Nightboy - Éjfiú

4.

Theo ezúttal nem aludt tovább a szokásosnál. Sőt, a reggele az átlagos szombatnál is átlagos szombatabb volt. Nyolc körül kelt, lezuhanyozott és rendbe szedte magát. Clo még aludt, kicsavart pózban, maga alá gyűrt takaróval húzta a lóbőrt a szeretett kanapén, feketés tincsei mögül nem is látszott ki az arca. Theo Nath nedves hajára gondolt, ahogy a tarkójára tapadt, és ahogy az arca körül repkedett fellépés közben. Ráhajtotta a takaró sarkát Claudióra, aztán összeütött magának valami reggelit. Clo nem ismerte volna el, de jobban főzött Theónál, viszont vele ellentétben Theónak jó emlékei voltak a dolgot illetően. Amikor kicsik voltak, és Theo büszkén mutatta anyának az első egyedül felvágott paradicsomot, az, hogy tavaly télen Laurie-val forralt bort főztek otthon, és az egész háznak savanyúszaga volt karácsonykor, amikor elvitte neki az anya sütötte kenyeret a kórházba. Theo megreggelizett, aztán mire nekiállt a mosogatásnak, Clo is ébredezni kezdett. Theo körbejárt a lakásban, meglocsolta és megmetszette a szobanövényeket, a másik ibolya is virágot hajtott.

– Nem úgy tűnsz, mint aki jó hangulatban van.

– Tűnök én bármikor is úgy?

– Nem, de most kivételesen bús fejed van.

Clo Theo mellé lépett és az asztalnak dőlt, az ablakon beáradó koszossárga napfény megvilágította hunyorgó szemét és a fél arcát, mint ahogy az este a ledek csillogtak Nath szemében. Majdnem olyan közel is voltak egymáshoz vele, mint most Clóval, olyan közel, hogy Theo meg is csókolhatta volna. De nem tette. Nath elhúzódott volna. Nem volt még itt az ideje, ezt Theo is érezte.

– Tulajdonképpen egész jó hangulatban vagyok – mondta Theo és ő is kibámult a napsütésbe. A szemközti ház erkélyét árnyék sötétítette, hamarosan beborul az egész ég és megint elered az eső. – Csak valahogy... Szokatlan ez a nap.

Clo fáradtan pislogott válaszul, aztán a konyhabútorhoz ment, magára hagyva Theót az ablaknál. Pedig keresve sem találhatott volna unalmasabb szombat délelőttöt.

Theo nem szeretett takarítani meg rendet rakni. Általában egyből a helyükre rakta a dolgait, így, ha valamit külön pakolni kellett, az csak pluszbosszúság. Clo lehúzta az ágyát, ő meg a hálóban pakolászott, szennyes ruhát, koszos poharat, elővett és fellapozás nélkül hagyott botanikakönyvet. Vajon Nath olvas? Olyannak tűnt, aki negyedikben kivégezte az összes Harry Pottert meg az Alice Csodaországbant, és jó a szövegértése, de azóta nem szeret olvasni. Ez persze csak előítélet. Valószínűleg nincs is ideje ilyesmire.

Visszarakta a tankönyvet a polcra a nappaliban, mögötte Clo magára vállalta a konyha takarítását. Theo nem szerette ezt a polcot sem – tele volt zsúfolva az előző tulaj széteső lapú, poros köteteivel, amiknek kiszívta a nap a festékét a gerincén, és nem lehetett kivenni a címet. A kanapén, a növényeken meg Clo itt-ott elhelyezett kész- és félkész modelljein látszott egyedül, hogy Theo él itt, és nem az a rokon, aki puszta jószívűségből adta oda neki a lakást. Nathnek biztosan nincs saját lakása. Talán Mayával meg Jesse-vel kollégiumban laknak vagy bérelnek valamit.

            Nath, Nath, Nath. Theónak mindenről ő jut eszébe? Van olyan fontos, hogy felforgassa a békés, átlagos szombatját? Rendesen ilyenkor Theo próbál sietni a pakolással, hogy Clóval a plázában ebédeljenek, aztán csak lődörögjenek, amíg el nem ered az eső, most pedig lassan tizenegy óra, és ő csak áll és mereng, kezében a nehéz könyvvel. De amikor becsúsztatta két vékonyabb kötet közé – egyik egy kirándulásra való növényhatározó, a másik a sixth formos bioszkönyve –, a keze megbicsaklott a hirtelen megkönnyebbüléstől, és beverte a polc szélébe.

Theo a kézfejét masszírozta, még nem akart megfordulni és folytatni a munkát. Nem akarta, hogy Clo lássa. Csak hagyta, hogy ellazuljon az arca, és bámulta a polcot, a látványról rögtön az asztal jutott eszébe, amin Nath üldögélt, és amihez odaintette, hogy ne álldogáljon már ott, mert olyan, mintha testőrt játszana. Az előbbi inkább költői kérdés volt, Theo pontosan tudta, hogy Nath nem elég fontos ahhoz, hogy az eszében járjon, inkább csak érdekes. És azzal, hogy rágondol, Theo mégis fontossá teszi. De régóta nem történt semmi egyik szombatján sem és Theo hálás volt a fiúnak, amiért hagyja magát fontossá válni.