Egyszer élünk

7.2

- Aha, és mit gondolsz? Akkor én hol aludnék? - vontam kérdőre felvont szemöldökkel. Közben még a kezemet is a csípőmre tettem, hogy teljes legyen a fenyítő hatás.

- Nem olyan kicsi ez a pad, te is elférsz mellettem - mocorgott, és közben már nyújtotta is ki a kezét, engem invitálva. Erre csak a fejemet rázva felnevettem, majd a jobb karját megragadva lerántottam a földre. Ő az esést követően, csak döbbenten pislogott. Ahogy a szemébe néztem, láttam, hogy eléggé ideges, és tesz a "nem bántunk lányokat" című illemszabályra, ezért gyors elsprinteltem mellőle. Hátranézve láttam, ahogy óvatosan fel állt, aztán szitkozódva utánam eredt. A dühödt reakciójára hangosan felnevettem. Hisz pont az előbb mondta, hogy nem akar mozogni, most meg fut. Utánam. Akárcsak a fogócskában. Hihetetlen ötletem támadt. Oldalra nézve láttam, egy csoport tinit, részegen dülöngélve. Tökéletes lesz. Köztudott, hogy az alkohol feloldja a gátlásokat, ezért teljes elszántsággal vettem célpontba őket. Még hallottam, ahogy az egyik felém fordulva megjegyezte:

- Nééé' má'! Ott rrrrrroan egy lány!!!

- Hahh, tesa! Szedjük fel! - röhögtek egymásra. Ezt követően már nem nevettek, mert befutottam közéjük, és elordítottam magam.

- Ott a fogó! FUTÁÁÁS! - és már indultam volna tovább, csakhogy nem sikerült. Az egyik srác elkapott, és nem engedett. Ketten tényleg elfutottak, de hárman itt maradtak. És bizony engem akartak. Eléggé mohón csillant a szemük, ami méginkább felzaklatott.

- Mi a neved cica? - markolt bele az elkapóm még erősebben a karomba, amire halkan felszisszentem.

- Hehe, a karjaimba futott - nevettek fel gorombán, és közben orrfacsaró alkoholszagot árasztottak. A szájszaguk annyira bűzlött, hogy én is berúghattam volna tőle, és inkább nem saccoltam meg, hogy mennyi tömény folyott le ma este a torkukon.

- Álmaidban fut feléd ilyen jó csaj, gyökér! - kiáltotta Patrik, akiről időközben teljesen megfeledkeztem, de szerencsére ő rólam egyáltalán nem. Olyan ideges volt, ahogy nekem még egyszer nem sikerült kiakasszam a nap folyamán. Vadul lüktetett a nyaki ütőere, közben pedig olyan gyilkos tekintettel bámult a fogvatartóimra, hogy még én is összehúztam magam.

- Haha! A kis ropi keménykedik. Majd mi jól elnáspángoljuk! - csapta össze a kezét az egyik, majd mindhárman megindultak. Vad kétségbeesés lett urrá rajtam, mert ilyen nincs. Ennyire nem lehetnek hülyék! És Patrik se! Féltettem őt, meg nem akartam a rendőrségen tanúskodni. Az lesz a legjobb, ha elterelem a figyelmüket, és addig mindketten el tudunk futni. Én úgyis gyors vagyok, csak nem érnek utol. Már nyitottam is a számat, amikor összeakadt a tekintetem Patrikéval, aki jelzésként megrázta a fejét. Ennek tényleg elmentek otthonról? Nem lehet ennyire hülye! Valószínűleg ő is ezt gondolta, mert először a homlokára csapott, majd a szemével folyamatosan vadul jelzett, hogy fussak már el végre. Na, azt nem! Nem hagyom itt egyedül! És még be sem tudtam fejezni a gondolat menetem, amikor megszólalt.

- Most itt vagyok egyedül, hármatok ellen. Simán lerendeztek, mert gusztustalanul nagy erőfölénnyel indultok. De ne feledjétek, hogy én sem tűrök megtorlatlanul. Most megverhettek, de amint megtettétek, én másnap felkeresem mindhármótokat. És egyesével, külön-külön szétverem a picsátokat barmok! Megértettétek? MINDENKIT. EGYESÉVEL. MEGVEREK! - ordította a végét eszement tekintettel társítva. Komolyan a hideg is kirázott. Aztán észbe kaptam, és halkan eliszkoltam egy épület mögé. Onnan figyeltem a végkifejletet. A három srác kétségbeesetten elfutott, Patrik meg utánuk eredt. Nem értettem, hogy mégis miért? Már befenyítette őket, most miért kell tovább provokálni? Figyeltem, ahogy rohannak azok a szerencsétlen nyomorultak. Az egyikük alig állt a lábán. Össze-vissza lépdelt, míg egyszer csak összeakadt a lába, és elesett. Egy hatalmasat bukott a saját lábában! Erre nem tehettem mást, csak egészségesen kiröhögtem. Közben Patrik is beérte, és miután egy erőset csapott a hátára, már futott is tovább. A csattanás hangjára visszafordult a maradék kettőből az egyik, de valószínű nem erőssége a hátrafelé futás, mert  nekiment egy villanyoszlopnak. Hatalmasat koppant a feje, még én is elhúztam a számat, de Patrikot kicsit sem rázta meg. Csak rácsapott, és már futott is tovább. A harmadik volt a legkitartóbb. Folyamatosan kétségbeesett pillantásokat vetett a háta mögé, de kitartott. Futott az életéért. Viszont nem volt elég gyors. Patrik könnyedén beérte. Amikor észrevette a menekülő, hogy már nincs sok közöttük, hirtelen térdre rogyott, és sírva könyörögni kezdett.

