vagy egy olyan, aki más országban árulja a testét?
Nagy levegőt vettem. Megsajnáltam a férfit, az biztos. Látszott rajta a keserű fájdalom. De ez nem szabadna az én bizniszem legyen. Nem, Davidról kell példát vegyek, és ki kell kapcsoljam az érzéseimet.
-És szerinte melyik a jobb? - néztem rá. - Az, ha szépen elmondja, amit tud, vagy, hogy a gyerekei ma az állam kezei között fognak aludni.
Úgy tűnik, hogy nagyon is megrendítette, amit mondtam, ugyanis szabad szemmel látszott, hogy a teljes testében remeg. Nem csodálom, én is nagyon megbántam, hogy ennyire nyers voltam.
-Ha beszélek, akkor már aludni se fognak - mondta könnyek között.
-Biztosítom magának, hogy az ügy végéig rendőrségi felügyelet alatt lesznek mindannyian - próbáltam megnyugtatni minél lágyabb hangon.
-Nem. Ismerem ezt. Két nap után szarnak a fejünkre.
-Én biztosítom. Megadom a privát telefonszámomat, amin napi 24 órában elérhető vagyok. Ezenkívül személyesen gondoskodom a rendőri védelméről, sőt, a gyerekei igazolást kapnak az iskolába.
A férfin látszott, hogy elgondolkodik, majd nehezen megszólalt.
-Rendben. De tartsa is be az igéretetét. Ha nem, akkor bottal ütheti a nyomomat.
Rövidet bólintottam, ő pedig egy nagy sóhaj után belekezdett a történetbe.
-Nem ismeri senki a főnököt. Vagyis, mi, egyszerű "alkalmazottak"
-Ez valami bűnszervezet?
-Olyasmi, nem is igazán tudom. Én csak azután csatlakoztam, hogy megölték azt a csávót. Az egyik haverom segített, mert tudta, hogy szar nálunk a helyzet.
-Tehát azt mondja, hogy ennek a szervezetnek a főnöke akarja mindenáron Antonio végét.
Bólintott.
-Gondolom. Őszintén, nem érdekel. Csak a pénz.
-Értem. Még valami erről a szervezetről? És a főnökről egyáltalán semmi? És ki ez a barátja?
-Annyi, hogy biztos az országban lakik. És nagyon pénzes. A szervezetről se sokmindent tudok. A haverom elintézte, nekem meg adtak előleget, ha összejövök az egyik modellal. Nem kaptam több utasítást. Nem is kérdeztem. A barátomról meg nem mondok semmit. A lényeg, hogy sose beszélt nekem eddig erről az egészről.
-Rendben. Még valami esetleg?
Megrázta a fejét.
-Rendben - mondtam, majd letéptem egy cetlit az asztalon lévő csomagból - ezen a számon elér. Ezenkívül maradjon a szervezetbe, de elvárom, hogy minden mozdulatról tájékoztasson. Köszönöm szépen a közreműködést.
Kimentünk a kihallgatóterem ajtaján. Ő lement a lépcsőn, én pedig az iroda fele vettem az irányt, mikor megláttam, hogy a kihallgató ablaka előtt David meg még egy nyomozó ült.