Rózsát a rózsának

25. Tavirózsa

Én már a romok környékén kialakított medencében ültem. Annak kőlépcsőjén moha növekedett, a víz mellé rózsát és egyéb virágokat ültettek. Sellőként kicsinek érződött számomra a hely a nagy körök úszására, viszont lefelé nagyon mélyen le lehetett úszni.

Kívülről nem is látszott, mennyire, viszont én odafent sütkéreztem a napon, meg a tavirózsákat bámultam a zöldes vízen. Hamarosan pedig elterelte valami a figyelmem, vagyis valaki.

Tribonn volt az. Megjelent a lépcső tetején, a testét semmi sem fedte, aztán úgy lépdelt le hozzám, és végül beugrott ide. Ő is átalakult, hamarosan már a zöldesen csillogó pikkelyeket láttam a felszín alatt mozogni.

Elállt a szavam, még sosem láttam őt így. Valahogyan utálhatott, azt hiszem. Mindig került, de lehet, megtudta, rútul beleszerelmesedtem. Régen barátok voltunk, mára meg mik vagyunk? Tuti tudja, mit érzek, ezért nem beszél velem mostanában.

Pedig a srác nagyon rendes, csak mára kissé kínos a közelében lenni. Bevallom, talán én kezdtem el elsőnek kerülni, ő meg csupán követett, mert őt ismerve, ezért tenné. Elég empatikus, így mindig törekedett arra, hogy ne bántson meg.

Bármikor dumáltunk, érdeklődött felőlem, a családom felől, beszélgettünk mindenféle komoly témákról, és egyáltalán nem viselkedett szűziesen vagy bármi, nyugis sellőként ismertem meg.

Viszont most nem értem, miért tart ennyire sebesen felém. Eleve nincs rajta semmi, már ez elég lassan ahhoz, hogy szépen elájuljak, ráadásul még mosolyog is! Meg fogok halni, kérem szépen! Megöl azzal a szép kinézetével, szőke haj meg kék szem, állati jó pasi!

– Szia, Rig! – köszönt felém, mire vigyort kényszerítettem az arcomra, hogy ne tűnjek annyira elveszettnek.

– Szia!

Csak ennyit mondtam, aztán hallgatta, ő odaúszott mellém, a csend idegessé tett. Mit akarhat? Lehet csupán dolga akadt, én meg félreértelmeztem a helyzetet?

– Rég beszéltünk – fordult felém.

– Ez így igaz.

– Úgy érzem, mostanában kerülsz, ezért nem szerettelek volna zaklatni, viszont úgy érzem, muszáj lesz megkérdeznem: miért?

– Én...

– Igen? – mondta, közben a keze a vállamra siklott.

– Jó, figyelj, őszinte akarok lenni hozzád!

– Én is az őszinte választ preferálnám, hisz ismersz.

– Igen, de félek, akkor többet nem állnál szóba velem, ha elmondanám. Meg valójában nem is szabadna nagyon hangoztatni.

– Csak mondd, megígérem, nem reagálok szélsőségesen! – fogta meg a kezem, amitől bizseregni kezdett mindenem.

Már mióta szerelmes vagyok belé, de úgy tűnt, Tri nem tudja, mekkora hatással van rám. Rá szoktam gondolni elalvás előtt, felkeléskor, mindig, amikor látok valamit, csak az jut eszembe, hogy bárcsak ő is ott lehetne velem.

– Szerelmes vagyok – böktem ki – beléd.

Csend, ez fogadott, amint meghallotta, amit mondtam. A tenyere elengedte az enyémet, szinte lezuhant maga mellé. Fájt, biztosan dühös. De úgy tűnik, újat mondhattam neki, mivel meglepett arcot vágott a dologhoz.

– Hogy tessék?

– Szerintem jól hallottad. Sajnálom, azonban ez az oka.

– Nincs miért sajnálkozni, én is így érzek.

– Te is szerelmes vagy magadba? – kérdeztem megdöbbenve, de azért viccelődve. Némileg megnyugtattak a szavai.

– Nem, butus, beléd, Rig!

– Komolyan?

– Komolyan, már elég régóta, amikor megismerkedtünk, akkor két hónapja szerelmes voltam beléd.

– Kezdem úgy érezni, aznap szándékosan sétáltál nekem...

– Mert így volt, csak meg szerettelek volna ismerni.

– Ezért a sok könyvben is olvasható, menj neki a szerelmednek módszert alkalmaztad?

– Hát, igen – nevetett fel Tri. – De bevált, szóval... van benne némi igazság.

– Az tuti. Akkor most mi legyen?

– Csók, aztán mondjuk szex? – nézett rám a huncutul csillogó szemmel.

– Jöhet.

Örömtől repdeső szívvel hajoltam a tökéletes ajkára, egy álmom vált valóra, régóta vágytam erre a pillanatra, nem számítottam rá, hogy életem szerelme spontán betoppan ide, majd egyből letámad, hol időztem, miért kerültem. Mégis jól jöttem ki belőle és ez a lényeg.