Nightboy - Éjfiú

6.

Péntek.

Theo egész előző nap úgy érezte magát, mint aki elhagyott valami fontosat. Bebizonyosodott, amire számított – hogy rosszul fogja érezni magát a találkozásuk után, a mellettük ülő két fasz, a pultossrác, Nath ittassága elrontotta az egészet, nem beszélgettek érdemben, nem volt olyan, amilyennek kellett volna lennie. De még annál is rosszabb volt. Theo nem szokott hozzá még Nath-hez, még ismerni akarta, még kíváncsi volt – de Nath hozzászokott őhozzá, kiismerte, megunta. Legalábbis ennek a réme költözött Theo gondolatai közé, és annak a lehetősége, hogy Nath legközelebb végleg felbont kettejük között mindent, ami valaha volt, újra és újra felderengett a fiúban, hogy elbassza a napját.

Theo túl sokat ivott, egész másnap fájt a feje, és újra meg újra végigjárta ugyanazokat a gondolatmeneteket, mígnem annyira kitaposta az utat, annyira kemény lett, hogy fájt rálépni. Nath ittas volt, és nyilvánvalóan nem játszott úgy, mint korábban Theóval. Nem voltak tesztek, mindent csak Theo gondolt hozzá, az életfűszert, az időzítést is ő említette meg. Nincs teszt, amit meg kellen oldani, és végképp nincs jutalom, amit elnyerhetne. Ez nem egy kurva videojáték. Theo nem volt dühös magára, elvégre ivott, és elszaladt vele a fantáziája. Csak csalódott magában, amihez úgyis hozzászokott. Tudta kezelni.

Eredetileg el sem akart menni pénteken a Brickwallba – legalábbis csütörtök éjjel ezen gondolkodott, mielőtt elaludt volna, a takaró túl meleg volt, de legalább elrejtette. Clo elment egy másik bárba, ami aznap is nyitva volt, hívta Theót, de neki nem volt kedve. Félt, hogy feltűnik egy másik kis együttes másik énekese, félt, hogy nem. Feküdt az ágyában, hallgatta az autók és a lent járkáló emberek zaját, hiába húzta be a függönyt, a szemközti erkélyről átszűrődött a fény, és rávilágított Theo ruhásszekrényére, azt bámulta. Várta az ajtónyitódást, várta Clo zörgését, ahogy bezárja az ajtót, megágyaz magának, várta a vízcsobogást a fürdőből, várta a fapadló nyikorgását a fiú talpa alatt. De Clo nem otthon töltötte az éjszakát, és Theo szinte haragudott rá, amiért magára hagyta. Pedig nem tartoztak egymásnak. Ráadásul inkább Theo volt az, aki hanyagolta Clót az utóbbi időben. De a picsába is, nem kérheti rajta számon, inkább örülnie kéne, hogy Theo ismerkedik. Theónak sem kellene várnia őrá.

Theo nem is tudta, hogy sikerült elaludnia, aztán végigszenvednie a következő munkanapot a postán. Aztán valahogy mégiscsak a Brickwall előtt találta magát, hideg szél kapott a ruhája alá és hozta a sötét, esőt ígérő felhőket a szürkülő ég alá. Péntek dacára mintha kevesebben lettek volna a bárban, Theo elhaladt egy pár mellett, az egyik srác a falnak nyomta a másikat, Theo tudta, hogy bunkóság lenne nézni őket, inkább eltakarodott.

A tánctérre nyomakodott, ahová a Brickwallba tett első látogatása óta talán egyszer, ha betette a lábát. Pedig hetek óta jár ide. Hetek óta nem is ment máshová, a lakása, a posta, a bolt, a mosoda és a Brickwall között ingázott. Clo, a kollégái és Nath között.

Nath-ék még a színpadon voltak, bár a fiú most nem énekelt, Jesse-vel gitároztak duót, a fejét lehorgasztotta, kibomlott copfjából az arca elé hullottak a barna tincsek, de Theo látta az arcán a mosolyt, Nath még attól is tudott mosolyogni, hogy élvezte, amit csinált. Theo testék karok, vállak érték, alkohol és izzadságszag tömítette a levegőt, a zene még hangosabb volt a színpad előtt, Theo semmit sem hallott, rózsaszín fények villantak a testeken, elvakítva a fiút. Úgy érezte magát, mint egy hajó, amit ide-oda dobálnak a hullámok, lökdösődnie kellett, hogy középre jusson, Nath elé, a rajongótábora közé. A mellette állók táncoltak, ugráltak, kiabáltak, de Theo nem mozdult, Nath bokája szinte az arca előtt táncolt, a mikrofontartót akár el is érhette volna. A fiú nem látszott észrevenni őt, de mintha tudta volna, hogy ott van. Theo legalábbis szerette ezt képzelni.