Nightboy - Éjfiú

8.

Theo, amíg várta, hogy a tűzhelyre tett fazékban felforrjon a víz, a konyhaszekrénynek döntött homlokkal szundított egyet. Az aznap elhangzott szavak lassan leülepedtek benne és végre csönd telepedett a fülébe. Theo megint ábrándozott egy sort valami csendes irodáról. Vagy ha azt nem lehet, rugalmas munkatársakról, és arról, hogy mindenki végre megtanul e-mailezni a papírlevelek- és számlák helyett.

Theo belezúdította a száraztésztát a vízbe, aztán leült, ha elalszik és pépessé fő, hát annyi baj legyen. Rég főzött magának, annyira nem is hiányzott neki. De most, hogy Clo elment, már nincsenek villásreggelik, étteremben kifejlesztett olasz receptek, egymás mellett ébredés és a vízcsobogás hallgatása, amíg a másik fürdik. Az ágynemű eltűnt a szürke kanapéról, Clo dzsekije a fogasról, a töltője a konyhapult feletti konnektorból.

Az első napokban Theo nehezen viselte a magányt, de majd megszokja. Aztán megint beleszeret, annyira, hogy nincs is kedve visszaengedni Clót, állnak az ajtóban, aztán a fiú megforgatja a szemét, betolja őt a lakásba, körülnéz, mond valami zsémbes megjegyzést Theo életviteléről, aztán a fiú már a saját ágyán találja magát, Clo a lába között mormog, aztán Theo lélegzete elakad, és onnantól nem is bánja, hogy a fiú visszajött.

De ez még messze van. Most még a magánynál tart.

Elővette a szószt a hűtőből, sajtot reszelt, csirkét pirított. Túl sok tésztát főzött, de az összeset kirakta a tányérra, a nedves szálak a pultra csúsztak, aztán az asztalra, amikor Theo villát bökött a halomba. Bassza meg a posta.

Clónak egy szembetűnő maradványa a hajós modell volt – Theónak tökéletesen késznek tűnt, Clo szerint még messze befejezetlen, egy komódon állt az előszobában, mintha egy hullámvölgybe bukna le, matrózok nélküli szellemhajó, egyenként festett deszkák és árnyékolt fehér vitorlák. A fiú nem szerette költöztetni a törékeny, két kézben is alig elférő modelljeit, Theo meg úgy döntött, jól mutatnak a növények mellett, így tett szert egy kisebb kiállításra való kézzel összerakott és festett jármű- és épületmodellre a kaktuszok, azáliák és aloe verák mellé. Néhány a könyvespolcán kapott helyet, néhány magasabb darab a fal mellé állított fikuszok kaspói között, a kisebbek az ablakpárkányra kerültek, Theo szeretett ibolyái, meg az anyától kapott jácint mellé.

Clo néha azt mondogatja, a lakása egy virágbolt és egy gyűjtő irodájának keveréke. Theo erre magában annyit szokott felelni, hogy két ember céltalan hobbijainak a szánnivaló, de kedves keveredése. Úgyse jön ide senki kettejükön kívül, ha mégis, az leginkább csak a hálószoba berendezését vizsgálhatja meg.

Theo mire végzett a spagettivel és elhúzta a függönyt, bocsánatot kérve a napéhes ibolyáktól, a nap is lemenőben volt már. Egy óra és indulnia kellett. Theo lefürdött, átöltözött a posta egyenpólója alatt kiizzadott régi fehér felsőből valami olyanba, ami jobban ellensúlyozta a szőke fejét és kevesebbet bízott a képzeletre.

Azt akarta, hogy Nath néha a póló nyakára pillantson. Vagy az ujjára. És hogy eltűnődjön, mi lehet alatta.

Lefeküdt egy kicsit, de nem akart megint szundítani. Értesítést kapott a telefonja – üzenet. Laurie-tól. Theo a mobiljáért nyúlt.

Laurie: THEO, mintha ígértél volna valamit >:(

Theo: ???

Laurie: mikor jössz haza? tudod már az időpontot?

Nem, de hamar kitalálta. Hétvége? Az ő részükről rendben van. Aludnod kéne már. Húsz éves vagyok, és még tíz óra sincs. De mindjárt alszom. Majd még beszéljünk.