A harmadik terem (2. rész) [Befejezett]

17

A következő napomat azzal töltöttem, hogy utánanéztem sorban a modellek hozzátartozóinak. Szülők, nagyszülők, testvérek, élettársak és barátok. Nem volt egyszerű, de ez volt az egyetlen dolgom a napra, és igazán felszabadított a gondolot, hogy nem kell Daviddel találkozzak, és a figyelmem is elterelődik róla. Elsősorban a hivatalos adatbázist használtam a családtagok kielemezésére, majd végignéztem a Facebook barátokat.
Már három órája benne voltam a folyamatba, a lábaim teljesen elzsibbadtak, és a második teámat szürcsöltem, amikor a negyedik modellnél találtam valamit.
A testvére profilképe nagyon megfogta a tekintetem, egybol keresni kezdtem Facebookon egy olyan fotót, amint jobban látszik a gyanúm.
Nem is kellett sokáig keresnem, egy pár hetes képen ott volt feketén fehéren, ami számomra oly' feltűnő lett.
Ez nem volt más, mint a mellkasa felett, jobb oldalon lévő tetoválás. Ez a minta pontosan ugyanaz volt, mint Rogernek, a férfinak, akit kihallgattam. Lassan letettem a bögrémet, majd mérlegelni kezdtem a helyzetet. Mennyi esély lehet arra, hogy ez a tetoválás jelent valami? Vagyis, jelenteni valószínűleg jelent, de vajon azt, ami nekünk kell?
Kérdések cikázták a fejemet, de úgy éreztem, hogy elsősorban nincs vesztegetni valóm, másodszor pedig kötelességem elválasztani a munkát az érzéseimtől, pláne, ha emberi életek forogtak kockán.

Alig fél óra elteltével már meg is érkeztem az irodába. Belépve elég kevés személyt láttam, pedig már délután három óra volt.
Amelia, az egyik nyomozó a gép előtt ült, látszott rajta, hogy a fáradtságtól ülni is alig bír. Odasétáltam hozzá, de ő fel se emelte a fejét.
-Hahó - mondtam, mire ijedten felkapta a fejét.
-Ohh, Via, bocsánat, kicsit elgondolkoztam. Mikor jöttél?
-Most, de nem maradok sokáig. Sürgősen Daviddel kell beszélnem. Úgy hiszem, rájöttem valamire - hadartam.
Láttam Amelian, hogy mélyen keresi az emléket, miszerint hol találom felettesemet.
-Hm, úgy hiszem ma még nem láttam.
Összeszorítottam ajkaimat, majd egy sóhaj után megsimogattam kissé Amelia vállát.
-Oké, köszönöm szépen. Jó munkát!
Választ se várva kisiettem az épületből, és az autómba beülve, egyből hívtam Davidet.
Utolsó csörgésre vette fel, és érezhető volt a hangján, hogy most kellt fel.
-Remélem, valaki haldoklik - mondta idegesen.
-Először is: ez szörnyű, másodszor: nem, de valamire rájöttem. Menjek oda, vagy bejössz te?
-Nagy kérés lenne, ha te jönnél?
-Negyed óra, és ott vagyok.

