Szeress Kaulitz!

29.

Felértem vissza a szobába, mikor eszembe jutott, hogy eredetileg Tom után akartam menni. Na mindegy. Majd visszaérnek. Valamikor. Amint ezt gondoltam, Maya rontott be a szobába. Kétségbeesett volt, és fáradt. Szerintem futott.
-Taylor!-lihegett, majd rátámaszkodott a térdére.
-Mivan?-kérdeztem, és odasiettem hozzá.
-Gyere...Hazel....
-Mivan Hazel-el?-kérdeztem és kezdtem én is kétségbeesni.
-Meg...megsérült.
-Hol van most?
-A...a déli pályánál.
-Oda megyek-mondtam és elindultam kifelé, mikor megálltam. Maya még mindig a levegőért kapkodott.
-Te nem jössz?-kérdeztem.
-Majd megyek-kaptam a választ.
Meghúztam a vállam és elindultam.

Futólépéssel haladtam a pálya felé. Hogy lehet valaki ilyen szerencsétlen?! Még magam sem tudom. Egyre közelebb értem, mikor egy mentőautóra lettem figyelmes. Bazdmeg Hazel. Mostmár futva mentem a focipályához. Mikor odaértem megpillantottam Tomot, aki aggódó arckifejezéssel bámulta a memtőautót.
-Tom!-mentem oda hozzá.
Ránéztem az járműre aminek az ajtaját már bezártak ezért semmit sem láttam.
-Taylor....-mondta.
-Mi történt?
-Hazel beszólt a focizó fiúknak, ők pedig ,,véletlen" orronrúgták a focilabdával.
-Hol vannak ezek a ratyitallérok?-kérdeztem körbenézve.
-Mrs. Roger behívatta őket magához. Azt mondják, hogy haza küldte őket.
-Milyen nagy büntetés. Haza mennek. Hazel meg kórházba.
-De figyelj ez a tábor azért nem semmi. Meg azért volt egy ára is....ha nem is tőled, akkor a szüleiktől kapnak majd.
-Talán.
-Bár mondjuk, hogy nincsenek tisztában azzal, hogy lányokat nem bántunk már éppen elég nevetséges.
-Az.
Azzal a mentősök becsukták a kocsit mindenhol, beszálltak, majd elindították a kocsit. Mielőtt elhajtottak volna, dudáltak egyet. Ahogy elhajtott a kocsi ránéztem Tomra.
-Menjünk-mondtam.
Azzal meg sem vártam őt, elindultam. Milyen nagy büntetés. Haza küldik őket. Azért valami nagyobbat vártam. Mondjuk körbeállíthatták volna a fiúkat és mindegyik orron rúgja őket. Vagy hívhattak volna engem is, én szívesen intenzív osztályra küldöm őket. Hülyeség az egész. Szegény Hazel szenved ők meg haza mennek. Bele ne haljanak. Ha már valaki megsért vagy bánt valakit, akkor olyanannyira fájdalmas büntetést is kéne neki adni. Nem? Hogy érezze a tette súlyát. Meg, hogy szenvedjen ő is egy kicsit. Nem? Vagy csak én gondolom így? Mert szerintem nagyon jól gondolom. Szemet szemért, fogat fogért. Miközben sétáltunk visszafelé, Maya pont akkor jött velünk szembe.
-Na mi volt?-kérdezte.
-Beviszik-válaszolta Tom.
-Csodás.
-Egyáltalán, minek szólt bele?-kérdeztem.
-Mert szerinte, az egyik fiú csalt. Mondta, hogy csalt, a fiú azt mondta nem is aztán így veszekedtek, addíg amíg a fiú fel nem kapta a labdát, és orronrúgta vele.
-Szarházi-dünnyögtem.
-De ezután a csapattársai összeverték, szóval...ő is kapott.
Ez már valamivel boldogabbá tett. Legalább ő is kapott, és hogyha egy csapat verte össze akkor nem is kicsit.
-Szerintem menjünk vissza, nincs kedvem itt ülni a napon-mondta Maya.
-Legalább kapsz egy kis D-vitamint-mondtam kicsit gúnyosan.
-És mellé egy hőhutát. Köszönöm szépen, inkább kihagyom-mosolygott vissza gúnyosan.
-Induljunk inkabb-mondta Tom, és elindultunk vissza a szállasra.