Áruló (Mattheo Riddle ff.)[Befejezett]

18.

10 évvel korában...

- Hol vagyunk? - kérdezem miközben Clara néném a pálcájával világítja be a barlang folyosóján. 

- Emlékszel mit meséltem neked az őseinkről? - kérdezte miközben haladtunk előre. 

- Hogy a Roxfort alapítói elbuktattak minket, hogy kitöröltek minket a történelemből, hogy levadásztak minket és a sárkányainkat. 

- Nos mind tudjuk, hogy ez nem teljesen sikerült. - Kezdi.

- Akkor miért vagyunk itt? Nincs itt semmi. - Egyre mélyebbre haladunk a barlang folyosóján, mire végre beérünk a tényleges barlangba. 

- Izana, most nagyon figyelj rám. - fordul felém komolyan. - Amint kilépünk innen veszélyben lesz az életed. Tudják ki vagy, azok akik vezetik a világot, és fenyegetést jelentesz rájuk, ezért vagyunk itt. - Legguggol és port söpör le valamiről. Egy láda. Sötét színe van, díszes, W van a tetején. Kinyitja, és rájövök, hogy nem egy átlagos láda. Csak egy dolog van benne, az is akkora mint egy korárlabda. Egy tojás. 

- Ez egy sárkánytojás? - hüledezek. 

- Pontosan, és a tiéd. Való igaz évek kellenek, mire megnő, de mind tudjuk, hogy nincs véresebb háború mint amikben sárkányok harcoltak. - mondta. Hangokat hallottunk és a kijárat felé kaptuk a fejünket. A nagynéném rám sandított én pedig elővettem a pálcámat. Egy férfi lépett be, és egy velem hasonló korú fiú. 

- Kik maguk? - kérdem. 

- Izana. - szólt rám Clara. - Bemutatom neked a Berkshire családot. Ők nem fognak bántani. Mr. Berkshire válthatnánk pár szót? - Azzal Clara és az idősebb úr arrébb vonultak beszélni. 

- Enzo vagyok. - mondja a fiú, és kezet nyújt felém. 

- Izana. - fogok vele kezet. 

- Tudom. - vonja meg a vállát. - Ez Kanada. Itt mindenki tudja ki vagy, mindenki fél tőled. Te vagy a tűz gyermeke. 

- Izana. - szólalt meg végül Mattheo. 

- Annyira sajnálom. - mondtam ki és egy könnycsepp gördült le az arcomon. Még mindig rászegeztem a pálcáját. - Annyira félek.

- Mitől? - a szemembe néz, még ha tudom is, hogy nem igazán tudja hova tenni ezt az egészet. 

- Tőled. - mondom ki, de alig hallom a hangom. 

- Izana ereszd le a pálcát. - hallok egy hangot. Theo és Enzo áll mellettem. 

- Meg akart ölni, és hűséges az apjához, még mindig. - kiáltom. Ránézek Riddlere. - Mégis mért kockáztatnád az életedet az apádért? Hogy tudtál megbocsájtani nei a múltjáéert? 

- Izana. - kezdete, de még nem fejeztem be. 

- Tudtad, hogy volt egy öcsém? Ő is a kocsiban volt amikor meghalt a családom, és már tudom, hogy nem baleset volt aznap. Halálfalók támadtak ránk az apád parancsára. Mondd csak ezt tudtad? - Néztem a szemébe. 

- Nem. Nem tudtam. 

- A családom halott miatta és most azt várod, hogy bízzak benned, úgy, hogy már kétszer is elvittél hozzá! - szaporán veszem a levegőt, szinte már kapkodom. Majd lassúlni kezdett. A szemeim elnehezedtek, majd elborított a sötétség. 

Mattheo Riddle 

- Mit adtál neki? - nézek fel Theora. 

- Egyszerű nyugtató, viszont abból egy jó adag. - Vonta meg a vállát. Óvatosan felemelte a földről Izanát. - Igaza van, egyébként. Semmi oka nincs, hogy bízzon benned. De ne vedd a szívedre. Ma nagyon feszült volt, csak kiborult. 

- Nem vettem a szívemre. - mondtam sértődötten. 

- Majd megkeres. 

Viszont nem így lett. Legalábbis egy hétig nem. 

Este volt már, rég elmúlt a takarodó is ezért egyedül ültem a klubbhelyiségben, és egy levelet írtam az apámnak. 

- Mi olyan fontos, hogy még most is csinálod? - jött a kérdés Izana felől akinek az érkezésére felkaptam a fejemet. Egy hete nem beszéltem vele, próbáltam, de mindig elsietett. Szegény szinte rám sem mert nézni. 

- Bajban vagyok. Elég nagyban. 

- Hallgatlak. - mondta. 

- Pár éve itt volt a Roxfortban Griffendél kardja, most pedig az apám, úgy döntött, hogy kell neki, szóval meg kell találnom, de nyílvánvalóan már nincs itt. -  mondtam el röviden a sztorit. Sokat sejtően nézett rám. - Hadd találjam ki, tudod hol van. 

- Nem, nem tudom, de segíthetek megtalálni. 

- És mit kérsz cserébe? - Húztam fel a szemöldökömet. 

- Kezd Enzo családjával, a Berkshire család, a kapcsolataikkal bármit meg tudnak találni.  - mondta. - Szívesen. - Azzal felált és indult is, de az ajtó előtt visszafordult. - Óh, és Mattheo, ha elmersz, árulni élve elégetlek. - mondta, nekem pedig egy apró mosoly kúszott az arcomra. - És tudod mit? - Lépett vissza hozzám. Egy fejjel kisebb nálam, így le kellett pillantanom, hogy a szemembe tudjon nézni. - Végezni fogok az apáddal, és a Halálfalókkal. - Elmosolyodok. - Komolyan mondom. 

- Tudom. - válaszolom. Közel van, veszélyesen közel. Még sosem láttam olyan gyönyörű nőt mint ő, és most alig pár centi választ el tőle. Potternek gőze sem volt mit csinál, őszintén nem tudom, hogy tényleg ennyire hülye vagy csak Griffendéles.  

- Akkor miért nevetsz rajtam? - kérdezi. Végre ismét van benne tűz, végre ismét készen áll harcolni. 

- Nem nevetek. - mondom gyengéden. - Csak azon gondolkodtam, hogy segíthetek-e?