---------------------------------------------------------
"I know you're running out of patience"
~ Fragile
----------------------------------------------------------
~ C A R L O S S A I N Z J R. ~
Még mindig látom Landón, hogy nagyon feszeng és fél. Nem akarom kimutatni és tovább idegesítani azzal, hogy valójában én is tartok ettől a vacsorától. Már így is ki van. Annyira ideges volt, hogy még hányt is. Azt hiszem neki még fontosabb, hogy elfogadjanak minket együtt, mint nekem. Én is szeretném, hiszen ők a szüleim és fontosak nekem. Sok mindent megtettek értem és ezért örökre hálás leszek nekik. Nélkülük nem lennék ott, ahol most. Kiszálltam az autóból és Lando is így tett.
- A kulcsot nem rakod a táskámba? - kérdezte.
- Berakhatom. Úgy legalább biztos nem esik ki. - tettem úgy. - Készen állsz?
- Nem, de menjünk.
- Lando! Nem lesz semmi baj. - nyújtottam felé a kezem, hogy rákulcsolhassam az övére. Elmosolyodott, de az nem volt őszinte. Nem azért, mert nem akarta. Tudom. Hanem azért, mert fél. Nem mutathattam ki előtte, de egy kicsit én is félek. Hogyne félnék! Hiszen most derül fény arra, hogy éveken át titkoltam előlük a nemi identitásom. De nem akarom előtte kimutatni, mert csak még jobban félne és akár megint hányna. Hirtelen megtorpant. - Mi a baj?
- Én ezt nem akarom. El akarok menni. Én úgy félek, Carlos! Tudom, hogy már unod, hogy ezt mondom, de rettentően félek. - magamhoz öleltem.
- Tudom, hogy félsz, cariño. De emlékezz arra, hogy nem vagy egyedül és én itt vagyok. És ameddig ez így van, nincs okod félni. - nyomtam egy gyors csókot a szájára.
- Mi a fene?! - Anya...már biztos, hogy nem mondhatjuk le ezt az egészet. Most nem tudom eldönteni, hogy jó dolog-e, hogy jelenleg nem spanyolul beszél.
- Szia, Anya! - köszöntem neki. Kár volt egyeztetnem arról, hogy bármi is van ne beszéljünk spanyolul az este alatt. Eredetileg azért akartam ezt így, mert nem akartam, hogy Lando még ennél is jobban feszengjen.
- Üdv! - köszönt halkan.
- Ö...sziasztok! Bocsánat, de...ó, te jó ég! - fogta a fejét az anyám. - Milyen anya vagyok én, hogy nem veszem észre, hogy a fiam egy fiúba szerelmes?! Ezért voltál te olyan mogorva, mikor próbáltunk lányokkal összehozni. Mert mindvégig Landót szeretted, igaz? - mért végig minket együtt. A tekintete elég sokáig elidőzött az összekulcsolt kezeinken. A kérdésére csak egy bólintással válaszoltam. - Istenem, Carlos! Miért nem mondtad, hogy hiába próbálkozunk, ha már a te szíved eleve foglalt volt egy ideje? - ölelt magához engem. Lando jóval hátrébb állt.
- Utálsz engem, Reyes? - hallottam meg a hangját. Most ezt így kerek-perec megkérdezte tőle. Ahhoz képest, hogy még mindig fél ez elég merész lépés volt tőle. Anyám kikerekedett szemekkel nézett a páromra csodálkozásában. És azt hiszem én is...
- Azért kellene, hogy utáljalak, mert boldoggá teszed a fiam? Mégha nem is értem, hogy fordulhat elő ilyen két egynemű között, attól még tudom, hogy létezik. Nekem csak az a lényeg, hogy Carlos boldog legyen. Egyébként is tudom, hogy te milyen jó srác vagy, Lando. Megérdemlitek egymást. - ölelte meg őt is. - Na, gyertek! Idősebbik Carlos már biztos unatkozik egyedül. - azt hiszem Apa keményebb dió lesz...
Éreztem Landón, hogy továbbra is fél. Bátorítólag megszorítottam a kezét.
YOU ARE READING
STAY DONE (Carlando ff.)
Fanfiction"Mindennek olyannak kéne lennie, mint eddig. Egy ideje pedig nem volt az. Minden másnak érződött. Nem tudtam, hogy ő vagy én változtam-e meg ennyire. De tudtam, hogy már valami más köztünk. Már nem volt meg az a barátságunk, amit annyira erősnek ére...
