Szeress Kaulitz!

31.

Fejfájásra ébredtem. Kibaszott másnapos voltam, de talán ez volt a legkisebb gond. Ez nem az én szobám volt. Egyáltalán nem. Egy pillanatra pánikba estem, és felültem az ágyon. Majdnem ugyanolyan mint a többi szoba, annyi kivétellel, hogy itt csak egy franciaágy volt. Próbáltam beazonosítani a helyet. De semmi értelme sem volt, mert soha nem jártam itt. Viszont a pánikomat egy horkantás szakította meg. Oldalra pillantottam. Egy életre szóló traumát szenvedtem, Josh feküdt mellettem. Lassan realizáltam mindent. Mármint amire emlékeztem. A kurva életbe. Azonnal felálltam és az ajtó felé vettem az irányt. Erről soha senkinek nem szabad tudnia. Körülbelül olyan fél 8 táján voltunk. A többiek biztos keresnek már engem. Egy határozott mozdulattal kinyitottam az ajtót, mikor Josh rekedtes reggeli hangja csapott meg:
-Már mész is?
Oda néztem. Az önelégült képétől megborzongtam.
-Igen-jelentettem ki.
Már ki is léptem a szobából. És elindultam lefele, abban a lépcsőházban ahol Josh szobája volt. Csak nem számoltam egy dologgal. Fingom sincs, hogy hol van a szállás. Amint kiértem azonnal nézelődni kezdtem. Persze hiába, minden szállás ugyan úgy nézett ki és ugyanolyan távolságra vannak egymástól elszórtan. Micsoda találó kialakítás. Mindegy, elindultam. Veszteni valóm nincs. Bolyongtam a panelek között mikor belebotlottam valamibe. Pontosabban valakibe. Pontosan abba a srácba (vagyis az egyikbe) akit még a tábor első napján elküldtem a picsába. De ő ugyan ott lakik mint én. Zavarodottan elfordult. Egy szám volt a fején. Valószínűnek tartom, hogy számháborúztak. Reggel 8:45-kor. Az azért nem semmi. Ő az egyetlen aki tudja, hol van a szállás.
-Figyelj-vágtam bele egyből. -Eltévedtem. Hol van a szállás?
Feljebb tolta szemüvegét és úgy válaszolt:
-A fiúk azt mondták ne álljak veled szóba.
Itt már ment fel a pumpa.
-És te hallgatsz rájuk?!legyintettem. -Ugyan már. Egy kis segítséget kell adnod.
-Hát én nem tudom...-kezdte lefelé nézve.
Na itt már kontrollálni kellett magam, hogy ne üssem meg, mert valószínűleg akkor engem is haza küldenek. Ezért megragadtam a két vállát és úgy mondtam:
-Én nem szórakozok, te kocka! Hol. Van. A. Szállás?!-kérdeztem nagyon idegbetegen. Na hát most mit tehettem volna. Vissza akartam menni Maya-ékhoz. Ijedten nézett rám.
-Innen mész egyenesen, aztán látsz egy fát, és ott elkanyarodsz balra aztán már ott is leszel-hadarta idegesen.
Elengedtem.
-És erről senkinek egy szót se! Világos?!-kérdeztem.
-V-világos.
Azzal otthagytam. Nem csak, hogy kocka még autista is. Azzal elmentem arra amerre mondta, és bíztam benne hogy igazat mondott.

Pár perc múlva már meg is érkeztem, és futólépéssel haladtam felfelé. Az ajtónkhoz értem. Vettem egy mély levegőt. Útközben már elképzeltem mi fog történni. Úgyhogy nagyjából fel voltam készülve mindenre. Benyitottam, de a látvány ami fogadott meglepett. Mindenre felkészültem, de erre még gondolni sem tudtam. A szituáció a következő:
Tom ül az asztalnál, sír és Maya kezét fogja aki kétségbeesetten és idegesen hívogatott valakit a telefonján. És az a valaki én voltam.
Amint megláttak nem tudtam melyikre nézzek. A bőgő Tomra, vagy az ideges szinte tomboló Maya-ra. Ebben a kínos szituációban nem tudtam mást csinálni, mint mosolyogni és azt mondani:
-Megjöttem!
Tom felállt és odafutott hozzám, és megölelt engem. Megint bőgött én nem értetlenül meredtem rá miközben megpaskoltam a hátát.
-Végre!-állt fel Maya és lerakta a telefonját, majd felvette a könyvét.
-Ennyire hiányoztam?...-kérdeztem
-Nagyon. Ez a hatalmas kisbaba itt sírt, és addig basztatott amíg fel nem hívtalak-mondta unottan Maya. Látható volt, hogy ő semmilyen mértékben sem aggódott értem, amit megértek hisz már rég vagyunk barátok. Nem ez az első alkalom.
-Nem tehetek róla!-sírt Tom ölelve engem.
Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.
-Hol voltál?-tette fel a nagyon jó kérdést.
-Sehol...izé...bedőltem egy bokorba félúton és....ott maradtam.
-Nem is vagy leveles...
-Mert már lesöpörtem a leveleket-impdrovizáltam.
-Miért nem vetted fel a telefont?...
-Le vagyok merülve.
-Máskor elmegyek veled...
-Jóvan oké...-paskoltam meg a hátát újra.
Pár pillanat múlva szipogott egy kicsit.
-Férfi szagod van-mondta.
Na igen. Nem tudtam mit reagálni. Igen, férfi szagú voltam, mert egész este egy fiú ágyában feküdtem. De ezt nyílván nem adhattam így elő. Ránéztem Maya-ra aki felhúzott szemöldökkel a szemeivel azt mondta "Akkor ezért késtél?".
-Mert most átölelsz és rám ragadt az illatod-mondtam. Maya megforgatta a szemeit.
-Nem...ez más. Az enyém nem ilyen-aztan kicsit visszahúzodott majd ránézett a nyakamra. Odatette a kezét és jobban megnézte. -Kék a nyakad. Valaki megütött?-kérdezte kicsit aggódva.
-Minden oké, csak a bokor miatt van-vettem el a kezét.
Igen a bokor a válasz mindenre.
Kicsit elmosolyodott.
-Én...rendbe szedem magam..-vettem az irányt a fürdőszobába. Megálltam a tükör előtt. A kék folt amiről Tom beszélt a nyakam és a vállam találkozásánál volt. Volt egy olyan érzésem, hogy nem csak egy van belőle. Kicsit lehúztam a felsőm nyakát és akkor láttam. Az egész kulcsontom és környéke kék folt volt. Biztos jól szórakoztam az éjjel. Átöltöztem és sminkkel eltakartam a kék foltokat. Ezt Tom biztos, hogy nem láthatja meg. Mert akkor már biztos, hogy nem fogja elvinni, hogy mindezt a bokor csinálta.