Áruló (Mattheo Riddle ff.)[Befejezett]

32.

Izana White

Újra itt, ebben a pokolban. Nem emlékszem a napra amikor utoljára ebben az ágyban aludtam, de a mostani idők miatt szerintem egy darabig nem is lesz lehetőségem rá. 

Megvan a kard. Minél előbb el kell jutattnom az Aranytriónak. Viszont ezzel akadt némi problémám, ugyanis mint kiderült nem olyan agyatlanok mint amilyennek kinéznek. 

Hermione elrejtette magukat. Egész éjjel próbáltam megtalálni őket különböző igékkel, de semmi. Nuku. Zéró. Mintha nem is léteznének. 

Egy álmatlan éjszaka után, széthúztam a függönyöket, és megcsapott a fény. 

A Roxfortot Piton vezetése alatt egy szóval tudnám jellemezni: fegyelem. 

Persze a nevetés, akkor is jelen van, az öröm még a legnagyobb sötétségben is utat tör magának, de tagadhatatlan, hogy a diákok félnek. És jó okkal. 

Nem megyek be órákra, fontosabb dolgom van, meg kell tudnom hol van az Aranytrió. Éppen ezért szökök éppen be a könyvtárba, pontosabban a zároltrészlegre. 

A folyosók üresek, mindenki órán van, mégis ahogy csak tudok, sietek. 

Becsukom magam után a könyvtár hatalmas ajtaját. Végig sétálok a sorok között, és bekanyarodok a tiltott részlegre, azonban majdnem szívrohamot kapok, mikor látok, hogy valaki van bent, és csak rám várt. 

- Jesszusom! - kapok a mellkasomhoz. - Mit keresel te itt?

- Theoval fogadtunk, hogy vajon ki talál meg előbb, nyertem. - von vállat. 

- Gyerekesek vagytok. Mindketten. - lépek be és a könyvek között kezdek keresni. Sóhajt egyet s nekidől a könyvespolcnak, miközben engem néz. 

- Mit keresel? - szólal meg egy kis idő után. 

- A világ legerősebb kereső bűbáját. - válaszolom. 

- Nem tudtam, hogy ez ilyen sürgős. - utal a kardra. 

- Nincs időm finomkodni, most vagy soha. Egyszer élünk és ha a sors úgy tartja, hogy ne éljem túl ezt a háborút, abba biztos vagyok, hogy magammal rántom az apádat is. 

- Nem fogom hagyni,  hogy bármi is történjen veled. - mondja komolyan. 

- Ezt nem tudod garantálni. - pillantok rá. 

- Tegnap Theoval nagy hülyeséget csináltatok, főleg, hogy nem szóltál róla.- vált témát. 

- Mit akarsz ezzel mondani? - ráncolom a homlokomat. 

- Azt akarom, hogy ne beszélj vele többet. - jelenti ki én pedig azt hiszem, hogy rosszul hallok. 

- Én pedig azt akarom, hogy ne legyen többé éhezés a világban. - forgatom meg a szeme. Nem is értem, eddig nem volt gond Theo, ő a barátom és neki pedig a legjobb haverja. - Úgy tűnik nem mindig kaphatjuk meg amit akarunk. 

- Komolyan mondom. 

- Mattheo ő Theodore... - próbálom emlékeztetni. 

- Az enyém vagy. - jelenti ki. 

- Megbocsájts? - Nem tudom, hova tenni ezt a kijelentését. - Nem vagyok a tiéd, nem vagyok senkié. 

-  Nézz rám. - felnézek a szemébe. - Megpróbálhatod tagadni, megpróbálhatod eltitkolni, megpróbálhatsz küzdeni ellene, de mindketten tudjuk, hogy én a tiéd vagyok te pedig az enyém. 

- Szép kis beszéd mondhatom. - Hallunk egy hangot a bejárat felől, mire arra kapjuk a fejünket. Theodore áll ott karba tett kezekkel, majd elindul felénk. - Nagyon meghatott, majdnem elsírtam magam. - ált meg. 

