A harmadik terem (2. rész) [Befejezett]

1

-"But I see your true colors, shining through. I see your true colors and that's why I love you" - énekelte Henry a hangüzenetbe, természetesen szörnyen hamisan, majd egy kis hatásszünet után büszkén megszólalt. - Na kölyök, milyen volt? Szerinted tetszeni fog neki a szerenádom?
Ezzel a kérdéssel lezárta a hangüzenetet. A jegyzeteim felett ültem, ugyanis jövőhéten lesz a januári vizsgaidőszak, egyben az első vizsgaidőszakom az egyetemen. Annyira nem volt kedvem tanulni, hogy legszívesebben inkább felhívtam volna Henryt, és nem érdekelt volna, ha reggelig énekel.
Lenyomtam a hangfelvétel gombját, majd beszélni kezdtem.
-Hú, miért kell szerenád? Csak mond meg neki, hogy randizni akarsz vele.
Hamar jött a válasz.
-Te bolond vagy? Nem, egy ilyen lány többet érdemel.
Erre nem válaszoltam, ugyanis ez a lány pont olyan, mint az összes többi. Gazdag, de buta.
-Na jó, és hogy gondoltad ezt az előadást?
Elküldtem a hangüzenetet, majd kimentem enni valamit.
Mikor visszamentem, majdnem kiejtettem a telefont a kezemből. Összeadva, nagyjából egy 12 perces hangüzenetsorozat várt rám, de még mindig nagyobb kedvvel álltam neki, mint a tanulásnak.

Miután másodpercről - másodpercre elmesélte, hogy hogy gondolja a dolgot, és a lebeszélésem hiábavaló volt, áttért egy témára, ami mostanában egyre kellemetlenebb. Felhívott.
- Beszéltél a nyomozóddal?
-Nem - válaszoltam röviden.
-Hmmm... Nem is érdekli, hogy megy az egyetem? Csúnya dolog tőle.
-Miért érdekelné? - sóhajtottam.
-Hát mert ő az inspirációd! Miatta mentél erre a halottas szakra, nem? Kollégák lesztek!!!! - mondta izgatottan.
-Henryyy! Először is: az még nagyon messze van. Másodszor : Kétlem, hogy egy helyen dolgoznánk majd.
-Kár, pedig nagyon jól néz ki. Ha meleg lennék én már tuti behálóztam volna. És neked meg is van a lehetőséged!
-Tudod, hogy csak az ügyért volt velem.
-De utána is veled volt. Három napig el se mozdult a korházból!
-Igen, de csak azért mert lelkiismeret-furdalása volt - mondtam hitetlenkedve.
-Nem úgy néz ki, mintha lenne lelke.
Sóhajtottam. Igaza is volt, meg nem is. Végül rájöttem, hogy van lelke, csak a legtöbbször inkább a szekrénybe tartja.
-Mindegy. Biztos vannak még jóképű nyomozók a szakmában - sóhajtottam.
-Azért majd a csajokra is dobj egy tekintetet. Tudod, gondolj a leghűebb társadra is...
Felnevettem.
-Ez csak természetes!

Miután Henry elment, hivatkozva az esti rutinjára, folytattam a tanulást. Szerettem a kriminológián, pláne, hogy felvettem mellé az infomatikai ágazatát is. Mikor először idekerültem, nagyon elveszettnek éreztem magam. Az is megfordult a fejembe, hogy csak hirtelen felindulásból jöttem ide és utálni fogom. Most viszont, tetszik. Sikerült elhelyezkedni, barátaim is vannak. Mégis, néha kissé üresnek érzem magam. Igen, nem is próbálom tagadni, hogy ez az űr David miatt van. Sajnos belezúgtam, nem csak fellángolás volt. De ő erről nem tud. És nem is fog. Meg kell tanulni továbblépni.