A tizedik múzsa [Halálos ítélet spin-off]

|4|

IRINA
Moszkva, Oroszország

Diszkréten eltakarom a mosolyomat a kézfejemmel, mintha ezzel leplezhetném, miféle hatással van rám az SMS-t küldő férfi valójában.

Dominic:
Elárulhatnál egy titkot magadról
Nem bánom, ha valami mocskos dolog ;)

A képernyőre meredve kis híjján a bokámat töröm a lépcsőn, de még időben megkapaszkodom a vastag korlátban. A kezemből ennek ellenére kiesik a dosszié, és a papírok szanaszét hullanak a bársonyszőnyeggel borított lépcsőfokokon. Körbenézek, hogy látta-e valaki ezt a manővert, de az ajtóban álló két őrön kívül senki sem volt szemtanúja. A két férfi semmiféle erőfeszítést nem tesz, hogy esetleg a segítségemre siessen, mereven bámulnak előre, akár egy szobor. Egyből arra gondolok, hogy Dominic biztos nem hagyná, hogy ceruzaszoknyában hajolgassak, előzékenyen összeszedné helyettem a lapokat, s közben megjegyezné, hogy nem csodálja, hogy hasra esek tőle. Arrogáns kis... És mégis. Minden egyes üzenetnél a torkomba dobog a szívem, és majd belehalok, hogy elolvassam, már megint milyen disznóságot nem szégyellt bepötyögni.

Egy hete vettem rá magam, hogy beszélgetést kezdeményezzek, alibinek a kis ajándékot használtam, amit a kabátom zsebébe rejtett. Egy fém kulcstartó az, kövekkel kirakott Princess felirattal, mellette egy kisebb korona függelék. Szinte azonnal megtaláltam, amint visszaértem Moszkvába. Annyira nevettem, hogy kicsordult a könnyem, de inkább meghaltam volna, minthogy eláruljam neki, mennyire tetszett az epés ajándéka. Másfél hétig vívódtam, mi legyen. Nem láttam értelmét írni neki, hisz idegenek vagyunk egymás számára, és nem ringatom magam vágyálmokba, hogy ez valaha is megváltozhat. Végül csak rávettem magam, és azóta egész álló nap beszélgetünk, ahogy időnk engedi. Ő éjnek évadján is képes bedobni egy kérdést, amikor én már régen alszom, így csak reggel kap rá választ, szinte azonnal, amint felébredek. Mintha direkt azt akarná, hogy ő legyen az első gondolatom, amint kinyitom a szemem. Szégyenletes igazság, hogy akkor is ő lenne az, ha nem tudnám, hogy minden éjjel ír valamit. És már hiányozna, ha nem várna reggel üzenet.

- Eléggé szórakozott vagy mostanság.

A bátyám jeges, de kellemesen mély hangtónusa úgy ránt vissza a valóságba, ahogy két hatalmas pofon sem tudott volna. Az utolsó papírlapot felém nyújtva fürkészően méreget a rideg, kékeszöld szemeivel a lépcső aljáról. Maxim arcizma sem rezzen, és olyan mozdulatlanul áll, akár a hatalmas, faragott sasszobor a háta mögött. Ösztönösen kihúzom magam, miközben felegyenesedek, és szinte érzem, ahogy minden arcvonásom megmerevedik, és éppen olyan kifejezéstelenné válik, mintha az ő tükörképe lennék. Az abszurd, gyerekes képzelgéseim a srácról, aki minduntalan mosolyt csal az arcomra, egy csapásra köddé válnak. Térj vissza a valóságba, Irina!

- Megakadt a cipőm sarka a szőnyegben.

A belső hangom éppen olyan kimérten dorgált meg, ahogyan én megszólalok. Maxim tekintete az egyenletesen leterített szőnyegre siklik, amiben egyértelműen nem akadhatott meg a cipőm sarka.

- Mindenesetre - folytatja olyan tekintélyt parancsoló hangnemben, hogy kedvem támad összehúzni magam, mégis felszegem az állam, és türelmesen várom, hogy befejezze a mondandóját. - Nem örülnék, ha kitörnéd a nyakad éppen most.

Éppen most, amikor le kell szerveznünk az eljegyzési bálját Ekaterinával, akitől valamiért úgy ódzkodik, mint a tűztől. Hosszasan kellett érvelnem Ekaterina mellett, mire belátta, hogy tényleg ő a legjobb választás, ha már muszáj valakit választani, és ha őt is elutasítja, akkor kifutunk az időből. Sokáig azt hittem, kudarcot vallok, hiszen akárhányszor ránézett arra a szegény lányra, a bátyám mindig rezzenéstelen arcára mégis kiült egy halvány fintor. Egyáltalán nem értem, mi baja a lánnyal, hiszen kimondottan szép arca van, és a modora sem hagy semmiféle kívánnivalót maga után. Szerintem egyszerűen a bátyám ízlésének nem lehet megfelelni, és amúgy is elutasít mindenféle köteléket más emberekkel. Egy feleség számára csak nyűg lesz, nem pedig egy társ.