Tangó az Árnyékban -- Elfojtott Szenvedély

Ősz

Hermione

Újra elkezdtek sárgulni a falevelek, de valahol, egy kettő már el is hagyta az ágat. Őszi színekbe borult minden és én újra a Roxfort felé közeledtem a vonaton. Az utolsó évet kezdem meg, és örülnöm kellene, de valahogy nem tudok. A háborúnak vége, a jó győzött. A sok veszteség fájdalma is enyhült mindenki szívében, csak bennem tátong még mindig az üresség. Valami ott, bennem is meghalt. Nem sírtam, egyszer sem. Minden érzelem valamikor a forgatag közepette eltűnt belőlem, és azóta egyszerűen, csak létezem. Harry és Ron tovább léptek, de én nem, talán ezért is jöttem vissza egyedül. A magány lett a társam, ami oly szorosan folytogat és nem ereszt sosem. Eltávolodtam mindenkitől és mindentől. A szüleim nem tudnak a létezésemről és talán soha nem is tudnak majd. Kiszortam rájuk az Exmemoriamot, de vissza fordítani nem tudom.
-Hermione, lassan meg érkezünk. - nyitott be Ginny kiszakítván a gondolataimból. - Gondoltam szólok. - nem fordultam felé. Egyszerűen csak bámultam tovább, kifelé az ablakon.
-Rendben köszönöm. - suttogtam. Nem akartam hogy itt legyen, hogy így lásson. Szégyellem magam, de ők ezt nem értik. Hogyan is érthetnék, hiszen nem mondtam el nekik mi történik igazából velem.
-Szívesen. Én akkor megyek is. - hallottam, ahogy csalódottan vissza húzza az ajtót. Megbántottam, pedig nem akartam. Én semmit sem akartam soha, mégis megannyi mindent kaptam. Fájdalom mardossa a szívemet. Egyszerűen csak ordítani akarok, de nem tudok, így hát csak bámulom a saját tükörképemet a sötét ablakon. Újból nyílt az ajtó, de én nem fordultam oda.
- Ginny nemsokára megyek, csak egy kis magányra vágyom. -förmedtem rá de válasz nem érkezett. Lassan fordultam meg miközben magamban fohászkodtam hogy ő legyen az, de minden reményem szerte foszfort.
- Ms Granger! - a mély bariton szinte ketté szelte a néma csendet mire a vér, meg fagyott az ereimben.

Perselus

Ősz van. Tavaly még egy háború tornádójának a közepében álltam várva a megváltó véget de én mégis élek. Nagini harapása nem volt eléggé hatásos kiléppő a forgatagból. Menni akartam, de még mennyire hiszen nincs cél, ami éltessen már. Szeptember van és újra a Roxfort Expresszen ülök. Utoljára az utolsó évemet megkezdve ültem itt. Az az év sem volt fényes, és tudom hogy a mostanit is utálni fogom. Egyetlen vigaszom volt csupán, ahogy a sötétségbe meredtem. Idén nem lesz ott Potter és Wesley. Megtettem amit Lilinek ígértem. Vigyáztam arra a pokolfajzatra és túlélte. Törlesztettem, és most már csak az üresség maradt bennem. Nyugodtan élhetnék bárhol, hiszen nem köt többé eskü szó én mégis itt vagyok Dumbledor jóvoltából. Az öreg még holtában is irányít amely a boszantónál is rémesebb. Azt akarta hogy visszajöjjek, így hát jöttem.
Halk hangok törték meg a csendet, mely körbe lenget. A vonat befutott a vágányon, és minden tökkelütött elindult hogy elfoglalják a Roxfortot. Egy kis ideig vártam, aztán miután minden hang elnémult eljött az én időm.
Kelletlenül húztam ki a kupém ajtaját. Gondolkodás nélkül indultam el az első ajtó felé ahol magam mögött tudhatom ezt a bádog dobozt, de hirtelen észrevettem hogy az egyik kupé ajtaja zárva és csak halovány fény derengés szűrődik ki.
Lassan vettem egy mély lélegzetet, hiszen nem akartam a ceremónia előtt egyetlen pontot sem levoni, de úgy látszik a kis távlati céljaim sem jönnek össze.
Nyugodt arckifejezéssel léptem az ajtóhoz, de ahogy be pillantottam az ablakán arcul csapott a látvány. Miss tökéletes egyedül ült miközben az sötétségbe bámulva, elmerült a gondolataiba. Ha azt hiszi bármit megtehet mivel az aranytrió egyik tagja akkor nagyot téved. Erős, határozott rántással nyitottam ki az ajtót.
-Ginny nemsokára megyek, csak egy kis magányra vágyom. - förmedt rám mire igen magasra szaladt a szemöldököm. Szóval nem csak én zavartam meg az ő magányát hanem a kis Weasly lány is.
- Ms Granger. - sziszegtem miközben éreztem, hogy már most kezdem elveszíteni a türelmemet. Ahogy felém fordult, minden értelmet nyert számomra. A méz barna szemekben, nem csillant meg a fény hanem egyszerű sötét üresség nézett vissza rám. Egy pillanatra, meg enyhültem de a gyengeség tova is szállt belőlem, amikor össze raktam hogy a kis barátai miatt lehet ennyire elkeseredve. Potter és Weasley nem jöttek vissza, mert úgy gondolják ők mindenek felett állnak és nekik nem kell az iskolát elvégezni. Ahogy az aranytrio többi tagjára gondoltam, felszaladt bennem a pumpa. - Ha magányra vágyik, jelentkezzen nálam büntető munkán a holnap vacsora után. - tekintetem mélyen az övébe fúrtam remélve, hogy lesüti majd úgy mint mindig amikor ezt tettem, de most csak meredt rám ugyanazzal az ürességgel.
- Nagyszerű. - robbant ki hirtelen belőle, miközben fel pattant ültéből és megpróbált kijutni a kupéból, de útját általam.
- Ms Granger - kezdtem bele miközben közelebb léptem hozzá. Ahogy szinte összeért a testünk megcsapott a hajából áradó rózsa, és vanília illata. Egy pillanatra lehunytam a szemem, erre nem számítottam. Le akartam teremteni hogy rettegjen tőlem, úgy ahogy régen de ő egyszerűen csak felemelte a fejét és rám pillantott. Most nem az az idegesítő fruska állt előttem, hanem egy összetört nő. Nő? Elég ez az illat, teljesen össze zavar. Határozottan léptem hátrébb tőle. - Menjen. - nem mondtam többet de akartam. De hogy miért akartam, azt nem tudom. Ahogy Hermione távozott kiengedtem a tüdőmben rekedt levegőt. Hermione? Nem, ő Granger és nem Hermione. Levegőre van szükségem, minél gyorsabban.