5.

4 1 0
                                    

Fél órával később a parton találkoztunk, a táborhoz közelebb. Ott leterítettem egy plédet a földre, és úgy ültem rá, hogy közben kényelmesen bele tudtam fúrni a lábfejem az égető homokba. Kezemet hátra rakva, fejemet vállamnak döntve, lecsukott szemmel élveztem a szúró nap égető hatását. Pár perc elteltével lábdobogásra kaptam oldalra a fejem. Tóni közeledett nagy léptekkel szelve át a partot. Őt követte egy eléggé nyegle srác halász sapkában, és idióta barna hátizsákkal a hátán. Értetlenül tekintettem vissza Tónira, aki előre feltett kézzel jelezte, hogy mindjárt mindent megmagyaráz. Mellém érve gyors lehuppant a plédre, a szerencsétlen kísérője pedig megállt mellettünk, mint egy jó gyerek és várt. Kérdőn fordultam barátom felé.

- Ki a kis Yoda pecázós cuccban?

- Na, itt cseszték el a tábort - tért a lényegre egyből Tóni - miből gondolták, hogy én buzi vagyok? Hmm??? Úgy nézek ki? Napsi úgy nézek ki? - kérdezgetett teljes kétségbeeséssel az arcán, mire bármennyire is szarul voltam, tiszta szívből felröhögtem.

- Nem! Egyáltalán nem! Nem is értem hogy gondolhatták - és csak nevettem, és egyszerűen nem bírtam abbahagyni. Szerencsétlen gyerek, mindig a végét húzza!

- Khmm! Már megbocsássatok, de... - szólt közbe Yoda, mire Tóni szinte egyből lecsitította.

- Nem bocsátok meg! Elszúrtad a napom, és valószínűleg az egész táborom szóval kuss!!! - ugatta le.

- Naaa, ne lehegyél ihilyen köhöcsög - veregettem a vállat még mindig nevetve. Ő csak amolyan, hallgass vagy menekülj" nézéssel nézett rám, amitől még nagyobb nevetéshullám tört rám. Ő haragosan csóválta a fejét, és a számra téve a tenyerét próbálta befogni azt, természetesen sikertelenül, mert mindig elfordítottam a fejem az ellenkező irányba.

Pár perccel később, amikor lenyugodtak a kedélyek, és kis Yoda is békén hagyott minket, elkezdődhetett a találka valódi okának megtárgyalása.

Szóval - kezdte Tóni - miért is hívtál ide? Miért nem vagy Mr. Jóképűvel. Hmm? Csak gondoltam figyelmeztetlek, hogy ekkora távolságban nem tudod felszedni. - húzogatta a szemöldökét bohókásan.

- Tóni! Vigyél el innen! Ments meg! - vettem drasztikusra a figurát, és kétségbeesett szóáradatom közepette erősen bele markoltam inge elejébe, és így rántottam magamhoz, mélyen a szemébe nézve. Őt teljesen sokkolta a hirtelen kiborulásom, így egy percig ijedten méregetett, majd... majd elröhögte magát. Úgy nevetett, mint még soha. Egész testét rázta, szinte alig kapott levegőt. Én csak elképedten bámultam. Ennyit a baráti együttérzésről. Chh...

- Mégis - szünet, hogy tovább nevethessen - mit - újabb nevetés roham - tett - levegőért kapkodás - az a jó ember? - fejezte be végre, még mindig szapora lélegzettel. - Mivel tudott ennyire kiakasztani? - végre sikerült összehoznia egy ép kéz-láb mondatot, de az arcán még mindig ott virított az a levakarhatatlan mosoly. Lemondóan ráztam a fejem, de azért bele kezdtem.

- Tehát, kezdjük ott, hogy rohadtul idegesítő! És egy egocentrikus barom, aki túl sokat képzel magáról! Valamiért szórakoztatónak találja a szerencsétlenkedésemet, és...

- Ki nem találja annak? - szólt közbe, mire morcosan felé lestem ő, pedig meghunyászkodva összehúzta magát, karjával intve, hogy nyugodtan folytassam. Elégedetten bólintottam, és újra beszélni kezdtem. Meséltem neki arról, hogy hogyan hagyott magamra a feladattal egy lángosért, hogy mennyiszer kiröhögött, hogy mennyire sokat képzel magáról, hogy hogyan próbált vezetni, hogy ő volt az is, aki elfoglalta a parkolónkat, hogy mekkora egy... és mondtam és mondtam, szidtam ezerrel egészen kifulladásig. Mikor a végére értem indulattól vöröslő fejjel vettem egy mély lélegzetet, hogy csillapítsam haragom és kérdőn fordultam a mellettem ülő barátomhoz, aki kivételesen hallgatott, mint a sír.

Egyszer élünkWhere stories live. Discover now