Tangó az Árnyékban -- Elfojtott Szenvedély

Válaszúton

Hermione

- Még most is szeretlek. - meg fagyott bennem a vér.
Tudja. Egész végig tudta.
- Ezt nem értem. - ráztam meg a fejem, mint egy tudatlan csitri. Perselus halkan felnevetett miközben még közelebb húzott magához, ha ez lehetséges.
- Vesd le a maszkot, ne rejtőzz tovább mert szükségem van rád. Mutasd nekem a méz barna szemeket, amikben régen annyiszor elvesztem. - a szavai a szívemig hatoltak. Már nem érdekelt, hogy tudja az igazat és az sem, ha más meg tudja.
- Miért én?
Neki Lili az örökké, akkor én miért kellenek?
- Azért mert te vagy az én, rózsa vizem. Te láttál engem, csak én voltam ostoba, hogy nem vettem észre. - sosem láttam még ennyi érzelmet, kavarogni a szemébe.
- Ki vagy te és mit csináltál Perselus Pitonal? - húzódott mosoly az én arcomra is. Lehunytam a szememet és hagytam hogy a mágia és a Perselusból áradó melegség, végig cikáznon a testemen.
- Én semmit sem csináltam. Te tettél azzá ami vagyok. - felnyitottam a szemem, mire éreztem, hogy élesen beszívja a levegőt. - Gyere haza. - szinte csak suttogta a szavakat.
Haza.
- Bármennyire is szeretnék, nem lehet, nekem itt van az életem. - sóhajtottam, miközben bele dőltem a tenyerébe. Láttam a szemében a fájdalmat de lehet, hogy csak az enyém tükröződött vissza benne.
- Sajnálom, nem lett volna szabad, ezt kérném tőled. - elépett tőlem, mire a hegedű szó elhalt. - Hiba volt eljönnöm. - szinte csak suttogta a szavakat. Ahogy elindult, csak néztem utána.
Szeretem és ő is engem. Egyszerűen csak utána kellene mennem de a lábam, nem engedelmeskedik.
- Perselus - emeltem meg a hangom, remélvén hogy hall engem. - és mi a terved? - a végét szinte suttogva mondtam. Észre sem vettem de elindultam felé. Csak rá összpontosítottam. Megszűnt újból minden és csak a szívem, heves ütemét hallottam a fülemben dobolni. Amikor végre meg fordult, láttam az értetlenséget kiülni az arcára. - Szeretlek Perselus, ezért tudnom kell, hogy mi is a szándékod velem, velünk? - zavaromban levettem a kesztyűmet és az arcára helyeztem a tenyeremet. - Úgy merem csak hátra hagyni ezt a helyet, hogy tudom nem bánom meg soha sem. - ugyan úgy tettem mint ő. Végigsimítottam a hüvelykujjammal penge vékony száján. Vágytam a csókjára oly régóta már, hogy szinte félelmetes belegondolni.
- Jelenleg csak egy dolgot tudok. - találta meg a hangját, miközben az egyik kezét az arcomra a másikat pedig a derekamra helyezte. - Most nem menekülhetsz el. - suttogta egészen közel az arcomhoz.
- Nem fogok. - hol a szemébe, hol az ajkaira bámultam. Pontosan nem tudom melyikünk mozdult előbb. Ahogy az ajkai az enyémre találtak, tudtam hazaérkeztem. Minden félelmem és gátlásom tova libbent. Ezeregy pillangó szállt fel a gyomromba, ahogy szétválva, ugyanazt a vágyat láttam meg csillani, éjfekete szemeiben ami belül engem is éget. - Vissza kellene mennünk.
- Igen. - köszörülte meg a torkát zavartan. Elsőnek ő mozdult meg, én pedig követtem. Ahogy vissza értünk, gondolkodás nélkül, karoltam bele Perselusba. Mellette akartam lenni, hogy ne múljon el a varázs, amely végre körbe lenget, mindkettőnket. - Esetleg lenne kedved táncolni ide bent is? - végét szinte már csak suttogta. Elmosolyodva bólogattam mire azonnal a terem szélére vezetett és az egyik kezét a hátamra vezette amíg másikkal pedig a jobbommal kulcsolta össze.
- A bál végén reggel, te is hopponálhatsz, külön engedély nélkül.- hangja szinte boldogságot sugallóan morajlott körülöttem.
- Ez nem ilyen egyszerű Perselus. Fel kell mondanom és ha nem szabnak ki, felmondási időt, akkor egy héten belül, melletted lehetek újra. - nézte bele a fekete mélységbe, ahol csalódottság fogadott. - Ugye meg érted, hogy nem hagyhatok itt csapot papot? - engedtem el a vállát és az arcára simítottam a tenyeremet.
- Egyszer már meg tetted, miért ne tehetnéd meg most is? - hangja keményebb lett. Éreztem, ahogy meg feszül az érintésem nyomán és a falak, amik odakint leomlottak benne, most vissza emelkednek
- Tudom, de akkor ott, nem volt más választásom. Sajnálom. - hajtottam le a fejem. A szívem megremegett hiszen féltem attól, hogy majd nem vár rám.
- Értem. - távolodott el. Az arca vonásai megkeményedtek, majd elfordult tőlem, amikor a zene véget ért.
Hát ennyi?
Összetörve álltam a táncparketten. Egy cseppnyi remény után, újra egyedül maradtam. Megsemmisülve értem ki kerti pavilonba, amikor megszólalt odabent a falióra és mindenki boldogan köszöntötte az újévet, egy új kezdet reményében. Én pedig sirattam azt, ami nem lehet soha sem az enyém.

