A harmadik terem (2. rész) [Befejezett]

26

Meg kellett volna lepődjek. De arckifejezésem csak undort tükrözött.
-Hölgyeim, milyen a légkör? - zárta be maga után mosolyogva az ajtót Mr. Wesley.
-Mégis mi a célja azzal, hogy elrabolt? - szúrtam oda neki színlelt nyugodsággal.
Erre még jobban mosolyogni kezdett. Közelebb sétált hozzám, jól megfigyekt minket, majd azt mondta:
-Ilyen egy jó nyomozó. Egyből a tárgyra tér.
-Válaszoljon!
-Túlságosan beleütötted az orrod, abba, amibe nem lenne szabad.
Pörgött az agyam, szívem pedig majd' kiugrott a helyéről.
-Tehát látott az egyetemen.
Mostmár nem mosolygott annyira.
-Igen.
-Ugye tudja, hogy tisztában vagyunk vele, hogy maga áll minden mögött.
-Persze - kezdett el járkálni - De olyan sok ügyről tudunk, ahol évek múltán se került elő a tettes. Se a túszai.
Tella a hátamnál újból sírni kezdett.
-Nyugodjon meg kishölgy, nem ez a tervem - állt meg, és nézett Tellára.
-Akkor?
Hangom már rekedt volt, mostmár egyre nehezebb volt elrejteni félelmemet. De megkellett őrizzem a hidegvérem. Újból elmosolyodott. Szórakoztatta a  dolog.
-Csak móresre tanítom a nyomozókat. David annyira el lesz foglalva azzal, hogy élve kijuttasson, hogy én addig szépen lelépek.
-Nem öl meg? - kérdezte szipogva Tella.
-Nem, drágám. De megnyugtatlak, hogy nem engedlek ki egy kis szuvenír nélkül.
Ekkor lassan előhúzott egy kést a zsebéből, mire a lányok felvisítottak.
-A nagysága pedig attól függ, mennyire viselkedtek.
Miután ezt elmondta sarkon fordult, és magunkra hagyott. Egyből az ágyon összekuporodott lányokhoz fordultam.
-Hé, semmi baj. Hallottátok, nem akar megölni. David biztos megtalál minket.
Figyeltek, de nem tudom mennyire nyugtatta meg őket. Nem szóltak, így hát úgy döntöttem hagyom őket lenyugodni, én pedig alaposan körülnézek. Biztos voltam benne, hogy egy átlagos házban vagyunk, és annak egyik szobájában. Ablak bár nem volt, de látszott a körvonala, és hogy be lett építve. Bementem a mosdóba, ahol szintén nem volt ablak. Így fogalmam se volt, hogy merre lehettünk.

Nemsokára bejött egy ember hozzánk. Egyből kiszúrtam a fecsketetoválást. Szó nélkül letett nekünk tiszta ruhát, egy-egy fehér pólót és túlméretezett melegítőt. Miközben ezt csinálta, az ajtót nyitvahagyta. Bejött a természetes fény, és egyből megpillantottam, hogy "őrök" állnak az ajtó előtt.
Ebből arra következtettem, hogy napo van, a közelben van valahol egy ablak, de esélytelen lenne elszökni. Ha magamba lettem volna, találtam volna rá módot. De akármit tettem volna, a lányok sérűltek volna. Szóval türelmesen vártam, hogy Mr. Wesley jöjjön, és szavaimmal csaljam ki a szabadulást.

