Azt mondták nekem ezer meg egy alkalommal, hogy ágyasokat tartani puszta kegyetlenség. De akkor kérdem én, mégis mi a francért maradnak, ha annyira kegyetlen vagyok?
És a kedvencem, Valearis, miért nem vágta át a torkom, mikor már annyiszor feküdtem vele egy ágyban, csukott ajtók mögött. Kegyetlenség? Csak egy vicc. Egy nagy, nevetséges, otromba vicc.
Persze, mindezt a legnagyobb vetélytársam állította, így számára minden rossz, amit valaha csinálok, bárhová teszem bármim, neki az felér egy hisztivel. De nem baj, ilyen az élet, van, aki szop, más pedig aranyéletet él.
Nekem pénz jutott és ágyasok, azonban a drága ellenségem sem panaszkodhat éppenséggel, neki is van miből élnie. Csak ő elég jóképű ahhoz, hogy dugjon másokkal, én meg megfelelően teljesítek az ágyban.
Viszont Valearis a kedvencem, nem is, a szerelmem. Egészen máshogyan állok hozzá, mint a többiekhez. Valójában gerincre sem vágtam, csak halogatom azt a pillanatot, mert félek ártani neki, hiszen azt mondta, szűz még. Én pedig egyszerűen, mikor az ártatlan tekintetébe nézek, azt érzem, bántani fogom, bajt hozok rá.
Inkább magamhoz ölelem esténként, a karomban tartom, simogatom a meztelen hátát, a szép testét, de kielégítem őt, ha szükséges, de sosem engedek az önző vágyaimnak, nála nem. Van, ami fontosabb, mint egy ágyas, ez pedig ő, Valearis.
ESTÁS LEYENDO
Rózsát a rózsának
RomanceFiú és fiú között is más-más kapcsolat áll fenn, kinél jobb, kinél rosszabb. Vannak nemesek, mások rabszolgák, néhányuk szorgosan dolgozik, míg megint mások kellemesen heverésznek, és tudják, úgyis találnak maguknak párt. De kinek adatik meg az igaz...
