A tizedik múzsa [Halálos ítélet spin-off]

|12|

DOMENICO
Palermo, Szicília

A talpam alig érinti a kifutópálya betonburkolatát, Alex cigivel a szájában már veszettül kalimpál, mintha öt éve nem találkoztunk volna. Esküszöm, még a saját anyám sem örül nekem ennyire, mint ő.

- Csááá! - kiáltja vigyorogva, felemelve az öklét. Lazán hozzáérintem az enyémet, közben már nyitom a hátsóajtót, hogy az ülésre dobjam a kézitáskám.

- Helyzet? - kérdezem. - Maxim is ott lesz Biancánál?

- Nem tudom, szerintem nem - vonja meg a vállát. - Bianca azt írta, hogy elugrott valahová a testőrével.

- Akkor haladjunk! Előbb oda akarok érni, mint ő, hogy értelmesen pofázhassunk a nővéremmel.

- Szuszá ember, ezt a blázt hadd szívjam már el! - morran fel, nagyot slukkolva a cigijéből. Oldalra fújja a füstöt, hogy ne rám szálljon, aztán a szemöldökét pajzánul huzogatva visszafordul felém. - Na, hogy fogadta a méltóságos asszony a híreket?

- Eleinte szarul.

- Eleinte?

- Ja, de aztán... - megvonom a vállam. Irinának nem az volt a fő problémája azt hiszem, hogy ki vagyok valójában. Ez inkább a bizalomról szólt. Sokkal mélyebb dolgok gyökereznek a bizalmi problémái mögött, mint hittem. Ezért tört el nála a mécses, nem csak miattam, minden más miatt. - Nos... nem mindig tudom követni a hangulatingadozásait.

- Akkor szerencséje van, hogy higgadtabb vagy, mint egy ötnapos vizihulla - jegyzi meg gúnyosan, de őszintén nem értem, mi a kínja megint. Olyan, mintha zsigerből nem kedvelné Irinát, holott életében csak egyszer látta. - Elmondod a nővérednek, hol töltötted az éjszakát?

- Esélytelen.

- Miért?

- Szerinted képes lenne eltitkolni Maxim elől? - vetek rá egy kétkedő pillantást. - Aligha. Irina pedig nem akarja, hogy a bátyja tudjon erről, szóval örülnék, ha befognád a nagy pofádat te is!

- Na, itt kezdődnek a bajok! - horkant fel, aztán eltiporva a csikket felrántja a vezetőoldali ülés ajtaját. Megkerülöm a kocsit előről, aztán behuppanok mellé.

- Hallgatlak! - mondom, amikor beindítja a motort. Alex feje már vöröslik attól, hogy elfojtja a kéretlen megjegyzéseit. Már az is furcsa, hogy egyáltalán engedélyre vár, hogy közölhesse. - Ne fogd vissza magad!

- Sosem fogja felvállalni ezt a... bármit - robban ki belőle hirtelen, mint az ágyúból a golyó. - Sosem fog felvállalni téged.

- Nem is ismered őt - jelentem ki még mindig higgadtan. - Ráadásul szerintem kicsit előreszaladtál a sztoriban.

- De a fajtáját ismerem - vágja rá csípősen, miközben mindkét kezével hadonászik, ami nem zavarna különösebben, ha mondjuk nem ő ülne a volán mögött. - Az ilyen csajok csak szórakoznak, kéretik magukat, végül lapátra tesznek. Volt szerencsém hasonló Hercegnőhöz, mint a tiéd. Eleinte izginek találják, hogy tilosban járhatnak velünk, de aztán úgyis apuci, vagy ezesetben a bátyó szava dönt. És Maxim nincs igazán oda érted, ezt levágtad, gondolom. Lenéz minket. Az ilyen előkelő úri köcsögök mind lenéznek minket.

Összeráncolom a szemöldököm. Alex a messinai gettóban nevelkedett, és néha úgy beszél, mintha még mindig a nyomornegyedben élne. Mindegy, hogy jelenleg annyi pénze van, amennyiről tizenéves korában csak álmodozott, lélekben örökre utcagyerek marad. Apja sosem volt, az anyja meg takarítóként dolgozott hébe-hóba, de főállásban kurva volt. Alex többször látta az anyját elélvezni, mint vacsorát főzni. Ja, mert teljesen zavartalanul fogadta a kuncsaftjait az egyszobás albérletükben. Valószínűleg egy ilyen kuncsafttól született ő is balkézről. Csoda-e, hogy Alex inkább az utcákat rótta, és boldogult, ahogy tudott? Lehet, hogy csak a szerencsén múlt, hogy bekerült az Oliveri klánba akkoriban, de azt biztos, hogy kiérdemelte a helyét. Addigra már annyi szart látott, hogy nem hiszem, hogy bármitől megijedt volna. Néha elfelejtem, hogy mekkora szerencsém van a családommal. Hálás lehetek, hogy oda születtem, ahova.