A tizedik múzsa [Halálos ítélet spin-off]

|3|

DOMENICO
Palermo, Szicília

A kocsikulcsot a mutatóujjamon pörgetve fordulok be a nappaliból a boltív alatt az étkezőbe. Nino - a keresztapám - unott tekintettel pillant fel rám a telefonjáról. Sötétszürke inge a könyökéig fel van tűrve, tetovált alkarja mellett egy csésze kávé gőzölög. A keresztapám tényleg lehetne A Keresztapa című film főszereplője, főleg mivel vagányabbul is fest, mint Marlon Brando.

- Késtél! - jelenti ki fagyosan a nyilvánvalót, ahogy minden mást is hasonló hangszínben közöl.

- Lépjünk túl ezen - felelem fáradt hangsúllyal. - Az idődből kitelik, hogy tíz percet várj rám.

Ledobok elé egy mappát, benne gondosan összefűzött lapok, hisz még attól is tikkel a szeme, ha egyetlen papírlap elhelyezkedése is eltér pár milimétert a többitől. Ha engem kérdezel, kissé kényszeres, de már megszoktuk, hogy neki még a tökéletes is túl kevés. Elképzelni nem tudom, hogy a keresztanyám, hogy nem fojtotta még meg. Nem mintha olyan egyszerű lenne kinyírni, sokan megpróbálták már.

- Egyébként itt sem kellene lennem, ha végre méltóztatnál a modern világban élni - folytatom tovább gúnyosan, miközben ő már az első oldalt futja végig a szinte ijesztően világoskék szemeivel. - Az egész anyagot simán átküldhettem volna emailben.

- Nem bízom a technikában.

- Világklasszis hackereink vannak.

- Pontosan - biccent mindenttudóan. - Másoknak is lehetnek.

- Olyan tűzfalakat telepítettek minden technikai kütyünkre, amelyet még az FBI sem tudna feltörni.

- Sosem lehet tudni.

Felhorkanok, és inkább a hűtő felé veszem az irányt. Nino ellen nem nyerhetek meg egyetlen vitát sem, volt pár évem beletörődni ebbe, így inkább ráhagyom a dolgot, hadd maradjon továbbra is ennyire paranoid.

- Ez... - Nino összeráncolja a homlokát egy kis idő múlva, mintha maga sem hinne a szemének. - Hibátlan.

Az én munkám mindig hibátlan, mert maximalista vagyok. Egy kész festményt is képes vagyok újrakezdeni, akkor is ha csak egyetlen vonal nem tetszik a vásznon. Nem olyasmi jellemhiba ez, mint a keresztapámnál, mert nekem csak saját magammal szemben nagyok az elvárásaim, ellentétben az engem körülvevő emberekkel. Velünk szemben talán túlságosan is alacsonyra teszem a lécet.

- Nocsak, ki hitte volna! - mormolom szárazon, miközben nagyot kortyolok az energiaitalból. - Attól még mindig a faszom ki van az egésszel, ne hidd, hogy bármi is változott.

Úgy érzem folyamatosan emlékeztetnem kell arra Ninot, hogy amint a nővérem hajlandó lesz végre minden energiáját a kokaincsempészetre és a különböző vállalkozásaink irányítására fordítani, én kihátrálok ebből az egészből. A bökkenő csak az, hogy már nagyon hosszú ideje várok erre, és kezdem elveszíteni a hitet abban, hogy valaha is megtörténik.

- Tisztában vagyok vele - feleli komoran. - Ennek ellenére remek munkát végzel.

A dícsérete hízelgő, mivel a keresztapám igencsak fukarkodik a szép szavakkal, de körülbelül annyit ér nekem, mint egy halálraítéltnek a kivegzése előtti utolsó vacsora. Kurvára semmit.

- Anya merre van? - kérdezem elterelve a témát. - Nincs itt?

- Nincs, éppen elkerülted - feleli, miközben kimért mozdulatokkal felkeveri a cukrot a csészében. - Ninával mentek el a városba, de pár óra múlva biztosan visszaérnek.