- Theo... mi... - nem értem miért beszél így Mattheoval, hisz barátok. 

- Izana most menj ki! - mondja Riddle ellentmondást nem tűrő hangon, de nem néz rám, egyiken sem néznek rám, csak egymás szemébe néznek, s gyilkos pillantásokat lövelnek. 

- Nem! Addig nem amíg valaki el nem mondja, hogy mi folyik itt! - emelem fel a hangomat a két srác között kapkodva a tekintetem. 

- Elakarod mondani neki vagy mondjam én? - kérdezi Riddle Nottól. 

- Csak rajta. - válaszol hűvösen Theo. 

- Theodore hazudott neked, szerelmem. - kezdi Mattheo és végre rám néz. - Ő sosem csak barátkozni akart veled, vagy legalább is nem úgy ahogy te hiszed. Drága Thodore Faszkalap Nott a bugyidba akar jutni. - Nem tudom elhinni amit mond. Az nem lehet, lehetettlen, hisz Theo sosem mutatott felém semmi jelet sem. 

- Ez igaz? - kapom az említettre a tekintetem. - Én is csak egy lány voltam akit ki akartál pipálni?! 

- Iza, ez nem olyan... - kezdi, de közbevágok. 

- Hogy lehettem ilyen ostoba? Theodore Nott a nagy nőcsábász csak szimplán egy barátot akar. - horkantok fel. 

- Izana! - kiált rám. 

- Ne merj ilyen hangnemben beszélni vele! - lép egy lépést Theo felé Mattheo, és ekkor realizáltam, a csalódottsággomnál, egy sokkalta rosszabb dolgot. Tönkretettem. Vége a barátságuknak miattam. A homlokomhoz szorítom az egyik kezemet. 

Tönkretettem ez egyetlen dolgot amit soha nem akartam elpusztítani, és a legrosszabb, hogy már nem tehetek semmit. 

Hiba volt elfogadnom azt a küldetést. Nem lett volna szabad a Roxfortba jönnöm soha. Nem lett volna szabad megismernem őket, nem lett volna szabad az életük részévé válnom. 

- Elég! - kiáltom el magam. - Ez... ez nekem most sok. - leszedem az egyik könyvet majd kislisszanok mellettük. Amint kiérek a könyvtár ajtaján rohanni kezdek. Futok a klubbhelyiségbe, ahol fel alá kezdek járkálni. 

Ezt nem hiszem el. Ilyen nem létezik. Ez nem lehet az én életem, nem, nem ki van zárva, biztos, hogy nem, erről nem volt szó. Hogy keverhettem magam ekkora szarba? 

Körülbelül egy óra telt el, mire meg tudtam nyugodni, és tényleg le tudtam ülni a kandalló elé olvasni az elhozott könyvet. Felpillantottam, mikor a két srác megérkezett, de ezúttal tiszta sebesek voltak. Azonnal letettem a könyvet és feláltam. Összefontam a a kezeimet a mellkasom előtt. 

- Megtudjátok, mondani, mi történt? - kérdezem. Egymásra néznek, majd megint rám, de nem válaszolnak. - Ki vele, most! 

- Volt egy kisebb verekedésünk, miattad. - mondja Theo. Azt hittem azzal, hogy otthagytam őket lezártuk ezt a dolgot egy kis időre. 

- Mi? 

- Összeverekedtünk azon, hogy ki legyen veled. - szólal meg Mattheo. 

- Nem tudom feltűnt-e, de nem egy díj vagyok! - mondom, de válaszra sem méltatják. 

- Aztán arra gondoltunk, hogy mik vagyunk mi, sárvérűek? - folytatta most Theo. 

- Ja, és nem vagyunk, szóval egy jobb ötletünk támadt. - veszi át a szót Mattheo. 

- Kérlek ne mond ki. - kérem, mert ha arra gondolok amire gondol, az nem jó, nagyon nem jó. 

- Csak válasz. - mondja Theo. 

- Nem! 

- Választanod kell, melyikünkkel akarsz lenni. - monda ki Mettheo végül.