Alexander a maffia család örököse. Egy bérgyilkos, aki rettegésben tartja az egész várost. Mert aki Ivanov, annak nincsenek érzései, mert őket kegyetlennek nevelték.
Viszont Alexander Ivanov élete sosem volt egyszerű, hiszen egy nap megismerkedik e...
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
Hetek teltek el, de még mindig érzem az ajkamon Alexander csókját. Ahogy a testünk összesimúl és néhány perc erejéig újra egymáséi lehettünk. Csak mi ketten, következmények nélkül.
-Svetlana Bush! -szólított a nővérke, ezzel kizökkentett a gondolataimból. -Kérem fáradjon be.
-Jó napot. -köszöntem miután helyet foglaltam.
-Önnek is Kedves. -mosolygott rám az idős nő. -Hogy tetszenek lenni?
-Néha még előfordulnak a rosszullétek, de a baba igazi örökmozgó.
-Akkor ideje megnézni,hogy az örökmozgó kisfiú-e vagy kislány. -nézett fel rám, majd a vizsgáló ágyra mutatott. -Kérem feküdjön fel oda.
A táskámat magam mellé helyeztem, majd a kabátomat levéve, odasétáltam a vizsgáló ágyhoz és elhelyezkedtem úgy,ahogy az orvos kérte.
-Készen áll?
-Igen! -bolintottam, majd izgatottan figyeltem a monitort, ahol látható volt az én kisbabám.
-Szépen fejlődik. -majd pár gombnyomás és kattintás után megállt egy pontnál. Hosszasan tanulmányozta, majd végül felém fordult.
-Gratulálok, önnek kisfia lesz. -közölte mosolyogva.
Abban a pillanatban zokogásban törtem fel. Figyeltem a monitort, ahol már a kisfiam volt látható. Az én kisfiam. Az apukája egy része. Elhagyott, de itt hagyott magából egy kis darabot, aki a szívem alatt növekszik.
Oops! Bu görüntü içerik kurallarımıza uymuyor. Yayımlamaya devam etmek için görüntüyü kaldırmayı ya da başka bir görüntü yüklemeyi deneyin.
A kórház fotocellás ajtaján kilépve, leintettem egy taxit,majd a sofőrnek a címet lediktálva, visszaindultunk a birtokra. A hátsó ülésen ülve, újra elővettem a táskámból a néhány perccel ezelőtt készült ultrahang képet. A szám elé tettem a kezem,hogy ne sírján el magam ismét. Oldalra biccentettem a fejem és tovább néztem a képet.
-Megérkeztünk! -szólalt meg a férfi.
Visszahelyeztem a képet a táskámba, majd a férfi kezébe nyomom a pénzt és köszönés után ki is szállok a sárga színű járműből, ami rögtön el is hajt, miután becsukom az ajtót.
A kabátomat összehúzom, majd lassan felsétálok a lépcsőn viszont szokatlanul nagy hangzavarra lettem figyelmes.
-Mi a fene folyik itt?-suttogtam magamank, miközben egyre közelebb értem a bejárati ajtóhoz.
Remegő kézzel nyomtam le a kilincset, majd mély lélegzetet vettem és beléptem a házba, de a látottaktól rögtön földbe gyökerezett a lábam.