Hoztam vacsorát. Az ellátással nem volt gond, a lányok már egészen megnyugodtak, de én tudtam, hogy ez a viharelőtti csend. Ez olyan, mint amikor az Éhezők Viadala előtt adtak a jelölteknek egy kis luxust, egy kis nyugalmat. Bár, ez rövidebb volt, mint gondoltam.
Az étkezések segítettek rájönni, hogy milyen napszak van. Kaptunk reggelit, és nem sokkal utána, bejött Mr. Wesley. Mindhárman az ágyon ültünk. Leült az ágy szélére, a hozzám legközelebb eső ponthoz.
-Olivia drágám, úgy vettem észre, nagyon unatkozol. Gondoltam jövök egy ajánlattal.
-Szerintem meg se akarom hallagtni - válaszoltam monoton módon, csipőből.
Kissé meglepődni látszott a válaszomon, de folytatta.
-Az elmúlt időszakban volt lehetőségem megismerni téged, képességeidet, észjárásodat.
-Semmit se tud rólam - vágtam közbe, mire Emily megfogta a karomat, jelezve, hogy halgassak.
-Olivia, ajánlom, hogy végighallgass. Szóval, rájöttem, hogy kellesz nekem a tervemhez.
-Nem, nem érdekel - dacoltam vele tovább.
Pár pillanatig nézett, majd megszólalt:
-Tévedtem. Ha lenne egy kis eszed meghallgatnál. Mondok jobbat: ha nem szállsz be, David fog szenvedni, meg a kis barátnőid. Csak segítened kéne lelépni. Utána élheted az életedet.
Nem mertem a lányokra nézni. És azt se értettem, hogy jön ide David, de nem akartam visszakérdezni. Mérlegeltem. Az egyetlen, amiért megtettem, az a lányok. Féltem, hogy tesz velük valamit. De végül csak hallgattam arra, amire nem kellett volna.
-Nem érdekel - mondtam hidegvérrel.
Ezen már annyira meglepődött, hogy levette a szemüveget, megdörzsölte az arcát, majd feláll.
-Hát jó, te akartad.
Kiment, és bezárta maga után az ajtót.
- Olivia, nekünk most végünk - nézett rám Emily sápadtan.
-Veletek nem fog csinálni semmit - hadartam, mert hallottam, hogy újra jön.
Három fecsketetoválásos férfi társaságában tért vissza, megállt az ajtó előtt, a férfiak, meg oda jöttek, hogy megkötözzenek. A lányok ellenkezni próbáltak, de én hagytam, hogy megkössön. Nem tudtam volna egyszerre négyet leszerelni.
MMegkötötték a kezünket és lábunkat, Emily és Tella mellettem ültek. Mr. Wesley kiküldte a férfiakat, és mikor azok kimentek vigyorogva járkálni kezdett.
-Mégegyszer megkérezem: segítesz vagy nem?
-Egy gyilkosnak, aki megölte a saját testvérét? Köszönöm, de inkább kihagyom.
Itt vesztette el minden türelmét. A vigyor leolvadt arcáról, elővette a kést, és lassan leguggolt elém.
A lányok sírni kezdtek, még Emily is, aki ittlétünk alatt elég jól megőríte hidegvérét.
-Na, akkor most hagyunk egy kis emléket Davidnek, utána mesélek neked egy gyönyörű történetet - mondta, miközben kezében forgatta a kést. Lassan felemelte, és az arcom elé tartotta.
-Nyugodj meg, nem veszlek el Davidtól. De azt akarom, hogy szenvedjen. A múltért, és azért is, mert meghiúsította a tervemet.
Mostmár nagyon féltem. Könnyek szöktek szemembe, de csendben maradtam. Nem értettem, mit akar Davidtól. Csak azt akartam, hogy rajtam kívül mindenki épségben jusson ki innen. Nekem úgyis befellegzett.
Egyre közelebb tartotta a kést a fejemhez, majd az élét odatartotta a jobb szemem felé.
-Mondj búcsút a szép kis arcocskádnak!
Abban a pillanatban, gyorsan végighúzta a szemöldökömig, kikerülte a szememet, és a szemem alól egészen az arcom végéig.
Jobban fájt, mint amikor Simon megkéslt. Felkiáltottam, a lányokkal együtt, és ahogy befejezte, a vérem már eltakarta a jobb szememet. Összegörnyedtem, és hallottam, ahogy Mr. Wesley nevetni kezd.
-Talán jobb is így. Mostantól ahányszor David rádnéz, mindig az anyja fog eszébejutni. Szenvedni fog, ahányszor szeretni akar.