A tizedik múzsa [Halálos ítélet spin-off]

|10|

IRINA
Málaga, Spanyolország

Anya mindig azt mondta, ha nem tudok anélkül megszólalni, hogy a hangom sértettségről árulkodna, inkább maradjak csendben. Az emberek ellenünk fordíthatják a saját fájdalmunkat, kihasználhatják a sebezhetőségünket. Ezért, ha bármi atrocitás ért, csak némán felszegtem az állam és összeszorítottam a fogam. Nem adtam lehetőséget arra, hogy a hangom megremegjen mások előtt.

Ennek okán egy szót sem szóltam Dominichoz, amióta elhagytuk a galériát, mert az biztos, hogy nem tudtam volna olyan hangszínt megütni, ami nem árulkodik a nyilvánvaló csalódottságomról. Egy árva szó nélkül, ám kifejezetten agresszívan mártogattam a sültkrumplimat a ketchupba a gyorsbüfében, ahova elvitt. Természetesen nem valami puccos éttermet választott, pedig onnan kevésbé tűntem volna ki a királykék kisestélyimben. Éhes sem voltam, csak pótcselekvés gyanánt ettem pár falatot. Szergej és Kirill, a bátyám két embere, akik velünk érkeztek, tisztes távolban foglaltak helyet, de egész végig magamon éreztem a tekintetüket. Nem rendezhettem jelenetet, nem kiabálhattam. Igaz, hogy nem otthon vagyunk, de a méltóságom nem engedte, hogy kikeljek magamból mindenki szeme láttára, pedig Isten a megmondója, hogy szívem szerint a pokolba küldtem volna Dominicot a gödröcskéivel együtt. Nem mintha mosolygott volna egy percig is, hogy láthassam őket.

Ő nem burkolózott némaságba, s habár egyáltalán nem voltam kíváncsi a magyarázataira, nem tettem szóvá. Érdektelenül hallgattam, ahogy halkan duruzsol az asztal túlfeléről, bizonygatva az igazát, miszerint ő nem hazudott nekem és semmi köze sincs ahhoz, ami anyámmal történt. Alig álltam meg, hogy gúnyosan fel ne horkanjak. Kerültem a tekintetét, talán egyszer sem néztem rá. Végig az absztrakt mintás pólóját bámultam, vagy az elsózott hasábburgonyámat.

De. Igen is hazudott. Becsapott engem, hisz ismerte a kilétemet. Elhiszem neki, hogy talán nem az elejétől kezdve, de már hetek óta tisztában van a helyzettel. És honnan tudhatnám, hogy nem volt-e pontosan tisztában azzal is, hogy azon a bálon éri anyámat a végzet? A hangja vígasztalóan cseng a fülemben. Szóról szóra vissza tudom idézni, amit hetekkel ezelőtt mondott, hogy mindent, amit most érzek, a fájdalmat, a marcangoló bűntudatot és haragot, túl fogom élni. Még ha elképzelhetetlennek tűnik is, de túlélem. Én pedig hittem neki. Volt képe ezt mondani, amikor a tulajdon nővére keze által halt meg az anyám! Volt képe...

Annyi mindent megosztottam vele, amit másoknak nem mondtam volna el soha, és valahogy Dominic mindig tudta, hogyan nyugtasson meg, vagy éppen melyik témát ne boncolgassa. Hát persze, hogy tudta! Hiszen ő ismert engem, tudta ki vagyok! Rébuszokban beszéltem - ami jelenleg teljesen feleslegesnek hat -, és én balga azt hittem, azért ért meg engem különösen jól, mert van köztünk valamiféle mítikus kapcsolat. Hidegzuhanyként ért, hogy ennek köze sincs a valósághoz. Egyszerűen csak tudta az igazat, amit én nem. Ezért kellett volna a realitás talaján maradnom, ahogy általában.

Fogalma sincs, milyen nehéz bizalmat szavaznom bárkinek is. Egész életemben hallgattam az okítást, hogy legyek elővigyázatos. Egyszer megütöttem a bokám, mert fittyet hánytam az intő szavakra, és lám, újfent csalódnom kellett. De ez a pofáraesés még a korábbinál is rosszabb. Habár Felix sokkal gonoszabb módon bánt el velem, Dominic átverése százszorta rosszabbul érint. Miért? Mert az elszenvedett sérelmeim ellenére valamiért azt hittem, bízhatok benne, ösztönösen nyíltam meg előtte, pedig a fejemben állandóan szirénáztak a vészcsengők. A figyelmessége és a nyakatekert, egyedi kedvessége azonban elhessegetett bennem minden kételyt. Őszintén nem igazán tudom, hogy akkor voltam-e önmagam, amikor vele beszéltem, vagy az vagyok én, akit a bátyám ismer, de az biztos, hogy úgy éreztem végre valaki észrevett. Nem a családom miatt, vagy mert Maxim húga vagyok, hanem azért, mert olyan vagyok, amilyen. Hiába nem találkoztunk személyesen Dominic-al, még videóhíváson keresztül is úgy tudott rám nézni, mintha senki más nem számítana ezen a világon, csak én. Mindig figyelmesen hallgatott, bármit mondtam. Már azt sem tudom, hogy azért tette-e, mert valóban érdekeltem, vagy azért, mert érdeke származott ebből. Hiszen szinte azonnal lecsapta a telefont, amikor közöltem vele, hogy Maxim elutazott. A nyakamat teszem rá, hogy azonnal értesítette erről a nővérét.