[𝟚𝟙]

139 14 5
                                    

– Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – fogadta el a felé nyújtott kontrollert Louis, majd leült Harry mellé a kanapéra. Az utóbbi alkalommal, amikor videójátékoztak, minden egyes alkalommal elverte őt Louis, amit Harry nem tudott elfogadni.

– Talán félsz? – kérdezett vissza.

– Én? Mitől? Ettől a kis muslincától, aki az elmúlt héten egyszer sem tudta felvenni velem a versenyt? – Beszéd közben Louis megfogta Harry orrát, és meghúzta, amit a fiatalabb egy grimasszal fogadott.

– Inkább játszunk.

Louis megverte Harryt az első körben, majd a másodikban is. A harmadikban Harry már a lábával kezdett közbeavatkozni, illetve Louis látását kitakarni a testével, hogy előnyt szerezzen, de nem vált be. Visszaült mellé, és a következőt úgy kezdte, mintha feladta volna a szabotálását, pedig más terve volt. Mikor Louis belemerült a nyugalmas játékba, Harry olyan közel húzódott hozzá, hogy könnyűszerrel tapasztotta a száját Louis nyakára, miközben még a képernyőt is látta. Mikor nem kapott érdemleges reakciót, megszívta a bőrt.

– Hé! – kiáltotta Louis, miközben az autóját visszairányította az útra egy enyhe kisiklás után. – Muslincából szúnyog lettél hirtelen?

Harry nem méltatta válaszra, inkább a fogaival kezdett játszadozni a bőrén, kisebb harapás nyomokat hagyva rajta. Louis pár erősebbnél felszisszent, de folytatta a játékot. Harry az idősebb kulcscsontjától kezdve az állkapcsáig szemérmetlenül végignyalt, majd az állkapcsa vonalára gyengéd puszikat hintett. Louis elfordította a fejét, hogy több helyet adjon neki, amit Harry ki is használt. Már látta, hogy ezzel a módszerrel sem nyerhette meg a kört, de elkezdte élvezni a helyzetet, és semmiért sem hagyta volna abba. Egyre közelebb haladt Louis szájához, aki ezúttal már próbált ellenállni, mert ő még mindig be akarta vezetni a célba az autóját. Harry elvigyorodott, majd a két tenyere közé fogta Louis fejét, és magához húzta egy szenvedélyes csókra. Louis viszonozta, de pontosan érződött rajta, hogy a figyelme nem ott van. Harry erre beleharapott az alsó ajkába, és erősen meghúzta, amivel ki is provokálta Louis figyelmét. Hallotta, ahogy a kontroller az asztalhoz ér, és nem sokkal később Louis keze Harry hajába túrt, majd ahogy feltérdelt, Harryt lenyomta a kanapéra maga alá. A két csuklóját a feje fölött egy kézzel rögzítette, a másikkal pedig a pólója alá simított, végig az izmos hasfalán és mellkasán. Az ajkuknak igazából nem sok köze volt a csókhoz, inkább harapták, marták a másikat, miközben a nyelvük táncolt, hol összeakadt, hol megsimította egymást.

Ez a vadság, amit műveltek, pillanatok alatt felizgatta mindkettejüket. Harry a csípőjét megemelve nyomta magát Louis-hoz, hogy aztán egyszerre sóhajtsanak fel, ahogy megérezték a másikat. Louis hirtelen Harry mellbimbójához nyúlt, és összecsípte az ujjait, Harryből azonnal elégedetlen nyögést kiváltva.

– Kérlek, Lou – nyöszörögte, amikor a fogai közt éppen nem Louis ajka volt.

– Most? – morogta vissza, Harrytől pedig egy helyeslő, halk nyögést kapott, hiába voltak együtt már kétszer is aznap. – Menjünk fel az emeletre – mondta, majd elhúzta mindkét kezét, és felállt a kanapé mellett. – Persze, csak az után, hogy te is bevezettél a célba – intett a tévé felé, ahol a fél képernyőre már ki volt írva Louis győzelme, a másikon viszont még mindig Harry autója ácsorgott az út közepén.

– Ó, hogy kapnád be, Tomlinson! – nevetett fel Harry, majd felállt. – Leszarom – felelte, és már nyúlt volna Louis nyaka köré, de ő kikerülte a kezét.

– Nana – rázta a fejét szórakozottan. – Te akartál játszani, drágám, fejezd be nyugodtan a játékodat. Én addig kényelembe helyezem magam – mondta, és fél másodperccel később már nem volt rajta póló. Harry mérgesen nézett rá. – Én elkezdeném a helyedben. Anya nincs most itthon, szóval nincs semmi, ami megállítana – mondta, és kigombolta a nadrágját.

Ha egyszer rabul ejt, nem ereszt többéWhere stories live. Discover now