Áruló (Mattheo Riddle ff.)[Befejezett]

27.

- Csak rajta. - mondja már nyugodtabban. - Amúgy is a tiéd. - szól, a szívem pedig felgyorsult erre a válaszra. Érzem, hogy kiráz a hideg, és gyűlölöm, hogy ilyen hatással van felettem.

Leeresztem a pálcámat, és hátrálok pár lépést, a sebemhez szorítom a kezem. A tekintete az arcomról az oldalamra vándorol. 

- Azt el kell látnia egy gyógyítónak. - mondja. - Izana... -  tudom mit akar mondani. 

- Nem! Ki van zárva! Nem megyek vissza az apádhoz, inkább meghalok itt helyben! - mondom erélyesen. 

- Ott el tudnak látni. - mondja Theo is.

- És mindenki megtudja, hogy élek, amíg az apád meg nem öl, főleg, hogy most nem is tudok úgy küzdeni! 

- Azt nem fogom, hagyni! - Szól Mattheo. 

- Ahogy múltkor sem? - kérdezem szarkasztikusan. 

- Az más volt, ott nem arról volt szó. 

- Elárultál és majdnem végzett velem az apád. Most azt kéred tőlem, hogy bízzak benned és menjek vissza hozzá?! 

- Az apám soha többé nem fog bántani, gondoskodom róla, a Halálfalókra pedig van egy tervem. Kérlek Izana bízz bennem, ebben az egyben. - tartja felém a kezét, készen állva a hopponálásra. Theora pillantok, aki engem fürkész. Mindenképpen kockázatos bármelyik döntést hozom is. Ha nem megyek velük, bele fogok halni a fájdalomba, ha igen akkor pedig vagy végeznek velem vagy pedig segítenek. 

Megfogom a kezét és hopponálunk. 

Nem bírok lábra érkezni. Nagyon fáj a sebem. Mind a hárman ott voltunk. 

- Izana. - mondja Riddle és az ölébe vesz, majd elindul velem valamerre. Gyors tempóban halad a folyosókon, mintha meg sem kottyanna neki, hogy engem is visz. - Héj! - kiált valakinek majd lerak egy ágyra. Összeszorítom a szemeimet miközben valaki leszedi a kötést rólam. Valami lámpát világítanak az arcomba, így nem látok sok mindent, csak pár gyógyítót felettem. Halkan sírni kezdek a fájdalomtól mikor elkezdik ellátni a sebem. Miért nem adnak altatót? Vagy érzéstelenítőt? 

- Most ki kell menniük. - hallok egy hangot, de nem látom mi történik. 

- Most viccel?! Elment az esze?! Nem fogom itt hagyni! - kiáltja Riddle, de nem tudok reagálni. Ajtó csapódik, ebből arra következtetek, hogy kimentek. 

Érzem, hogy egy könnycsepp gördül le az arcomon, miközben elnyom az álom. 

Mattheo Riddle 

Az a rohadék kirakott minket. Ha Theo nem fog vissza és húz ki akkor valószínűleg nem csak Izanát kellene ápolniuk. 

- Most hova mész? -kérdez utánam Theo mikor elindulok a folyosón. 

- Beszédem van az apámmal. - mondom és folytatom az utamat. Folyosókon haladok keresztül míg végre megtalálom azt a tárgyaólt ahol az apám tartózkodik. Bemegyek, mire rám néz. 

- Fiam. - biccent. - Mit szeretnél Mattheo? - kérdezi. 

- Izana él. - vágok bele a közepébe, s ő próbálja leplezni a meglepettségét, de nem sikerül neki, vagy legalábbis előttem nem. - Él és a védelmem alatt áll. - folytatom, mire a szemembe néz. 

- Fiam, neked elment a józan eszed? - ál fel az asztaltól. 

- Ha bántani mered, akkor ez a ház és benne mindenki égni fog! - válaszolom, mit sem törődve a kérdésével. 

- Komolyan eldobod Mardekár Malazár, a családunk, küzdelmét a Whiteok elbuktatásáért, mert beleszerettél?! - nevet nárcisztikusan. 

- Nem szerettem bele! - szór villámokat a szemem, de csak legyint. 

- Fiam, a világban kétféle ember van, akitől elvesznek és aki elvesz. Mi elveszünk, és nem törődünk! - mondja komolyan. - Ez itt, - mutat körbe. - egy nap mind a tiéd lesz, te fogod irányítani a világot, miután átveszed a helyemet, és Whiteot ez dühíti, mert tőlük vettük el az irányítást! 

- Ő csak egy lány. - válaszolom. 

- Hányszor mondjam még el, hogy nem! - mondja erélyesebben. - Ő nem csak egy lány! Ő egy manipulátor, egy harcos akik azokból maradt fenn akiket nem tudtunk legyőzni! Nem tudom mit mondott neked, de hazudik! Manipulál, csak kihasznál! - Ingatni kezdem a fejem. 

- A világnak ő csak egy lány, nekem ő a világ. - Nézek fenyegetően a szemébe. - Végezz a Rendel, győzd le Pottert, uralkodj ahogy akarsz, de ha egy újjal is hozzá mersz érni Izanához véged van! Értettük egymást, apám? - a fejéhez szegezem a pálcámat. Nem válaszol. - Értettük? - Kiáltom. Látok valamit a szemébe, nem félelmet, nem is dühöt, felismerést. Önmagát látja bennem, de engem már ez sem érdekel. Bólint. - Helyes. 

Izana White

Lassan nyitom ki a szemimet. Bántja a szememet a fény. Már nem azon az ágyon vagyok ahol elláttak, sőt nem is abban a szobában. Voltam már itt. Ez az a szoba ahol felébredtem a beavatásom után. 

Egyedül voltam bent. Mikor feljebb ültem akkor realizáltam, hogy nincs rajtam ruha, lenéztem az oldalamra ahol egy már jóval kisebb és szebb seb volt. Már szinte alig fáj. 

Körbe tekintek a szobán, s az ágyam végében egy ruha kupacot veszek észre. Felveszem őket, majd felállok. Csend van. Kinyitom az ajtót és sehol nem látok senkit, ezért elindulok körbe nézni. Üresek a folyosók, a tárgyalók, minden kivéve egy hatalmas terem. Mindenki ott volt, Mattheo valamit éppen mondott, mikor beléptem. Felém fordultak a pillantások. 

- Izana, - Mondja Mattheo. - éppen időben jöttél. - mellé lépek. Sokan döbbenten néztek amiért élek, de nem foglalkoztam velük. Mattheo a derekam köré fűzi az egyik kezét, mire nekem felgyorsul a szívdobogásom, de nem ellenkezek. 

Pansy és a többi Mardekáros srác, Theot leszámítva, meglepetten néztek rám. Narcissa Malfoy és Bellatrix is csak nézetek rám. 

- El fogom érni, hogy ugyan úgy tiszteljenek, mint ahogy engem. - súgja Mattheo a fülembe, mire kiráz a hideg.  

- Bizonyítsd. - mondom halkan felé fordulva.  De arra amit tett még a legvadabb álmaimban sem számítottam volna. Letérdelt. Hűséget fogad. Ő, a Halálfalók vezetője. 

Mindenki döbbenten nézete a jelenteket, és ők is tudták mit jelent ez. 

- Tessék. - néz fel rám Mattheo. Elmosolyodok, mire ő is. Elérte azt ami még Claranak sem sikerült, biztonságban vagyok. Még sosem voltam ekkora biztonságban.