A harmadik terem (2. rész) [Befejezett]

3

Sokkolva néztem a listát, majd hirtelen felkaptam a fejem Mr. Wesleyre.
-Teljes a lista? Minden iroda visszajelzett már? - suttogtam.
Látszott rajta, hogy egyáltalán nem érti a kérdésemet, és szinte hálátlannak tart, hogy két felvétel nekem nem elég.
-Hát, igen.
-Van egy határidő amíg véglegesen visszajeleznek?
-Ms. Jones, nem értem, mit szeretne... - értetlenkedett.
Sóhajtva letettem a listát.
-Én szeretnék a saját otthonomhoz legközelebbi irodába bekerülni, ezért kérdeztem.
-Ahh, azt William Robbinson vezeti, nem?
-De, pontosan. Ők felvettek valakit? - kérdeztem nagyot nyelve.
-Hmm, ők nem igazán szoktak, csak ha nagy hiányba vannak.
Nagyott sóhajtottam.
-Meddig lehet gondolkodni, hogy kit választok?
-Péntekig - mosolygott.
-Rendben, köszönöm szépen!
Avval ki is léptem az ajtón.

Nem voltam hálátlan. Ha nem lenne David, valószínűleg sírva borultam volna le, annyira örültem annak, hogy tényleg kellek valakinek. Ha nem lenne David, sokminden másképp lenne...
Szinte nem is gondolkodtam azon, hogy ma szépen felhívom, és elküldöm melegebb éghajlatra. Ha annyira ki akart vígasztalni, meg jóvátenni mindent, ennyit megtehetett volna.
Már az is megfordult a fejembe, hogy kerül. Jó, nem csodálom, hisz tényleg idegesítő vagyok, és egy olyan rideg embernek, mint ő, ez mégfokozottabb. De tényleg jól esett volna, ha csak egy esélyt ad.

Alig nyitottam be az albérletembe, már kotorásztam is a táskámba a telefonom után. Kapkodva kikerestem a számát, és tárcsáztam is. Alig három másodperc alatt felvette.
-Olivia? Nem is kell mondanod semmit, a válaszom, nem.
Egyből leesett az állam.
-Mi? Most mi van? Viccelsz? Miért nem? - sipítottam.
-Mert mondjuk ezt már eljátszottuk egyszer, és tisztában kéne lenned a ténnyel, hogy borzasztóan különbözünk. Így nem lehett dolgozni!
-De David, te senkit nem tűrsz meg magad mellett!
Pár pillanat csend.
-Akkor mi a következtetésed?
-Az, hogy nem kell társ - sóhajtottam - De kérlek, add meg az esélyt! Ha nagyon idegesítelek, rúgj ki, vagy nem tudom, de kérlek!
-De most mi a gond? Kétlem, hogy nem vettek fel máshova. Olvastam a lapod.
-Képzeld, felvettek, de szeretnék otthon lenni.
"... meg veled"- folytattam magamba.
Másodpercek teltek csendben ezután. Tudtam, hogy gondolkodik.
-Azt mondtad, egy élettel tartozol nekem - mondtam csendben, hisz ez volt a titkosfegyver. Nem akartam bevetni, mert szerintem mocsokság, de nem adott más választást.
-Nem az életedet kérem, csak a gyakornoki állást - folytattam.
Hosszabb csend következett. Hallottam, hogy hatalmasat sóhajt.
-Az első alkalommal, amikor felcseszel, repülsz - mondta idegesen. Bár, a hangján nem hallatszott, de ilyen szavakat csak mérgesen használ.
Némán felvisítottam. Egy sor hálálkodás után leállított, és letette a telefont. Én pedig elhatároztam, hogy komolyabb leszek, mint valaha, és próbálom ezt az egyet nem elszúrni.