Ha egyszer rabul ejt, nem ereszt többé

[𝟙𝟜]

Amikor másnap reggel Harry lement a földszintre, és kinézett az ablakon, először elmosolyodott, ahogy meglátta, hogy Louis már odakint melegített be a futáshoz, majd finoman összeszorította az ajkait, mert neki háttal a lábát nyújtotta. Mióta itt lakott, nem nézett Louis-ra ilyen szemmel, de kénytelen volt elismerni, hogy a férfinak gyönyörűen feszült a fenekére a szürke melegítő nadrág, amit éppen viselt. Aztán Louis felegyenesedett, és a vállát nyújtotta, egymás után a feje fölé emelve a kezét, és hátraszorítva a könyökét. Minden izma árnyékot vetett a napfényben, Harry pedig egy halk nevetés kíséretében megrázta a fejét. A világ legostobább ötlete lett volna kikezdeni Louis-val, amikor arra van kényszerítve, hogy egy házban éljen vele.

Ivott egy pohár vizet a konyhában, majd ki is lépett a korai hűvös levegőre. Louis azonnal észrevette.

- Ki gondolta volna, hogy én leszek hamarabb kint, igaz? - vigyorgott rá a szemét forgató Harryre.

- Hallottam a rengeteg ébresztődet a szobádból, én nem lennék ennyire büszke arra, hogy a nyolcadik után sikerült is felébredned.

- A végeredmény a lényeg, nem?

Harry ezt már nem méltatta válaszra, csak lekocogott a tornácról, és röviden ő is bemelegített, majd a kapun keresztül kimentek az üres, elhagyatott földútra, és elindult az egyik irányba, Louis pedig tartotta a lépést.

Nem igazán beszéltek amíg futottak, de pusztán az, hogy közösen jöttek ki reggel, az segített felépíteni azt a hidat kettejük közt, amin Louis Harry megérkezte óta igyekezett, és ezúttal mindketten partnerek voltak benne. Egyszerűen az együtt töltött idő - még ha szótlan is - segített ennek a rekonstruálásában.

Fél órán keresztül futottak, amikor megbeszélték, hogy megállnak. Louis a térdére támaszkodva próbált levegőhöz jutni, míg Harry a derekára tette a kezét, és a fejét a nap felé fordítva érezte a kellemes csípését.

A következő dolog, amit Harry hallott, az egy puffanás volt a jobb oldaláról. Lenézett maga mellé, és egy hátán fekvő Louis-t talált a földön.

- Ne mondd, hogy elfáradtál - nézett rá Harry csalódottan, Louis pedig legyintett egyet felé, hogy hagyja békén, hogy pihenni tudjon. - Mégis milyen betörő vagy te?

- Fáradt betörő.

- Vicces, hogy az áldozat lefutja a tolvajt, kár, hogy nem adtatok rá lehetőséget - folytatta Harry, amit Louis már válaszra sem méltatott. Miután átmozgatta a végtagjait, újra lenézett a földön fekvőre. - Akkor indulhatunk?

Csupán egy nyögést kapott válaszul.

- Találkozunk a háznál - felelte, és elindult, de lassabb tempóban, mint ahogy korábban futottak, mert nem volt célja ott hagyni Louis-t, csak szerette ugratni őt. Nem sokkal később hallotta is, ahogy halkan káromkodva feltápászkodik mögötte, hogy beérje.

- Utállak - mondta, amikor mellé ért, Harry pedig vigyorgott.

- Szabad. Én is utáltalak egy hete - válaszolt, majd huncutan oldalra pillantott, és látta, hogy Louis maga előtt az utat nézi. Így sem egy gyors tempóban futottak, de Harry a poén kedvéért még hozzáfűzött egy megjegyzést. - Szeretnéd, hogy lassítsunk?

- Ó, Harry, kapd be! - nézett rá bosszúsan Louis.

- Azt hiszem, furán néznél rám, ha meg is tenném. Vagy ez a terved? Elcsábítasz, hogy ne is akarjak innen elmenni? - folytatta vigyorogva.

- Jó terv, nem?

- A terv nem lenne rossz, de a kivitelezés elég gyenge. Ezzel az állóképességgel akarsz levenni a lábamról?