Meglepő módon nem tévedtem el, és még a konkrét házat is felismertem. Bár, nem volt túl nehéz, hisz nemsemmi hely volt.
Kiszálltam az autóból, és csengettem a ház ajtaján. Pár pillanatba telt, mire kinyílt az ajtó, és nagyon vissza kellett tartsam magam, hogy ne kezdjem el csorgatni a nyálam az előttem álló Davidre.
Fekete haja nagyon kócos volt, rajta egy póló és egy melegítő nadrág volt, ami azért meglepő, mert visszagondolva Davidet sose láttam sehogy máshogy, csak ingbe ( kivételt képez az az egy alkalom, mikor az életem megmentésének érdekében levette azt). A természetes fény hatására kissé hunyorítva nézett rám.
-Remélem tényleg életbevágó - mondta, majd félreállt kissé, hogy be tudjak menni.
Hát igen, a tipikus katonás rend az most is uralkodott a házba, amely többé kerül, mint az összes szervem eladva, meg a Henryé.
-Foglalj helyet - mondta, majd leült a kanapéval szembeni hófehér fotelba, míg én magán a kanapén foglaltam helyet.
-Na, szóval, nem is húzom az időt, valamit gyanítok.
-Mhm, ezt már mondtad.
-Várj egy kicsit! - szorítottam össze a fogaimat - Tehát, keresgéltem a modellek hozzátartozói között, és Mary Artmenson testvérén észrevettem valami szokatlant.
-Figyelek.
Sietve elővettem a telefonomat, és megkerestem Neil Artmenson profilját, majd a fotót magát, és David háta mögé sétálva az arcába nyomtam.
-Nem veszel észre valamit? - kérdeztem.
David szemlélte a képet, de láttán rajta, hogy nem jön rá.
-Láttad Rogert hátulról?
-A férfit akit kihallgattál? Nem. Miért?
-Volt egy tetoválása - mondtam, miközben vissza ültem a helyemre - a tarkóján. Pont egy ilyen fecske.
Davis felállt, kivette a telefont a kezemből, és nézni kezdte a tetoválást.
-Nem rémlik semmi bünszervezet, amelyiknek ez lenne a jele - mondta.
-Szerinted lehet rá esély?
-Mindenképp - mondta, miközben visszaadta a telefont. - Úgy hiszem, ideje meglátogatnod a védencedet.

GPS segítségével hamar megtaláltam Roger házát. Nagyon aranyos kis ház volt, szépen rendbetartva. Az ablakba rajzok voltak kiragasztva, amit mindenbizonnyal a gyermekei készítettek.
Csengettem, de nem nyitott senki ajtót. Második próbálkozásomra lassan kinyílt, és Roger dugta ki rajta a fejét.
-Oh, csak maga az - mondta, mosollyal az arcán, majd kitárta előttem az ajtót. - Jöjjön be.
-Jó újra látni magát. Minden rendben? - kérdeztem, miközben beléptem a házba. Belül is pont ugyan olyan letisztultság uralkodott, egyedül pár játék volt szétszórva.
-Persze, tényleg figyelnek ránk. Erre jöjjön.
Beértünk a konyhába, és kezével intett, hogy üljek le. Leültem, mire ő is így tett.
-Örülök. A gyerekei?
-A nagyobbik fent alszik, a kisebbik napköziben. Attól nem vonhatom meg. Kér kávét?
-Nem, köszönöm. Nem gond, ha tegezem?
-Dehogyis, már én is fel akartam vetni az ötletet - mosolygott rám. Látszott rajta, hogy egy nagy teher esett le a válláról, avval, hogy vigyáznak rá és a gyerekeire.
-Szóval, egy kis információért jöttem. Viszont először megkérdezném, hogy ugye benne maradtál a szervezetbe?
Bólintott.
-Történt azóta valami?
-Semmi, csak kibékültem Amandával.
-Jó. A tetoválásodról akarok kérdezni.
-Hát persze - csapott a homlokára. - El felejtettem mondani, hogy ez az ismertetőjele a bandának.
Bólintottam, belül pedig örömtáncot jártam, hisz ez egy szép lépés előre.
-Mesélj erről - kértem a férfit.
-Hm, igazából annyi, hogy mielőtt bármit is csinálnánk ránktetováltatják ezt. Nincs külön ember erre, én például a környék legolcsóbb tetoválójának vittem el a mintát.
-Helyezkedés szempontjából van jelentősége?
-Mell felett kell lennie. A méret mindegy, sőt, van aki UV tintával csináltatta.
Ezután a téma elterelődött. Beszéltünk a gyerekeiről, meg arról, hogy mi lesz vele miután kénytelen lesz kilépni a szervezetből.
-Egy edzőterembe vagyok takaritó, de csak kétnaponta kell járjak, szóval, nem túl jövedelmező - mondta teljesen elkeseredve.
-Mindenképp érdeklődni fogok munkáért neked.
-Köszönöm, jól jönne. Mint látod, bármit elvállalok - mosolygott búsan. Ebben a pillanatban nem tudtam, hogy fogom kikapcsolni ebben a szakmában az érzéseimet.