A harmadik terem (2. rész) [Befejezett]

8

Másnap késő délután behívott. Elméletileg szabadnapom lett volna, de szó nélkül mentem. Tegnap, vagyis ma éjszaka megijesztett. Nem tudtam, mire számítsak azalatt, hogy "Erről még beszélünk". Szerintem jó munkát végeztem, még akkor is, ha a nagyját a program csinálta. Úgy voltam vele, lesz, ami lesz, mond amit akar, de mostmár nem hagyom, hogy játszon velem.
Az épületben viszonylag csend volt. Úgy tűnt, hogy most nincs komolyabb ügy lefolyásban, és ilyenkor nem igényelnek annyi embert.
David irodája előtt vettem egy hatalmas levegőt, és adtam magamnak pár másodperc időt. Mostanában szinte féltem hozzászolni, az világossá vált, hogy bizony "bosszút akar állni" "lázadó" viselkedésem miatt. Nem hibáztatom.
Egy mély levegővétel után bekopogtattam, és válasza után benyitottam.
Iróasztalánál ült, papirokat tanulmányozva, de most kivételesen érkezésemre egyből letette azokat, majd helyet kínált nekem. Leültem, és vártam, hogy megszólaljon.
-Nem hiába hívtalak be. Jó volt, amit tegnap csináltál.
-Még mindig nem én csináltam.
-Lehet, de azok se tudják egyből, hogy mit kell csinálni, akik hosszabb ideje itt vannak. Te egyből tudtad, hogy milyen módszert, és hogy használj - mondta, végig a szemembe nézve. Persze, zavarbajöttem, nem a mondandója miatt, hanem, hogy le se vette a szemét rólam.
-És akkor most egész ittlétem alatt ezen az osztályon akarsz hagyni? - kérdeztem, a nemleges válasz reményében.
-Pontosan - válaszolta, majd hátradőlt.
-Nem erről volt szó! Még csak nem is hagytad, hogy egyáltalán kipróbáljam magam a nyomozóknál! - mondtam réműlten. -Egyáltalán törvényes ez?
-Olivia, nem akarok veled vitatkozni - sóhajtott.
-David, kérlek, én kriminológián vagyok, nem kibervédelmen! Pont ezért hiszem azt, hogy ez szbályba ütközik.
-Az tény, viszont szükségünk van rád ott.
-Oké, az idő túlnyomó részében, leszek a gépek előtt, de legalább néha hadd nyomozzak.
David ezen gondolkodni látszott.
-Figyelj, Olivia, én tudom, hogy azt hiszed, hogy minden áron rosszat akarok neked. De nem így van. Szeretném, ha legjobb lennél abban, amit csinálsz, és ebben az lehetsz.
-Köszönöm, hogy ennyire gondoskodni akarsz rólam, de nem értem, hogy miért.
Egy újabb nagy sóhaj hagyta el ajkait, majd az asztalon lévő papírokat arrébtolva, kissé előredőlt.
-Jó, akkor beszéljünk nyíltan. Nem akarom, hogy belefoly az ügyekbe.
-De miért?
-Mert mondjuk majdnem meghaltál? Ha azt hiszed, hogy az egész abból áll, hogy csendben agyalsz a gyilkos kivoltán, akkor tévdsz. Én nem fogom mégegyszer végignézni, ahogy haldokolsz - mondta csendesen az utolsó mondatot. A szívem szörnyen gyorsan vert.
-Miért? - kérdeztem vissza, szintén csendesen.
-Elég volt ennyi - dőlt vissza hátra, és hosszú idő után most vette le rólam először a tekintetét.
-Mondjuk azt, hogy értem - hazudtam.  -De ezt akkor se veheted el tőlem. Én ugyanúgy ezt fogom csinálni egyetem után. Viszont nem lesz tapasztalatom. És úgy sokkal rosszabb.
Visszanézet rám, és tudtam, hogy ez lehet a töréspont.
-Legyen - mondta ki. -Nyomozhatsz közvetlenül velem, egy nagyobb ügyben. De csak egyben. Hogy legyen valami a papirodban.
-Szuper, köszönöm. Még valami?
-Semmi - nézett rám komolyan, mint aki már most megbánta döntését.
-Akkor két hét múlva találkozunk.
Elköszöntem tőle, majd le is léptem.
Az utcai levegő most egy megváltásnak számított. Beültem az autóba, és muszáj volt pár percig gondolkozzak.
Nem voltam elégedett, ez tény. Ezenkívül nem ment ki a fejemből, amit mondott. De nem panaszkodtam, ugyanis tudtam, hogy hamarosan mindenre lesz egy válasz, minden el fog dőlni. Addig is nincs más dolgom, mint megmutatni, hogy jó leszek a szakmában.