- Kérlek, ne bánts! Sajnálom, ahogy a barátnőddel viselkedtem! Könyörgöm csak hagyj békén - kulcsolta össze a kezét imádkozásra készen, miközben egyre folytak a könnyei. Én mondom ritkán látok síró férfit. Na, de sírva könyörgő részeget... már megérte minden fillérjét ez a tábor. Betegre röhögtem magam, miközben Patrik vállat vont, rácsapott egyet a részegre, majd nyugodtan visszasétált, a szemével engem kutatva. Vigyorogva bújtam elő a rejtekhelyemről, és így kérdeztem tőle.

- Mégis mi a francért kellett utánuk szaladjál, ha már olyan jól kivágtad magad a verekedésből? - szóhasználatomra egy pillanatra lefagyott, majd hangosan hahotázva lépett mellém, és egyik kezével a vállamat átkarolva kormányozott a part felé.

- Egy szó: fogócska - válaszolta egyszerűen.

- Te barom! - csaptam egyet a mellkasára, de ekkor már mindketten hangos nevettünk. Ilyen nincs. Nemhogy megvédett, de a feladatot is végrehajtotta. Lehet Patrik nem is olyan rossz pár, mint elsőre hittem.

- Kikérem magamnak! Az előbb mentettelek meg! Kicsit méltányosabb bánásmódot érdemlek, nem gondolod? - kérdezte már megint egy hatalmas vigyorral a képén. Este tíz van. Ennek honnan van erre ennyi ereje?

- Öhmm, hadd gondolkozzak - tettettem - ja, nem - néztem rá lesajnálóan, mire csak nevetett.

- Aha, akkor azt hiszem maradhatunk még itt egy kicsit - ült le egy padra, és megint a partot kezdte bámulni. Na, azt már nem! Én aludni akarok!

- Dehogy maradunk! Pattanj fel, és irány vissza a tábor - utasítottam haragosan.

- Aha, azt lesheted! - felelte, aztán szimplán hanyatt vágta magát.

- Most mi van?

- Gyere, ülj le egy kicsit! Csak élvezzük a Balaton megnyugtató ringását. - erősködött. Én csak a szememet forgattam.

- Hűha, ez már szinte költőien hangzott. - sóhajtottam, miközben lassan leereszkedtem mellé a padra.

- Tudtam, hogy sikerülni fog! - suttogta, és közben óvatosan a vállamra tette a kezét. Teljesen lefagytam a forró érintése nyomán, de hamar fel kellett olvadjak, mert semmiképp sem szerettem volna, hogy megtudja mekkora hatással van rám.

- Ne ronts a helyzeten! Örülj, hogy belementem - válaszoltam hidegen, de valószínűleg félreértett, mert én hiába a maradásomra céloztam, ő az érintéséhez kapcsolta, és egyet rá is szorított a vállamra, miközben mosolyogva nézte az elénk táruló magyar tengert. Egy apró pillangócsapást érzékeltem gyomortájon, ami megijesztett, ezért inkább gyors felpattantam, és úgy szóltam Patriknak.

- Most már menjünk, mert kezdek nagyon fázni - játszottam el, hogy didergek, és közben hátrébb léptem egyet, hogy elég helyet adjak neki, mert épp nyújtózkodáshoz volt kedve.

- Én szívesen felmelegítelek - lesett rám a szeme sarkából. - mit szólnál egy forró öleléshez? - incselkedett, ami kezdett még inkább kiakasztani.

- Kösz, de nem - válaszoltam, és gyors léptekkel megindultam a tábor irányába. Ő komótos léptekkel követett. Egész úton egymáshoz, se szóltunk. A kapunál most már zavartalanul beengedtek, így ideje volt búcsúzkodni. Az útjaink ketté váltak. Ő balra indult, én jobbra. Intettem neki, közben meg már hátrálni kezdtem, amikor elkapta a kezem, és szorosan magához húzott.

- Én mégiscsak kérem ezt az ölelést - suttogta a fülembe, amire a sokktól reagálni sem bírtam - helyetted is - szorított tovább, majd hirtelen elengedett, és elindult a szobája felé. Ott álltam teljesen lesokkolódva, kipirult arccal, miközben égett minden egyes porcikám. Ilyen nincs! Még hogy egy nap után így érezzek! Chh... csak beképzelem magamnak.

Miközben én is besétáltam az alvóhelyemre, már készült a lista, tele Patrik ellenes észérvekkel. A legkellemesebb esti program.

Halihó!

Bocsánat a sok kimaradásért, elromlott a laptoptöltőm és sajna csak most lett nemrég megjavítva. Innentől fogva megpróbálok a heti egy, pénteki részekre visszaállni. Remélem tetszik a történetem, és köszönöm, hogy olvassátok!

Pusziii!