A harmadik terem (2. rész) [Befejezett]

20

Mary, egy másik lány, akinek elfelejtettem a nevét és én következtünk. A pisztolyt eldugtam oda, ahova David mondta.
Az interjú nem élőadás volt, ígyhát csak besétáltunk, a statiszta közönség tapsolt, mi meg leültünk srégen szemben a nővel, akivel beszélgetni fogunk. Először megkérdezte, hogy hogy érezzük magunkat itt, mire mosolyogva válaszoltunk, majd elkezdett először kicsit külön foglalkozni Maryvel. Amíg ez történt én le se tudtam venni a szemem a közönség sorairól. Hamar meg is találtam a férit, de már helyet váltott. Pont egy olyan pillanatban figyeltem fel rá, amikor megszállottan nézett minket. Le se vettem róla a szemét, hogy a figyelmét biztos teljesen magamra irányítsam, majd lassan rátettem a kezemet a combomra, úgy, hogy a pisztoly formája kirajzolódjon. Ekkor vettem le először a szemem róla, és gyorsan lenéztem a combomra, majd vissza rá. Ez arra kényszerítette, hogy ő is odanézzen, és egyből láttam rajta, hogy megértette a jelzésemet. Felállt, és sietősen kerülgetve a többi ember lábát, elindult a kijárat fele.
-Elnézést - szóltam sietősen a nőhöz.
- Igen? - nézett rám értetlenül.
- Kimehetnék levegőzni? Nem érzem jól magam.
-Persze, akkor tartunk tíz perc szünetet.
Ez volt a végszavam, felpattantam, és siettem a kijárat felé. A férfi még csak ekkor sikerült kitornázza magát a közönségből, és alig előttem szaladt ki. Mikor már árnyékba voltam, kicsaptam az ajtót és elkezdtem futni. Alig pár méter múltán rávetettem magam, és mindketten a földre vetődtünk.
-Eresszen el, maga őrült nőszemély! - kiáltottam, miközben rajta ültem, és hátul lefogtam a kezeit egy kézzel, majd a másikkal tapogatni kezdtem a fegyver után.
-Hallgasson, és ha jót akar magának ne fészkelődjön!
Ekkor újból kicsapódott az ajtó, és kifutott rajta David feltartott fegyverrel, meg két másik rendőrrel.
Ahogy meglátott leengedte a fegyvert, és intett a rendőröknek, hogy tegyék ugyanezt.
- Mostmár leszállhatsz róla - sétált mellém.
-Várj már! - mondtam, majd végre előrántottam a fegyverét. Ahogy ez megvolt a rendőrök lefogták, én pedig leszáltam róla.
David elé álltam, büszkén, fegyverrel a kezembe.
-Wow - mondta közönyösen. -Csak kár, hogy nem volt megbeszélve.
-Nem lehet mindent előre megtervezni - tártam szét frusztráltan a karjaimat - meg amúgy is, semmi nem volt megbeszélve.
-Le is lőhetett volna! - válaszolt ugyan olyan idegesen, mint én.
-Persze, ez egy ilyen munka!
-Nem. Neked nem.
Vettem egy nagy levegőt, és csípőre tettem a kezeimet.
-Van a csávó, az a magas, tudod... Mindegy, nagyon rossz a névmemóriám. A lényeg, hogy utána nem szaladtál. És én is ugyanolyan nyomozó leszek, mint ő. Gondolom. Remélem.
- Ha addig ki nem nyírnak.
-David, nem korlátozhatsz! Nem értem mi ez nálad, de ez így nem jó.
Láttam rajta, hogy keresi a szavakat, de ekkor a rendőrök hívták, szóval megúszta a válaszadást. Ahogy elsétált előttem, rájöttem, hogy egyre furább ez a csávó, és egyre jobban kezdek én is az lenni tőle.

