Áruló (Mattheo Riddle ff.)[Befejezett]

33.

Berontok a szobámba. Feldúlt vagyok, ideges. Nem tudom, hogy kérhetnek ilyet, mert pontosan tudom kit választanék, de akkor a másikukat elveszíteném, és most erre kényszerítenek. De tartozom nekik annyival, hogy választok. Tönkretettem a barátságukat, ez a minimum, utána elhúzok innen. Le kell ezt zárnom. 

Már sötét van. A cipőm kopogása tölti be a Csillagvizsgálót, miközben besétálok. 

- Megleptél, hogy eljöttél. - fordul meg, a korlátnak támaszkodva. 

- Ma csupa meglepetés vagyok. - állok vele szembe. Közeledni kezd felém, de megállítom a következő mondatommal. - Őt választom! - Megtorpan. Nem szól semmit. Az arcomat fürkészi. 

- Izana, megadnám neked a világot, fel áldoznám magam érted! - válaszolja. 

- Ez nem ilyen egyszerű. - ingatom a fejem. 

- Szerelmes vagy belé? - kérdezi. 

- Theodore... 

- Szerelmes vagy belé? - kérdezi újra, ezúttal erősebben. 

- Igen, igen az vagyok. - súgom a szemébe nézve. Felkapja a földön található üveget, amiben valami ital van, majd a falnak vágja. Ijedten hátrálok egy lépést. 

- Megadtam volna neked mindent! - kiált rám. - Megmentettelek, többször is, megtettem mindent, sosem voltam veled tiszteletlen, jó voltam hozzád, megvédtelek, és te őt választod?! Az egy pszichopata! 

- Theo... 

- Csak ne Theoz itt nekem! Csak kihasználod az embereket, egy önző ribanc vagy, soha senki nem érdekel magadon kívül! - veti oda. 

- Tehát most én vagyok a gonosz mert szerelmes vagyok?! - nézek rá. - Hát legyen! Játszhatom a gonosz szerepét! 

- Kegyetlen vagy! Izana White a kegyetlen! - illetett a jelzővel. - És még téged neveznek királynőnek, egy vezetőnek, nem, te nem vagy más csak egy ijedt kislány, aki semmire sem vágyik jobban, mint a figyelemre! 

- Theodore, tudom, hogy most zaklatott vagy, így ezt most nem fogom személyesnek venni. Ma hazamegyek, Spanyolországba, és remélem, hogy egy nap folytatni tudjuk a barátságunkat ott ahol abbahagytuk. 

- Hát még mindig nem fogtad fel?! Nem volt igazi! Semmi nem volt igaz belőle! 

- Ne mond ezt! Ne mond ezt! Igaz volt! Számomra igaz volt! Te voltál a legjobb barátom, az első és egyetlen barátom!

- Tudod boldogabb voltam amikor azt hittem halott vagy. - néz le rám, én pedig nem hiszem el, hogy ugyan az az ember van velem szemben, mint akit eddig ismertem. Nem szoltam semmit csak sarkon fordultam és ott hagytam. 

Ez nehezebb volt, mint valaha hittem volna. Fáj a lelkem, amiért a fejemhez vágta azokat a dolgokat, de helyesen cselekedtem, joga volt tudni. 

A szobámba belépve, meglepetten kellett titulálnom, hogy valaki rám várt. 

- Hol voltál? - kérdezi Riddle karba tett kézzel. 

- Theoval találkoztam. - lépek beljebb. 

- Ohh... - mondja halkabban. - És? 

- Tudtattam vele a döntésemet. - mondtam. Közelebb lépek hozzá. Nagyon-nagyon közel. - Téged választalak. Mindig téged választalak. - hitetlenül mosolyog. - De most én is választás elé állítalak. Gyere velem, egyesítsük a csapatainkat, teremtsünk egy jobb világot. 

- Honnan tudod? Honnan tudod, hogy jobb lesz? - kérdezi. 

- Mert tudom mi a jó. És te is.

- Nem.- ingatja a fejét. 

- De igen, mindig is tudtad. 

- Mi van mindenki mással? A többi emberrel aki azt hiszi tudja mi a jó? - néz rám. 

- Nekik nem lesz választásuk. - nézek a szemébe. - Légy velem, építsd fel az új világot velem, ez minden ok ez volt a kezdetek óta. Együtt csináljuk, leromboljuk a korlátokat, együtt. - A szemebe nézett pár pillanatig. Láttam benne valamit. Régen nem tudtam benne olvasni, de most már ismerem őt eléggé, hogy tudjam, büszkeség van benne. Megcsókol, mélyen, szenvedélyesen. 

- Megadnám neked a világot, csak kérned kell. - suttogja. - Lángokban akarod látni a világot? 

- Hadd találjam ki, felgyújtod nekem?

- Nem, drágám. Odaadom neked a gyújtót, és melléd állok, s nézem ahogy a hamvak királynőjévé válsz.- hitetlenül ingatom a fejem, miközben egy mosoly kúszik az arcomra, majd megcsókolom. Felemel, a lábamat összekulcsolom a dereka körül. Elindul velem, majd óvatosan az ágyra tesz miközben fölém magasodik. Egy percre sem szakítja meg a csókunkat miközben, a pólóm alá nyúl, s kicsatolja a melltartómat. Elválok tőle amíg lehúzom róla a pólóját, majd az övét kezdem kicsatolni, miközben ő a nyakamat kezdi csókokkal hinteni. Édes Istenem... Lehúzza rólam a felsőmet, majd egy gyors mozdulattal a hasamra fordít, kissé felsikítok a hirtelenségtől. Kíméletlen lassúsággal, húzza le a szoknyám cipzárját, majd azt és az alsóneműmet egyszerre húzza le rólam. Visszafordulok amíg ő kibújik a nadrágjából s az alsóneműjéből, majd újra megcsókol. A hajába túrok, s kissé meghúzom azokat, mire egy elégedett morgást kaptam eredményűl. Kezeit végig vezeti az oldalamon, majd megmarkolna a csípőmet. Levegőért kapkodunk. A szemebe néz, majd hirtelen belém hatol, mire felsóhajtok. Megpuszilja a homlokomat. 

- Semmi baj, szerelmem, vigyázok rád. - suttogta, miközben lassan mozogni kezd. Felnyögök, mire ő csak elvigyorodik. 

Az egész életem kiképzésekből ált, edzések és tanulások. Sosem értettem mi a törődés, sosem tudtam, hogy én miért éltem túl az autóbalesetet. Fekete-fehér volt a világ, amíg meg nem ismertem őt. Ő a szín, aki befestette a világomat. Miatta vagyok az aki vagyok, ő hozott vissza az életbe. Pontosan ott vagyok ahol lennem kell, és ezt neki köszönhetem.