Perselus

Ahogy ott álltam vele szemben, rájöttem, hogy nem lesz sétagalopp az életünk, úgy ahogy elképzeltem. Ő, ki alakított itt egy életet, nélkülem, és ezt muszály elfogadnom.
Szeret, efelől kétségem sincsen.
Hirtelen fordultam el tőle, hogy mindent rendbe hozzak, még időben. A tekintetemmel Minervát kerestem, hogy beszélhessek vele. Újból, nem hagyhatom, hogy szét essen minden. Itt az ideje, hogy a saját kezembe vegyem az életem irányítását.
- Minerva - szólítottam meg, mire csak fel horkantva fordult felém.
- Perselus, ez egy álarcosbál, miért kell mindent elrontanod? - kortyolt bele az italába.
- Erre most, nem érek rá. - néztem rá gorombán és levettem az álarcot. - Nem megyek vissza tanítani. - amint az utolsó szó is elhagyta a számat, Minerva rám kapta a tekintetét.
- Ezt mégis hogy érted? - tette le a poharát és úgy nézet rám mint egy sültbolond.
- Úgy ahogy mondom. Felmondok. - vesztettem el a türelmem és a hangom, kissé sertőre sikeredett.
- De Perselus, ezt nem teheted. - háborodott fel. Láttam a szemében megcsillan a csalódottságot de nem érdekelt.
- Sajnálom Minerva, de most először, magamra kell gondolnom. - fordultam el tőle és tekintetemmel, Hermionet kezdtem el keresni.
- Biztos ebben? - próbálkozott meg győzni még egyszer, hátha meg gondolom magam.
- Igen. - a hangom ugyanolyan határozottan csengett, mint ahogy gondoltam. Kezdtem kétségbe esni, amikor nem találtam sehol sem Hermionét. - Ne haragudj Minerva de most, mennem kell. - szóltam vissza, miközben elindultam a tömegbe. Ahogy odaértem, akkor vettem észre, hogy szinte kapkodom a levegőt. Teljesen kizártam azokat, akik engem néztek. Az sem érdekelt már, hogy sült bolondot csinálok magamból.
- Áh Perselus, pont rólad beszéltünk és arról...
- Cornelius, nem látta azt hogy Hemio... Hermia merre ment? - folytattam belé a szót.
- Ha jól láttam a kisasszony a kertbe tartott, nem is olyan régen. Talán még utoléred, mielőtt éjfélt üt az óra. - kacsintott rám, amin fel kellet volna háborodnom, de nem jutott rá időm. Szinte át vágtam a tömegen miközben az ajtó felé igyekeztem.
Mit tettem megint?
Próbáltam újra és újra végig gondolni a történéseket. Aztán amikor megpillantottam a felismerés, szinte fejbe vágott.
Én balga, idióta megint nem gondolkodtam.