Az interjút nagyon gyorsan lezavartuk. Az egész hazugságból és átlagos válaszokból állt, a nő hamar rájött, hogy nem vagyok túl érdekes interjúalany. Ahogy kimondta a végszót, felpattantam, és siettem is a sminkszobába, ahol a férfit tartották.
Rendőrök álltak kint, mondtam nekik, hogy engedjenek be, erre franciául valamit mondtak, amiből persze egy szót se értettem. Valószínűleg elmondták, hogy modell létemre nem engednek be, így kicsit felhúztam a ruhámat, és megvillantottam a fegyvert, mire a rendőrök rámugrottak.
-Engedjenek már el! Nyomozó vagyok! - kiabáltam, de ők továbbra is azon voltak, hogy lefogjanak, és elvegyék a pisztolyt. Kicsapódott az ajtó, és David valamit franciául kiáltott, mire a rendőrök felpattantak, utánuk egyből én is, megigazítva a hajam.
-Mi történik? - kérdezte David feszülten.
-Megtámadtak a rendőreid! Pedig csak be akartam menni!
David nem mondott semmit, csak karonragadott, és behúzott a szobába.
-Olivia, mégis... -kezdett bele David, de nem tudta befejezni.
-Inkább menjenek szobára!
A férfi, akit elfogtam bilincsbe ült egy széken, mellette a rendőrök, akik behozták.
David gyilkos tekintettel lassan elésétált, én pedig hű tanuló módjára mentem utána.
-Még egy szó, ami nem kérdésre válasz, és azt is megbánja, hogy megszületett.
-Azt várhatja míg válaszolok. Ügyvéd nélkül semmit.
-Talán olyan nagy bűnt követett el, hogy ügyvédre van szüksége? - hajolt hozzá közelebb David, de a férfi hallgatott.
David végül felemelkedett, megérintette a derekam, és úgy vezetett kifele.
Mikor kiértünk azt mondta keressem elő a férfi testvérét, és vigyem be.
Ez meg is történt, és nem is kellett neki könyörögni,mert amikor Mary meglátott egyből elkezdett húzni a sminkszobafele, mondván, hogy rendbe kell tegyen. Ezen a ponton kicsit szédülni kezdtem a ténytől, hogy ma mindenki ráncigál neg lökdös. A szoba elé érve újra szembeálltam francia barátaimmal, akik érkezésemre csak arrébb álltak.
-Látjátok testvéreim, így is lehet - vigyorogtam rájuk, ők pedig csak értetlenül néztek.
-Mi van itt? - kérdezte Mary, én pedig válasz nélkül kinyitottam az ajtót.
Egyből megpillantotta testvérét, és besietett.
-Neil! - mondta, ahogy beért, én pedig becsuktam magunk után az ajtót.
A férfi felénkkapta a fejét, és sápadtan vette tudomásul, hogy nővére áll előtte.
-Mary... én... nem...
-Mit keresel bilincsbe?
-Ha nem mondja, én mondom - szólt David, és pedig melléálltam.
Neil úgy nézett ki, mint aki mindjárt felrobban, a nővére pedig folyamatosan, sikító hangon kérdezte, hogy mi folyik itt, hol volt eddig stb.
-Mindent elmondok, csak vigyék ki! - mondta könnyes szemmel Neil, mire David intett, és a redőrök kikisérték nehezen Maryt.
-Hallgatjuk - szólaltam meg izgatottan - A tetoválása. Arról meséljen.
-Mit tudnak?
- Nem maga kérdez, hanem mi - léptem közelebb hozzá.
- Nem tudom ki a főnök, oké? Csak kellett a pénz.
-Honnan értesült a szervezetről? - tette fel kérdését David.
-Facebookos csoportba írtam, hogy sürgősen kell pénz. Rámírt egy ember.
-Mi volt a neve?
-Justin Bieber - válaszolta halál komolyan.
Daviddal egymásra néztünk, belőlem kitört a nevetés, David pedig mosolygott.
-A mellettem álló hölgy kitűnő hacker...
-Komolyan beszélek. Persze, hamis profil, de ez volt a neve.
-Ezután mi volt? Nem tudta meg ki ő? - kérdeztem, mostmár lenyugodva.
-Nem. Megmondta, hogy mit tegyek, és azóta is ő utasít.
-Mik voltak az utasításai?
-Kellett figyeljem a buzi divattervező pasiját. Hogy mikor szokott menni, és meddig marad. Ezután pedig ez.
-Mióta is csinálja ezt? Fél éve?
A férfi bólintott. Újból egymásra néztünk Daviddel. Egyre értelmetlenebb volt az egész.
-Nem tudja, hogy mióta él a szervezet?
-Nagyjából egy éve. Azt mondta Justin.
-Hazavisszük. Nem teheti ki a lábát Londonból. Ellenőrzés alatt lesz - mondta David, majd egy nagyot sóhajtott.

Felajánlotta, hogy elkísér a hotelig, mert már mindenki elment, és nem maradt autó. Nem bántam, hisz úgy éreztem út közben összesek a fáradságtól.
-Most mi lesz? - kérdeztem.
-Otthon alaposabban kihallgatjuk. És keresünk továbbá fecskés tetoválással rendelkező embereket.
-A jövőhetet az egyetemen kell töltsem.
-Helyes. Legalább ott biztonságban vagy.
Séta közben feléfordítottam a fejem.
-David, magyarázd már meg, hogy mi ez a mánia nálad!
-Ne fárassz - mondta sóhajtva.
-Ó, nem, nem kerülsz ki a válaszadás alól! Gyerünk!
Hirtelen megállt velem szembe, és mélyen a szemembe nézett. Pár másodperc után megszólalt:
-Meddig akarsz még itt állni?
Értetlenül néztem rá, majd körbe, és akkor vettem észre, hogy a hotel előtt állunk.
-Na jó éjt! - mondta, majd továbbindult. Nehezen, de megálltam, hogy ne hajítsam utána a kezembe lévő magassarkú cipőimet. Akkor is ki fogom húzni belőle az igazságot. Hisz erre szakosodom.