Áruló (Mattheo Riddle ff.)[Befejezett]

23.

Mattheo Riddle 

- Nem erről volt szó! - megyek az apám után. 

- A tervek változnak. - vonta meg a vállát. 

- Azt mondtad, ha idehozom, akkor felszabadítod, és nem kell többé menekülnie! - emelem fel a hangom. 

- És pontosan ezt akartam tenni, de úgy tűnik nem csak Potter élheti túl azt az átkot. - forgatta a szemét. 

- Megpróbáltad megölni! - kiáltom. 

- Vigyáz Mattheo, még a végén kezdem azt hinni, hogy tényleg szereted. - kimérten mondja és a szemebe néz. 

- Persze hogy szeretem! - mondom idegesen. - Még sosem érzetem így, sőt előtte nem is tudtam, hogy tudok érezni! - csúszik ki a számon, de rögtön meg is bánom, hogy ezt mondtam. Apám csak néz rám, valami mintha átsuhanna az arcán, de rögtön el is tűnik. 

- Távol fogsz maradni tőle, megértetted? - mondja ellentmondást nem tűrő hangon. 

- Azt nem tehetem. - ingatom a fejem a padlót kémlelve. 

- Hogy mondod? - sziszegi az apám. 

- Azt nem tehetem. - nézek fel a szemébe és most már hangosabban mondom. - Már csak ő számít nekem, ő a jövő! 

- Az a lány a legeszélyesebb boszorkány az egész világon! - ordítja. - Ő egy White! És lefogadom, hogy a nagynénje is életben van, csak van egy tervük! Egyébként, már mit számít neked?! Elárultad, sosem fog megbocsájtani neked. 

- Látod, a fiad vagyok, és mégis van valamim, ami neked nincs, türelmem. Izanának talán évekbe fog telni, hogy megbocsájtson nekem, de tudok várni. 

- A kis szajha, így elcsavarta a fejed? - lepődik meg. - Mit csinált, letérdelt? - mondja gúnyosan, nekem pedig nagyon kellet tartanom magam, hogy ne húzzak be neki, elsősorban mert az apám, és amúgy sem segítene most a helyzetünkön. 

- Ő csak egy lány, azt hittem akarsz örököst. - mondom flegmán. 

- Ő nem csak egy lány, Mattheo, hanem fenyegetés, és ezt nem csak én tudom. A világ minden minisztere tudja, ugyan azt amit én. - pillant rám. 

- Ő egy erős boszorkány, és? Inkább magad mellé kellene állítanod. 

- A White család, egy sötét varázslók családja, óriási történelemmel a hátuk mögött, különösen ismeretek, az inteligenciájukról és a jártasságukról a sötét varázslatokban. Mardekár Malazár volt az egyik aki elbuktatta az uralmukat, nem fogom hagyni, hogy a hormonjaid miatt hiábavaló legyen a törekvése! - veti ide. 

- Minden ezért volt? - nézek rá döbbenten. - Egy hülye mese miatt rendelted el a családjának a "balesetet"?! - kiáltok rá

- MATTHEO!!! - jön az ordítás Thodoertól. Kétségbeesett, ijedt, fájdalmas. Ilyet még nem hallottam tőle. Kirohanok. Apám is siet. Izana a földön, Thodor pedig kétsébeesetten fogja. - Nem lélegzik! - kiáltja könnyes szemekkel. - Nem lélegzik, csinálj valamit! - Odarohanok, leguggolok. - Egyszer csak össze esett. 

Az arcát kémlelem. A nyakához szorítom az ujjamat. Próbálok nem pánikba esni. Nincs pulzusa. 

- Izana, kérlek. - könyörgöm neki. - Kérlek szerelem nyisd ki a szemed. - Könnyezni kezd a szemem, de pillanatnyilag az érdekel a legkevésbé, hogy ki lát gyengének. - Izana! - Csukva van a szeme. Mintha aludna. Gyönyörű arcát kémlelem, de nem nyitja ki a szemét. Kezdem teljesen elveszíteni. - Szerelmem, kérlek. - apám leguggol majd a kezét a nyakához érinti, és lehunyt szemmel titulálja, hogy ennyi volt. 

Elég erős volt, hogy akkor ne végezzen vele a gyilkos átok, de úgy tűnik, hogy nem elég, hogy egyáltalán ne végezzen vele. 

Apám diszkréten ujjongott, hogy nincs többé  White család. A többieket többnyire viszont nagyon megviselte, bár nem is csodálom.

Theo teljesen kifordult magából. Megszámolni sem tudom hány lányt húzott meg az elmúlt két nap alatt. Már nem érdekli semmi. 

Izana Wihte                                                                                                                1980-1997 

Ez ált a sírkövön a kriptában. Eltemettük. Őt. Izanát. Az utolsó emléke az volt, hogy elárulom. Összetöröm. Megalázom. 

Nem ezt érdemelte. 

- Szerinted most egy jobb helyen van? - lép mellém Theo. - Izana? 

- Ő ott van szóval ennél a világnál csak jobb lehet. - vonok vállat, de nem nézek rá. Húz egy nagyot a piájából. Kiveszem a kezéből az üveget, és én is követem a példáját. 

- Az a rohadt gyilkos átok... - ingatta a fejét. - tudhattam volna, hogy nem fogja kibírni, segíthettem volna rajta.

- Emlékezzünk ki tette ezt. - mondom hűvösen, majd ránézek a mellettem állóra. - Eddig azt hittem az apám a hős a történetemben, de amikor végzek vele, én leszek a gonosz az övében! 

Izana White

- Működött? - kérdezem a sötét erdőben. - Senki nem látott? 

- Senki, ahogy terveztük. Mindenki bedőlt a nagy shownak. - válaszol. - Előkészítettem a zsupszkulcsot. 

- Nos, Enzo, akkor köszönöm. - indulnék mellette, de megállít. 

- Várj! Most a te részed az alkuból. - mondja. 

- Ha bárki megtudja, hogy életben vagyok, meg foglak találni és végezni fogok veled. - veszem elő a kis cetlit. - Ne hidd, hogy nem merem megtenni. - adom át a kis papírt. 

- Ahogy ígértük, a sírba visszük egymás titkát. - az órájára pillant - Mennünk kell, gyere. - int, és elindul. Még visszapillantottam a Malfoy birtok felé. Elárultál, és fáj, pokolian, de ígérem ó, hogy találkozunk még Mattheo. 

- Izana! - szólt Enzo, én pedig utána siettem. 

Sziasztok. Bocsi hogy csak most hozom ezt a részt, de kicsit elcsúsztam, mert nagyon sokat kell tanulnom, viszont azért remélem, hogy tetszett :)