Sikoltások - Bnha Horror

2. Fejezet: Új Szomszéd

Az elkövetkezendő fejezetekhez ajánlott egy háttérhangot kapcsolni az élmény növeléséhez, pl: Dark forest Ambiance, Snowy forest sounds

Néhány hét múlva végül sikerült teljesen beköltöznöm, és ez örömmel töltött el.

Viszont néha furcsa hangokat hallottam, mint például: koppanásokat, szuszogást, lánc vagy kulcszörgést, és sosem tudom megállapítani hogy ezek a neszezések honnan jöhetnek, de majd valamikor kerítek erre sort.

Ahogy az idő telt, megismertem az itt élő embereket is. Igazán rendesek voltak. Egyik nap a munka utáni pihenést a kisváros fogadójában töltöttem, persze csak egy sört ittam.

– Oh hát ez valóban jó kérdés.. Lehet hogy van néhány rágcsáló. – mondta a bárpultos srác, aki körülbelül annyi idős lehetett mint én. Neki is szőke haja volt, annyi jelentősebb különbséggel, hogy neki a hajába egy fekete villám volt festve. Elég jófejnek tűnt.

– Lehetséges... Mondjuk még nem igazán zavar, csak mindig meglepődök ezek miatt a zajok miatt, mert én eddig panellakásban éltem, és ugye ilyen nem volt ott.

– Oh hogy hogy eljöttél? – ült le mellém egy vöröshajú fiú. Észrevettem hogy ő és a bárpultos ismerik egymást, bár szerintem itt mindenki ismer mindenkit.

– Szerettem volna végre a saját lábamra állni. – válaszoltam, majd beleittam az italomba.

– Akkor gondolom szeretsz itt lenni, habár még csak néhány hete vagy itt.

– Ja. A kedvencem az hogy a házam közel van az erdőhöz. Konkrétan a hátsó kertben elkezdődik a fenyves. – feleltem, mire a két srác kissé felszisszent miközben egymásra néztek, valószínűleg ugyanarra gondolva. – Mi az, Rosszat mondtam?

– Tudod... Az emberek nem igazán jönnek erre a településre önszántukból, mivel mind tudják hogy a mi erdeink milyen veszélyes lényt bújtatnak. – mondta a vörös.

– Milyen lény? A medvék értem hogy veszélyesek, de ennyire nem kell fosni tőlük! – egyáltalán nem értettem mitől fél ennyire ez a kisváros, ami annyira szörnyű lenne.

– Bárcsak medve lenne.. – sóhajtotta a másik szőke.

– Ömm... Jobb ha nem mész az erdőbe. A saját biztonságod érdekében..

– Mi ez amitől így féltek? – kérdeztem.

– Az emberek csak úgy hívják hogy ,,A Lény", mivel ha kimondjuk a rendes megnevezését, az idevonzaná, és megenne mindenkit egytől egyig. Eddig csak néhány ember látta. Ez egy hatalmas agancsos szörnyeteg, aki kínok között végzi ki áldozatát, majd elfogyasztja. – mesélte halkabban, mire belőlem hamarosan kitört a nevetés.

– Bocsi fiúk, de.. hahaha! Ez olyan jó vicc! Haha! – lassan végül sikerült lentebb vennem jókedvem. – A másik tény pedig az hogy engem már nemigen riaszt egy kísértethistória.

– Pedig tudhatnád hogy ezek a legendák igazak. – mondta a mellettem ülő, mire és csak sóhajtottam egyet. Nem hittem el hogy ezek az emberek ennyire babonásak.

– Na jó srácok, azthiszem nekem mennem kell. – álltam fel a székről.

– Hé! Kérlek engedd meg hogy Kirishima elkísérjen hazáig. Lehet hogy most még nem hiszed, de tényleg veszélyes az erdő, főleg este és télen.

– Én szívesen elmegyek vele! – kelt fel a vörös is, majd mellém lépett, én pedig csak sóhajtottam egyet.

– Majd még jövök, köszönöm hogy vendégül láttál. – fordultam a bárpultos fiú felé.

– Mindig szívesen látlak Bakogou. – búcsúzott el ő is, majd kiléptünk a fogadóból.

Az út alatt egymásról kérdezgettünk, és azthiszem lett egy új barátom Kirishima személyében. Már az út 80%-át megtettük, mikor nem messze de nem is túl közelről hallottunk egy vérfagyasztó démoni sikoltást. Egyből megdermedtünk, és arra néztünk amerről a hang jöhetett.

– Remélem hogy ez csak egy mutáló szarvasbika hangja volt. – mondtam halkabban. Hideg futkosott a hátamon, és nagyon reméltem hogy ez nem a házam körül jött.

– Szerintem inkább ne fogadj rá bro... – válaszolta ő is ugyanolyan halkan. Még néhány percig ott álltunk az úton, mire visszanyertem a lélekjelenlétem.

– Akkor hazaérek végre, vagy mindketten itt alszunk az utcán? – kérdeztem, mert már kezdett ránk sötétedni; végül tovább indultunk. Mikor megérkeztünk, Kirishima váratlanul megtorpant. – Mi a baj? – fordultam felé.

– Te ebben a házba költöztél be? – úgy nézte, mintha egy szellemet látna.

– Csak azt ne mondd hogy ez is valami démoni hely, mert akkor bokánfosom magam! – néztem rá, már kissé kezdett elegem lenni a sok horror halandzsából.

– Éppenséggel nem.. De ennek a háznak is megvan a maga ijesztő története.

– Elég volt amit a fogadóban meséltetek.

– Hát jó... Azért vigyázz magadra Bakogou. – mondta majd sarkon fordult és elment. Elég nagy vagyok hogy tudjak vigyázni magamra, így senkinek nem kell aggódni miattam. A kulccsal kinyitottam az ajtókat, majd beléptem a házba.