Szeress Kaulitz!

8.

Felmentünk a szobánkba és még mindig Tomon nevettünk. A lányok nagyon jól mulattak de nekem volt egy kis rossz érzésem. Lehet hogy nem kellett volna ezt csinálom....de végülis kit érdekel? Ő csak Tom. Tom a suli nyomik klub gyökeres tagja. Ki nem szarja le? De akkor is....na mindegy már megbolondulok.
-Taylor te ezt nagyon megcsináltad-nevettet Gina.
-És hogy elhitte-vett ki a hűtőből egy Topjoy-t Hannah.
A többiek nagyon jól mulattak ezen a dolgon de egy idő után már nem volt annyira vicces és én nem nevettem. Az ágyamban telefonoztam csöndben amíg a többiek gúnyt űztek Tomból amiért bevette. Egy idő után kicsit elegem lett és lemásztam az ágyamból. Az ajtóhoz indultam mikor Gina megszólalt:
-Te hova mész?
-Izé...megnézem a szomszédokat...még sétálok egyet...-mondtam. Tudtam ha tovább bent maradok akkor túlságosan nagy lesz a lelkiismeret furdalásom és azt nem akartam. Inkább megyek ki távol mindenkitől és majd visszajövök. Azzal kimentem. Lesétáltam a lépcsőkön és kifelé indultam mikor sírásra lettem figyelmes. Körbe néztem. Ki az aki sírhat? Aztán az egyik folyosóra néztem be. Semmi. A másik oldali folyosóra néztem. Semmi. Már nem érdekelt. Nem az én bajom. De amint kiléptem a korlátnál álló Tomra lettem figyelmes. ,,Csak nem ő sír" gondoltam.  De aztán már láttam. Ő sírt. Dik. Ennyire megbántottam volna? De miért lenne ennyire szomorú? Hisz nem kedveljük egymást vagy mi. Csak arra tudtam gondolni hogy menjek má oszt hagyjam a francba. De nem bírtam megmozdulni. Egyszerűen ott álltam és bámultam őt (mivel ugye háttal állt nekem) és a lelkiismeret furdalásom csak úgy nőtt. Otthagytam volna de nem tudtam. Viszont egyre jobban fájt amit tettem és azon gondolkodtam hogy beszélnem kéne vele. Bocsánatot kérni vagy ilyesmi. De nem tehetem. Mi van ha a lányok megtudják? Megtudják hogy megsajnáltam a kis felmosót. Egyszerűen nem tudtam mit tegyek. De aztán erőt vettem magamon és otthagytam. Sétáltam az erdős részen és csak kavarogtak a gondolataim. Talán nem kellett ezt tennem. De végülis jó buli volt. De akkor is. Az érzéseivel játszottam. Na hát ezen járt az eszem mikor mögöttem ágak ropogására lettem figyelmes. Hátra néztem. A kis felmosó jött utánam. Előre fordultam és mentem tovább. Csak ne érjen utol. Már vagy 3 kört tettünk a panelházak körül mikor felgyorsította a lépteit. Én is gyorsítottam. De ő is csak gyorsított és gyorsított és én már futólépéssel haladtam mikor hirtelen megfogta a vállamat.
-Taylor!-állított meg.
-Mivan?-néztem rá unott arcal.
-Beszélni szeretnék veled.
-De csak szeretnél. Nem fogsz.
-De fogok. Figyelj én tudom hogy nem kedvelsz meg minden de ez szerintem már sok volt.....
-És akkor?
-Az érzéseimmel játszottál!
-Miért éreztél egyáltalán valamit?
-Mi...mi...nem....vagyis...talán...
-Hát akkor így jártál. Ha lenne egy kis eszed akkor lejött volna neked hogy az egész vicc.
-De...
-Figyelj én telibe leszarom hogy te mit éreztél meg mit nem éreztél így jártál-azzal megfordultam-Máskor legalább 3-szor meggondolod kivel akarsz ülni az ebédlőbe.
És azzal otthagytam.